:-7

„Van valami demoralizáló abban, ha néznünk kell, hogyan bolondítja meg egymás egyre jobban két ember; különösen, ha negyedik személy nincs jelen a helyszínen.” (Szerencsére volt.)

Az Utcaképes elég kemény, és kissé konfúz, vagy legalábbis hirtelenjében nem sokra jutottunk vele.

Most pedig meglehet, hogy hirtelen felindulásból még átnézünk a teós bálra a Kapcában...

Az angyal jobb- és balkeze

Mission completed, jelentem, és jó volt, Melitta örült, meg mi is neki és a közös, ráérős reggelinek.
Aztán én visszadűltem, és 10-kor keltem föl, de még mindig reménytelennek tűnik az ébrenmaradás. Pedig muszáj lenne...

Ez az a ház

A Mignonban ma is be „kellett” tennem egy Csapda-számot, ez lett az. Amúgy meg beszélgettünk Cilivel, de erről most nem írok többet, nem folyásolom be. :-) Meg egy jó szundi amúgy is kell, hogy picit rálássak az egészre.
A Misztrál is jó volt, csak fáztam meg álmos voltam. Utána viszont az alagsori zsíroskenyerezés jól sikerült, pl. végre megtudtam, ki Hajni, az új (kvázi?) egyetemi lelkész a refeknél.
A műsor alatt meg azért ültem az ajtóban, mert elkéstem picit: Paffyval végül egyszerűen meghívattam magam vacsorázni, és aztán persze jól elbeszélgettük az időt. (Hadd ne mondjam, pálinkás indítás is volt.) Az ellenállás... még nem lett semmivé, de eljön a napja annak is.
Bevégeztem A 22-es első kötetét.
És holnap — angyala megbízásából — reggelit csinálunk Melittának. Aki fél 8-ra (!!) megy órára. És bundáskenyér a terv...
Ja, tavaly ezen az estén egy üveg Unicummal állítottam be Gabssyhoz.

Megyek a forgalomba, bezony

Rémes volt a mai rutinvizsga, de csak meglett. Sose nézünk hátra.
Ennek örömére pedig az előbb oly jót csacsogtunk Attilával telefon, hogy csuhajja.
Van még mára pár feladat: írni a kecskeméti máltásoknak (úgy is, mint „Dél-alföldi Regionális Hajléktalan Módszertani Központ”...) a Szolidaritásról — Úristen, egyetlen köszönőlevelet sem írtunk még! —, aztán délután Paffy vár (mostmáraztántényleg, mert halogatom ezt hónapok óta), este pedig Misztrál-koncert (na jó, ez nem feladat).


Jaj, és hát ott van még a tegnap este is! Ami igazán vidámra sikeredett. Azzal indult, hogy LT után fölhívtam Imrét, és húsz perccel később már a MillKában üldögéltünk vele és Csabával, aki nem sokat szólt, de úgy voltam vele, hogy ő tudja. 8-tól volt a klubban a beszélgetés, Kollárpi nyomta a kérdéseket, nem mondom, hogy jól, de nem is rosszul; a többiek meg válaszolgattak. És persze olvasgattak is ezt-azt — nem volna szabad ezt a szerzőkre bízni, nem bizony, mert kevés köztük a profi (hangos) olvasó (ilyen Demény, de ő ebben a biznicben nem nyomult). Mellettem P ült meg Sáfrány, velük is jól elkommentálgattuk az eseményeket. Btw. a két legjobb mondat: „...a Fosszília bontogatja szárnyait...” (Roland) ill. „Nem tudja a Holmi, hogy mi van a Hitelben, nem tudja a Kortárs, hogy mi van a Jelenkorban” (Imre) (köznevesen olvasandók). SzadóGézának olyan angyalarca van, hogy nem is hinné az ember, hogy rászolgál a nevére (aztán azért átjött lassacskán valamennyire :-) ); és a végén, hogyan, hogyan nem, csak ott maradódtam egy pálinkára, és onnan már mindegy volt. :-) A LaPizzában ettünk végül, és jól megoldódott a nyelvem, de azért nagy marhaságokat mintha nem mondtam volna így se.

Oroszul beszélő, feliratos, magyar

És erőst kíváncsi vagyok rá.


Különben: vezettem, s egyre jobban élvezem. Délután pedig Imre jön, vicces módon egy hónap alatt másodszor találkozunk; és ezúttal talán egy kávé is beficcen a könyvtári vagy a BTK-s (legújabban: Radnóti) kávézóban. Amit ő is A magyar irodalomtörténeti tanszékek könyvtáraként ismerhetett volt... :-) (Éljen a CEEPUS!)

Szolid szürreál

Kaptok még egy képet a múlt csütörtökről, aztán most már tényleg eldugulok mára. :-)

A Yahoo! csodái

Jó ideje nem kapom már vissza a levlistákra küldött saját leveleim, de ma egy csak magamnak visszaküldött feljegyzésem sem ért célba. Gyanút fogtam, és tényleg: a címem ott díszelgett a spamszűrő listáján.
Párhetente az is megesik, hogy mielőtt elküldi egy mailem, elém tesz egy képes verification-t, azzal a szöveggel, hogy tudni akarják, nem vagyok-e spammer (így hívják vajon?). Ezen mindig kicsit fölhúzom magam.
Lehet, hogy valahol ezek között van a magyarázat arra is, hogy miért kapja Edó a leveleim sorra-rendre (bár talán nem mindig — csak hogy még ésszerűbb legyen) ********** SPAM! ********** kezdéssel.
(Az RSS viszont kiválóan működik, kivéve VB fotóinál, ahol minden belépéskor újat jelez, pedig dehogy.)

A délutánról-estéről, különben

Nevekben tudnék nyilatkozni, a teljesség szándéka nélkül: Attila, Paffy, Anna, Dudits, Imi, Luca, Anna, Gabssy, Évi.
Esetleg olyan fogalmakban, mint klub, mese, öröm, pletyka, szotyi, hospice - palliatív szemlélet, Boci, mankala, taizéi, kulcs, net, ima.
És több hibát is elkövettem este, de egyiket se bánom. Ez van. Akkor is, ha esetleg fogom még. [Könnyed vállrándítás.]

Naplótlanság

Van valami elszomorító abban, hogy az önreflexiós igényemet teljesen kielégíti a blog, és naplómhoz alig nyúlok hónapszám. De a kettő együtt olyan nyűgös.
Pedig ma is történtek dolgok, amikről itt nem lesz szó.
Meg az is furcsa, hogy emberek követik a létem nap nap után (és végtére ezért íródik az önreflexió mellett), amely emberekről azonban én az esetek egy részében vajmi keveset tudok. És nem tudom, az én hibám-e, hogy nem kérdezem őket, vagy az övék, hogy utánam még érdeklődnek ugyan, de arra nincs igényük, hogy magukból is láttassanak olykor ezt-azt.
Gyanítom, nincs általános igazság. (Itt se.)
De azért legalább egy-két kommentet írhatnátok, néha.

Létösszegző levél

Írtam ám Gergelynek tegnap este végül, valami 4 oldalt, mint ifjúkoromban, szinte. És azt hiszem, minden fontosat érintettem benne: barátokat, szerelmeket (ill. hiányukat), szemlélődést, hajléktalanokat, érzelmi hullámzásokat, vezetést, családot... Jólesett írni, adja Isten, hogy olvasni is jólessen neki majdan.

A börtönbe is kéne írnom, vagy másfél éve nem hallottam a rabom felől. Igaz, közben a Mécsessel magával is történt ez-az, olyannyira, hogy Czene szerint meg is szűnt... Csak egy telefonba kerülne kideríteni.

# A Paprikában ebédeltünk Melittával. Vicces volt, ezeknek a pincéres szituációknak még mindig túl magas a szerencsétlenkedési faktora...

Irány ügyelni.

Konzekvenciák

Mindenki szerelmes.

Illetve én nem. (Tudom, ettől logikailag máris hamis.) De akkor is: nem emlékszem még egy novemberre, mikor ennyire zajlott volna az élet a Lelkes környékén. Vagy csak én nem hallottam róla? Mindenesetre fenntartom azt a véleményem, hogy az időjárás anomáliái bolondítják meg az embereket. Azért vicces így a pálya széléről figyelgetni... Sőt, nem is kell igazán figyelni, magától is fülembe jut minden (??).

Mindenki ventillál.

Én is. Csak hát... Ki blogot ír, ki naplót; ki beszélget, ki (e)csetel, ki imádkozik... ki pedig e-mailt küld a kiszellőztetendő dolgairól. Ami aztán alkalmasint fejbe vágja a címzettet — így járt Juli az este.

Nehéz dolgok ezek.

Az Úr napja

Ma Cilivel bemutattuk a „Hogyan fürödjünk Mórahalmon tiszta ingyen / 135 forintért?” című örömjátékot (részemről egy villamosjegy volt az ár, amivel kijutottunk a temetőig). És az ázás közben persze nagyot beszélgettünk is, javarészt fickókról meg fickók kapcsán mindenféle egyebekről. Ahogy ez lenni szokott. ;-)
Szegeden aztán cukrászdáztunk egyet még ráadásképpen, majd kuporogtunk kicsit Cili könyvespolca előtt, meg nyújtogattuk a nyakunkat a nagymamája akvarelljei felé. És jó, mert több ez az egész, mint puszta lányos locsogás.

És még egy pár sor Bornai ide:

Azt hisszük, értjük,
hisz távolról nézzük
a szereplők történetét...
Tudjuk, hogy mit tennénk
másképpen, s hogy élnénk
más ember életét...
Aztán eljön egy szép nap,
és rajtunk a sor,
mikor eldől, hogy mit is
teszünk.

Utána átviharzottam Újszegedre lepramissziós koncertre, segítettem ezt-azt Zsófi szüleinek, és ez megintcsak jólesett. Hallottam Csanádi DLA-t is prédikálni a madaraknak. :-) (By Liszt, gy. k.)

És most nem mentem el misére azzal, hogy Szegheő atya szerint a tegnapi megfelelt mainak is. A törvény betűje meg a szelleme küzdött, és a betűnek engedtem. :-(

Összeraktam viszont a marosvásárhelyi meg a koppenhágai fotókat, kaptok is egyet-egyet (semmi extra, csak úgy).

„Úgy megváltoztam, rád sem ismerek”

De előtte még: ezt egyszerűen nem tudom kihagyni: körkép a bálról. Így látta Cili (az alsó harmada az izgi), így Ditte (szintén kb. ugyanott indul), így Luca (ez majdhogynem helyszíni közvetítés). Most már jó volna valami férfinépet is hallani (olvasni) az estéről.

Valamint... Ma kb. 4 órát gyalogoltam a városban, nagyobbrészt Juditékkal, és gyönyörű volt az idő is, eszményi sétafények meg -hőfok... kellett már, nagyon. Kár, hogy nem maradhattak tovább.
Ebédre telezabáltam magam, de MÉRT?!
Délután beballagtam a B&b-maratonra, az utolsó húsz percet ültük végig a bátyámmal, épp jókor futottunk be. :-)

Aztán pedig SíkSándor, minthogy Jusztin a zenei est után (most sem tudom, mennyire komolyan) elhívott az öregrokker-találkozóra. Mindenesetre kaptam rajta, és ma délután végigmosolyogtam egy csomó rég látott arcot.
Újra megállapítottam, hogy ma is az elsőnek kijáró nosztaligával [elírtam, de tetszik :-)] remegek meg a Volt Szeretőmhöz közelítve... és hogy örökre elmúlt, ó ne hidd. :-) S közben semmi mondandónk nem volt egymásnak [könnyű sóhaj].
Attila hiányzott, amúgy az életérzés szintjén, mert mikor ő ott lakott, én még nem sokat forogtam a Lechner tér síkján... de valahogy mégis.
És Totya nagyon jó kis misét rittyentett — mennyire különbözik egy gárda férfi vallásossága ugyanennyi nőétől! Teljesen meglepődtem, (a)hogy (teljes természetességgel) egymaga olvasott mindent, ministrált és énekelt. Hol itt a bevonódás, a részvétel?
Különös, hogy soha ezelőtt semmiféle liturgikus megmozduláson nem voltam a Síkban. Jó volt most így is odatenni a múltamnak ezt a szeletét.

Itthon pedig relax a kádban a 22-essel a kezemben, vízkihűlésig (és tovább, majdnem :-)). Mostam is, teregettem is, ettem is. Még levelet kéne írnom Gergelynek, de megint elment az idő a gép előtt. :-S

Saját csend

Azt mondta ma Pavlo a megosztáson, hogy azért jó ez az együtt-meditálás, mert mindenki hozza a saját csendjét, és ezek aztán a kápolnában összeadódnak. Mert mikor egyedül meditál otthon, akkor az ember csak a saját csendjét hallja, de így az összeset együtt...
És igaza van.

Fölolvasztottam

az éjjel jegelt postot, nesztek. A mai nap viszont nagyságrendekkel jobban sikerült, reggel ültünk (na, az nem volt egy sikerélmény, de kellett — valami elég iszonyú gyanú vert fészket bennem, de nem akarok foglalkozni vele, nem és nem, mert csak rosszabb lehet az agyalástól), aztán ebéd a klubban, MillKa Andival, KVT (jó volt!), aztán hirtelen kisütöttünk valami tökjó forgatókönyvet a szolidaritás afterpartyra Julival, sitty-sutty elszaladtam a Síkba a projektorért, és bár kevesen voltunk, nagyon jó beszélgetés kerekedett az egészből, és olyan meghitt volt a hangulat, ami különösen azért esett jól, mert nem egyetlen kör volt jelen.
És közben ideért Judit és Balázs, és úgy lett, ahogy vártam: mintha örök időktől ismernénk egymást. Máris várom a holnap délelőtti sétát — a napokban bármerre mentem, az jutott eszembe, hogy mit fogok erről nekik mesélni. Furcsa, mennyire szegedi lettem.
És írt Szilvi Párizsból, zseniális. :-)

Passzív félév

Jegelem inkább az előző postot holnapig, mert ha valaki véletlenül rá találna nézni még ma éjjel, annak aligha lenne nyugodt álma (bál ide, bál oda). Nappal mégis másképp festenek ezek a dolgok. :-)
A zenei est nem volt rossz, csak mondjuk a több mint 2 órát sokallottam egy cseppet (s nem csak én)... Utána mélységes fájdalmamra nem tudtam engedni Totó felkérésének — de nem folytatom, mert megint megzuhanok.

Kimaradt mese a tegnap éjszakai hepeningről, ami anyagában és eredményében korántsem volt olyan görbe, mint vártam, de ez nem vált a kárára (sőt) — végülis azért jól elmarháskodtunk úgy negyed 4-ig. Kipróbáltuk pl. az alkalom apropójául is szolgáló „passzív félév”-et, a vodkából főzött kávét — irgalmatlan rossz íze van (üresen legalábbis, de nem volt belőle annyi, hogy cukorral próbálkozhattunk volna), viszont nem üt nagyot (bár persze l. az előző megjegyzést is). De voltak mindenféle egyéb tanulságai is az estének, pl.
- a (könnyű)zenei műveletlenségem valami elképesztő;
- 3 fiú valahogy egész másképp lak be egy lakást, mint 3 lány (bicikli és KRESZ-tábla mint dísztárgy — és összesen 3 db üvegpohár);
- Luca olyan, amilyen, de szeretem;
- van még mit szoknom a magasan-a-legidősebb szerepkörén, minthogy eddig kb. mindenütt a legfiatalabbak között voltam: néha nehéz, pláne, mikor erősnek tűnik a generation gap; viszont jó is, kicsit a húszévesség illúzióját éreztem; és legeslegfőképpen
- hogy nem én vagyok az utolsó, aki hajlandó még megerősítő visszajelzéseket adni.
Ja, és a Hiperkarmáról mindig eszembe jut Bognár osztálya, akiktől először hallotam egy-két számukat — és igen, Ciliék ugyanaz az évfolyam! :-7

***/---/***

Egyre nyomorultabbul érzem magam... Éppen eldöntöttem, hogy itthon maradok, mert ha elmegyek a zenei estre, akkor ott fognak, és nem akarom, és leköpném magam, ha maradnék, éskülönösen, ha ne adj' Isten még jól is találnám érezni magam... amikor fölhívtak a Lelkesről, és persze tudtam, hogy Andival nem lehet ezt olyan könnyen megjátszani...
Pedig nem, most tényleg nem a besavanyodásról van szó. Bárhová boldogan elmennék a bandával. Bárhová, ahol nem táncolni kell. Mert táncolni nem tudok és nem szeretek (hogy melyik volt előbb, azt sose fogom megtudni — momentán nem is érdekel), és egyszerűen rettegek tőle. Pont. Mert sehol az ember a Bál-ból, én meg tiszta görcs vagyok, alapjáraton is, de a kedd óta tartó letargiával együtt aztán már végképp. Mikor Melitta elindult, megfordult a fejemben, hogy tán mégis föl kéne vágni a csuklóm a kádban — aki ismer, tudja, hogy sosem fogom megtenni, de kicsit meglepett a gondolat így is.
És akkor most jönnek azzal, hogy a jelenlétem, meg hogy majd megpróbálnak összerakni egy kicsit... és tudom, hogy a legjobb szívvel, de sajnos ez most nem ilyen meccs.

És persze, újra: boldogan megülnék egy detektívtükör mögött, és figyelném az eseményeket. Éppen csak azt gondolom, hogy ez kimerítené a voyeurizmus minden kritériumát. Legalább mások életét hagyjam a saját medrükben foly(dogál)ni, ha már az enyém éppen elapadt egy cseppet.

Na megyek. Ha másért nem, akkor mert Julit muszáj meghallgatnom.

Hoppok és koppok közt

Nemtomnemtom, de egyre kevésbé.
Ma megint volt néhány dejóhogyélek meg néhány mostjobblennetalánmégselennem is... De ha már tegnap rájöttem, hogy ez is biológiai gyökerű nyöszörgés, akkor — hát, jobb nem lesz tőle, de legalább segít valamiféle távolságot vennem. Kár, hogy jobbára csak ilyenkor, az esti nyugalomban eszmélek.
De voltam misén (Szent Cecília, könyörögj érettünk! :)), és Bálint nagyon jókat mondott; valamint Edward király, notting(h?)ami egyházmegyei oktatási főmufti nagyon kedves volt, és kicsit tornázta az önbizalmam az is, hogy fluentebb vagyok, mint Edó és Helga (még ha előbbinek az idevágó szókincse nyilván jóval felülis múlja az enyémet).
Végre angyalkodtam is, már erősen égett a képem a hanyagságom miatt.
És (ez talán még tegnap volt) föltettem végre egy féregirtót a gépre (thanx to Peti a távgyógyításban való közreműködéséért — ezt egyszer már Pomázon is végigcsináltam/-tuk ugyanígy); bár sajnos így sem tűnt el az összes idióta hibaüzenet. :-(
Kicsit rossz, hogy nem lesz több Köztes-Európa a félévben; hogy esélyes, hogy nem fogok tudni többet vezetni a rutinig; és hogy holnap legkésőbb a féltízessel ki kellene jutnom Újszentivánra... miközben ma várhatóan a szezon leggörbébb estéje következik.

Motivating mission

Furcsa nap volt, LT és mise között hétről hétre előszed a kín, hogy menni haza homeless helyett, nem bírom, nem megy... Ma valahogy még a szokásosnál is rosszabb volt, valami nincs sehol, ismételgettem kétségbeesetten... És persze a mise jó volt, Cili megtanult ministrálni :-) , Tamás pedig ismét igen jókat mondott, ezúttal Erzsébetről és a langyosságról, csak utána műbalhéztam egy sort még, mert Tamás föltétlenül hallani akart (egy kamerával maga mellett) arról, hogy a karácsony a szegények ünnepe... És a homeless se volt rossz, bár kb. ronggyá ázott a lábam.
És van még egy missionünk holnapra, ami most lelkesít, mert az utolsó láncszemet én raktam a helyére az előbb. És holnap reggel kozmetikus, délben „egy Edvárd nevű lovagot” kell istápolnom a Talentumnál (ajjaj, a tréningekkel kapcsolatos angol szókincsem... izé, asszem van még room for improvement...), délután Köztes-Európa, majd pedig egy görbe este.

Az nem lehet, hogy egy hét alatt

ennyire föl tudjon borulni a végre-valahára normalizálódott bioritmusom..! Ma fél 10-kor alig bírtam kikászálódni az ágyból, ilyen azért az elmúlt hónapokban elég ritkán fordult elő.
Tegyem hozzá, hogy azért az éjjel még értekeztünk röpke 37 percet Péterrel — vicces módon ezalatt érintve egy halom olyan, akár személyesnek mondható témát, ami föl sem merült tegnapelőtt, míg kinn volt Pomázon. Bőven megérte minden szempontból, mert Isten tudja, mikor találkozunk/beszélünk telefonon legközelebb; és a skype valahogy nem ugyanaz. Csak az a furcsa, hogy annak idején eleink a telfonra mondhatták ugyanezt (vs. szemtől szembe)...