A mérleg valami ilyesmi.
A narancssárga-lila busz nagyon jóóó. Kényelmes, van rajta film (fülhallgatóval), automatás kávé (ingyen), utaskísérő (újabb állásötlet :-)) meg minden.
Kolozsvár még mindig teljes extázisba visz.
Még tudom, melyik a magyar újságos néni, és az újság második oldalán is ismerőst köszönthettem. Röser a régi, s a Rex főpincére továbbra sem hajlandik magyarul beszélni (pedig tud), és ugyanolyan savanyú képet vág az élethez, mint bármikor 2001 óta.
Közben pedig dinamikusan fejlődik a (bel)város, a Central ('csentrul' áruház) új homlokzatot, a Carpati cukrászda új belsőt kapott (egyúttal lett benne vécé is...), a Filó melletti Eugenia-lelőhely butikká alakult, a Karolina teret gyönyörűségesen lekövezték (és kiirtották róla az autókat) stb.
Láttam [számol, számol] 10 vetítésen 14 filmet (ebből 5 rövid és 2 dok), és mindössze egyet kellett volna egyértelműen kihagynom közülük, kettőért pedig magában is érdemes lett volna elmenni odáig (történetesen ez volt a két dokumentumfilm: Életek éneke és Constantin si Elena). (A buszban oda- és visszaúton megnézett egy-egy, egyébként feledhető alkotás nem képezte a számlálás tárgyát.)
Janka nagyon kicsi-édes. :-)
Emberrel kevesebbel találkoztam ezúttal a „szokásosnál”, de nem nagyon bántam meg. Egyrészt moziból moziba jártam, másrészt azokra, akikkel tudtam találkozni, több energia és figyelem jutott. Köztük volt Péter, Éva, a mamája, Ibolya és az aktuális (zömmel zilahi) lakótársai, Maria Máramarosból (ő egy másik történet) és Szépék.
Nyáron még egyszer neki kell indulnom...
1 megjegyzés:
Jó látni, hogy van, aki ugyanúgy tekint---vagy legalábbis hasonlóan--Kolozsvárra, mint én.
Manapság egyre többen mocskolják. Tuti, hogy még nem ittak Insomniás forrócsokit.
Megjegyzés küldése