Mozgalmas

Bealudtam a cégnél. Ezt talán nem kommentálom.

Délután mászkálás, betét a tegnap vett gyönyörűséges-de-fél-számmal-nagyobb cipőmbe, a Blahán ismét elkaptam egy részt annak a nagy épületnek a bontásából, félórával később is porzott még a levegő. Julival beszélnünk nemigen sikerült, de az utcembere talán őt is megmozgatta. Lassan körvonalazódik, mi mindent kell megvitatnunk a teammel az év elején... De mindez a homelessbe fog íródni. És félek, oda is csak holnap.

Ja, Péter hívott fel az este, megörültem neki. Mint kiderült, Kisillatoson (??) van, Arad és Nagylak között valahol, művésztábort csinál a Máltával, és elkapott egy Pannon-foszlányt. :-)

Kezdődik a Sziget, bőröndös-hátizsákos németek nyomultak a Margit hídnál. De a HÉV-en egészen korrekt mennyiségű ember gyűlt csak össze. A magam részéről két régi TGM-írással igyekeztem pallérozódni kicsit, miután Bálint két perc szolidaritáséjszakája-mesélés után a kezembe nyomta őket a Dohány utca és a Körút sarkán — mi tagadás, a hosszabba beletört a bicskám (a másik ez).
Azonban lehet, hogy máris nem volt haszontalan az igyekezet, ha ezután végre elolvasok néhány Illyés-verset.

Napközben úgy 15 fokot emelkedhetett a hőmérséklet, aztán vissza. Egész kellemes lenne október elejének.

The End

Az este-éjjel lenyomtam végre Zsoldospétert. Az utolsó ötven oldalt a kádban, a végén már hozzá kellett engednem meleget, hogy tartson... De nem akartam a kiszállással sem megszakítani. Pedig nehezen raktam össze a végét, és most sem vagyok egészen biztos benne, hogy kellett nekem oda az utolsó fejezet. De a névtrükk, az csuda.
Rég olvastam már ekkora elánnal. Még a HÉV-től hazáig is, vállalva, hogy nem veszem észre a szembejövőket.

Tegnap amúgy becsületből beültem még a BUSHO-ra is egy órára. A műfaj ugyanaz, de kb. annyira lehetne egy lapon emlegetni a mvhelyi Alter-Native-val, mint a Kultiplexet a Kultúrpalotával... :-) Az anyag persze hasonló volt, nyilván, sőt, azt azt a bizonyos — minden általam megkérdezett szerint is — rémes francia táncfilmet adták is (szerencsére még jóval előttem). A kedvencem egy kínai srácról szólt, aki kitalálja (szinte megálmodja), hogy Írországban akar élni. Nyelvtanulásra fordít fél évet, aztán nekivág, és mérhetetlenül szomorúan tapasztalja, hogy nem érti senki... míg valaki rá nem jön, hogy írül beszél, és el nem viszi egy olyan vidékre, ahol még tudnak. Az utolsó kockán boldogan mosolyog a pub pultja mögül, sörrel kínálva a betérőt.

Újra hétfő

Úgy tűnik, lassan rajtam is elkezdik számonkérni, hol tartok a dolgaimmal. Közben persze kapok is újakat zsákszám... Meg a meglevőkről is ki-kiderül, hogy valahogy nagyon másképp értettük mind... Ha valaha dolgozni kezdek, munkaköri leírással fogom kezde(t)ni.

De legalább nincs meleg, éljen-éljen.

...és tényleg nem

Grrr... Pedig a vesszőkből ítélve ez még közelebb is áll ehhez a fonthoz, mint a fenti: , „ vs. ' ". Az lenne a megoldás, hogy ezeket is elsajátítom...?!

„„„„„„„„ avagy Alt+0132

Igen! Megvan az utolsó blogos szívfájdalmamra is a gyógyszer. Sikerült elővarázsolnom a Wordből az alsó idézőjel ASCII kódját. Előtte rákerestem párfelé, de nem váltak be, ahogy eddig a Wordéi sem. Most azonban — valószínűleg a megelőző kutatás eredményeképpen — hirtelen fölismertem, mi volt a hiba, és szépen átállítottam az eddigi „Unicode (hexadecimális)"-t „ASCII (decimális)"-ra.
Még meg kell szokni a számsort, de ha a kötőjeleket meg tudtam, akkor ezt is.

Viszont ha a betűtípus nem fog stimmelni, kardomba dőlök.

Realtivitás

Ez a biblikuslexikon-lektorálás annyira szörnyű, hogy még a tegnapi salátásvájlingokat is hajlandó voltam elmosogatni, csak hogy alapos okom legyen szünetet tartani.

Piszoár a' la Rolling Stones

Ezt a képet a napokban találtam, s nem feledhetem azóta sem. Múlt vasárnap a szentendrei kocsmázás során pont szóba került a piszoár-téma, kár, hogy akkor még nem ismertem. Rémségek kicsiny fürdőszobája erős ízlésűeknek.

Portable Document Format

Kezdek hihhetetlenül büszke lenni a számítógépészeti ismereteimre... (Jó-jó, nem most kezdek azért, tudom...) Az előbb minden további nélkül megkerestem és üzembe helyeztem egy PDF-írót, hogy Márti homelesses tanulmányát adandó alkalommal lefűzhessük a blogba. Igaz, a nyár eleje felé Gabssy egyszer elmesélte, hogyan kell PDF-et írni, de az csak addig tartott, hogy a Nyomtatás panelen kiválasztom a PDF Writer "nyomtatót". Itthon pedig nem volt efféle opció. (Hogy miért kellett a program mellé egy konvertáló is külön, azt nem tudom, de végül is egészen mindegy. Működik.)

A másik: egy honlap, ahová a SZTAKI szótárról jutottam el, és nagyon tetszik: a rövidítés.hu. Mindenféle betűszavaknak tudja a feloldását. És igen ügyesen motiválják a tartalomfejlesztőket (újabban nagyon tetszik ez a szó :-)): az adott hónapban a legtöbbet, de min. 250-et beküldő egy 10 000 Ft értékű "EDC-kártyát" kap ajándékba. (Hogy ez mi is, azt pedig nyilván ki lehet keresni az adatbázisból.)
Ebben a műfajban amúgy állati jó az Osiris-féle Rövidítésszótár is, amivel még a könyvhéten találkoztam össze, és amíg belelapoztam, megtudtam pl., hogy az A4 és az A/4 papírformátum nem azonos. A második (?) ti. nyomdai mérce, és korántsem akkora, mint a fénymásolópapír.
De hát amíg az ember nem könyvszerkesztő, addig vajmi kevés hasznát látja egy efféle alkotásnak, úgyhogy ott is hagytam.

Rakosgattam fönt egy sort, semmi látszatja, de már egy csomó marhaságot (meg)találtam. Meghívó a Háry Jánosra (daljáték a zeneiskola előadásában, 1992...), édesanyám diplomaosztó-meghívója (rajta van Ildi mamája is, végre bebizonyosodott, hogy egy évfolyamra jártak Szegeden, ha közös szakjuk nem is volt), egy pudingpor szintén '92-ből (ajándéknak szánhattam, mert ráírtam, hogy "Jó étvágyat!"), füzetek, színes papírok garmadával... Apropó, egy kérdés elsősorban a hazai Olvasókhoz: Ti emlékeztek rá, hogy valaha is használtátok volna általánosban a

Színes papírok
pontrácsok
vonalhálók

című zacskó második-harmadik részét? Nekem úgy rémlik, soha nem vettem kézbe egyetlen ívet sem, és abból ítélve, amennyit most találtam (még bontatlan csomag is akadt köztük), így is lehetett.

Szabó család

Az imént, míg egy régi számukat dünnyögtem, rakadtam a Szabó család nevezetű siklósi együttes honlapjára [link a cím alatt]. Nehezen tudnám meghatározni a stílust, de teljesen beleszerettem két éve. Aztán visszaadtam a kazettát Tamásnak, és azóta se volt hozzájuk szerencsém. Sajnos az oldalon semmi nem utal a jelenre, de legalább a három letölthető számukat hallgathatom naphosszat. :-)

Adatbank

Hát, a rendrakásig még nem jutottam el, viszont tartalomfejlesztettem :-) kicsit a trindexeseknek. Kezd a rögeszmémmé válni a már digitalizált tartalmak közötti kapcsolások kérdése... tiszta szerencse, hogy a dolgok webre witeléhez nem értek.

Napló

Csak elfelejtettem: Miklós visszahozta Kolozsvárról a Naplóm, úgyhogy szűk másfél hónap után folytat(hat)om a szép könyvben (is). Ezzel tehát ez a blog visszanyeri az eredeti, apokrif mivoltát, amennyiben a kanonikus az, a papírra, tollal vezetgetett. Ettől persze nem biztos, hogy a billentyűzetcsépelő kedvem különösebben alábbhagy...

... buli után a takarítás

Az utolsó távozók alig egy órája indultak, ketten csak, de a mosogatásban így is komoly segítség volt. Jól sült el a kísérlet, a magam érzéséből, meg a visszajelzésekből ítélve is. Pumukliék lemondták még kora este, de rajtuk kívül, azt hiszem, mindenki itt volt, akire számítottam. Abban a sorrendben, ahogyan megismertem őket: Eszter, Gabssy, Tamás, Miklós, Levente, Fke, Orsi, Zsolt, Míra és Andi. Miklós az egyetlen közülük, aki csak engem ismert, ráadásul ő jött utoljára, és ő távozott először, de így is egészen otthonosan mozgott. Orsival beszélgettek egy jót, ezt is ki tudtam volna sakkozni előre. :-) A többiek kb. Szeged/Debrecen/Mókusőrs körökben valamilyen fokon ismerősek voltak egymásnak is. Persze igazán izgalmas az lenne, ha egy körbe írnám föl a neveket, és behúzkodnám, hogy milyen relációkban álltak-állnak egymással ők is...

Megyek, befejezem a konyhatakarítást, aztán talán-talán-talán végre nekilátok a saját szobámnak is... Egyelőre úgy egy köbméternyi cucc van a padlóra hányva, ki kéne végre szelektálnom, mi az, amihez nem nyúltam x éve (s így várhatóan ezután sem fogok).

Szürke péntek, de rövid munkaidő

(Remélhetőleg — a múlt héten is ez volt a tervem...)
Szóval úgy tűnik, valami pszeudo-marketingessé avanzsáltam, és ez egyrészt talán még motiválna is, másrészt viszont ehhez fantázia kéne, kreativitás, és az bennem semennyi. Igyexem a dolgok megvalósítás-végét megfogni, de miután a főnök ma előadta, hogy mi mindent is kéne még... Hát, félek, hogy túlnő az ügy.

Tegnap Zsófi aludt nálam, jó volt beszélgetni-vihogni kicsit. Neki se könnyű mostanság, de valahogy azt éreztem rajta, hogy mégiscsak jó pályán van. Ami rólam pl. nem mondható el.

Este otthoni buli lesz: most ugyan úgy fest, hogy elállt az eső, de így is térdig süllyednénk a sárban. Meg hideg is lett, 15–20 foknál biztos nincs több.
Kíváncsi vagyok, mert a várható max. létszám 12, ami a háznak nem sok, lekötni viszont annál inkább. Meglássuk.

De előbb még haza kell menni (a vizes szandálomban, momentán nem lévén egyetlen zárt cipőm sem — ill. csak a túrabakancs, de az sincs kivaxolva); meg kell sütni a remélhetőleg megkelt kenyeret, meg esetleg valami sütit is.

Ajjaj

Miután jó négy órát sikerült Péterrel csacsognom kb. a valdensektől a horoszkópokig terjedő témákban (gondolom, ő is annyit dolgozott közben, mint én...), most itt van Bence a skype-on. S ő pont arra kíváncsi, hogy hol tartok...
Lehet, hogy soha nem fogok otthoni dolgozással kísérletezni.

Újabb egér

A nap rövid sétával kezdődött (9-kor, hömm) a rakétához, ahol is eleresztettem a tegnap estére megfogott egérkét.
Hazafelé szembetalálkoztam egy LA jelzésű autóval, lehet, hogy hazajött az öreg Wahorn egy kicsit. (Vagy valamelyik fia. Ó, boldog ifjúságom...! (sóhaj))
Aztán reggeli a teraszon (végre sikerült kellően fölhígítanom a kissé túl-fehérborsozott salátaöntetem :-)), egy s más ténykedés, és most itt. Végre váltottam pár mondatot Péterrel, az előző időkben hol ő nem volt on-line hetekig, hol én (nem vagy csak este). Eddig igen jó, de azért dolgozni is kéne...

Keresnék egy képet a rakétáról ("Millenniumi Emlékmű" hivatalosan), sehol semmi. Még csak említés szintjén se, nemhogy fotón. Viszont ezt az utcarészletet a házunk előtt állva kapták el. :-)

Mindennapi bejegyzésünk

First of all: alakul a kirándulás. Eddig biztosnak mondható Leventeszter + Zsolti, valamint Miklós; és beeshet Norbi-Pumukli és Dani-Frodó is az utcaemberéből. Azaz egy művészi hajlamú házaspár, egy Rejtő-rajongó-szakértő könyvesboltos, egy konzervatív jobbközepes művészettörténész, valamint két szociálisan érzékeny anarchista (punk). Jó lesz, jó lesz. :-)

Aztán... Érdekes nap volt, kezdve azzal, hogy sikerült 5-kor fölkelnem, és egy bő órát vacakolnom a biblikusokkkal. Csepp a tengerben... Aztán a HÉV-nél valami számomra is meglepőt tettem: vettem egy Shape magazint. Jó a formája, eleve mert egyhuzamban ezzel a sok átszállogatással nem lehet olvasni; meg a táskámba is éppen belefér. Hogy radikális szemléletváltást hoz-e ("Minden nőt formába hoz", így az alcím), hmm... az végülis mindegy. :-)

A céget elég jól bírtam, asszem, illetve csak egy bealvás-határos szakaszom volt (talán fél óra, vagy egy).

És aztán este utcaemberéztem egy újabb sort. Korán odaértem, úgyhogy kiválasztottam a polcról egy Békés Pál-krimit [a KIA nem jegyzi...], de rövidesen megjelent Norbi majd Dani, hát hagytam. (Jó kis punk-históriákat nyomattak.)
A társaság nagyjából egyezett a múltkorival, ott volt viszont Anita, akivel levelezni kezdtem annak idején, és akin azt a fajta határozottságot éreztem, amely mindig nagy tisztelettel tölt el, mert soha nem leszek a birtokában; Tessza, akivel tegnap éjjel levelezgettem a srácról; és egy Fatime nevű lány is, aki az oktatási programot viszi.
És hazafelé megint elcsodálkoztam Bálinton, zsenge kora ellenére nagyon nagyban játszik. Persze — 1Tim 4,12.

Holnap itthon maradok.

Zajlik

Meghirdettem egy éjszakai túrát péntekre. Fölküldtem az utcaembere listára is, amit utóbb igen-igen megbántam, kisebb részben azért, mert keveseket ismerek, nagyobban mert az archívum tanúsága szerint nagyon fegyelmezett lista, szinte kizárólag szorosan témába vágó dolgok mennek.

Közben jött egy levél ott is, valakit elcsípett egy otthonról kirúgott ifjú (a lánynak ismerőse korábbról még), hogy most akkor merre tovább. (Állása persze épp a múlt hét óta nincs, pedig az feltétel szokott lenni a szállókon.) Fölhívtam a Segítőházat, és legalább annyit megtudtam, hogy ahány szálló, annyiféle szokás: vagy kérnek igazolást arról, hogy dolgozik, vagy nem. És a Menhely diszpécsere ezt is tudja, ahogy azt is, hogy éppen hol van hely.

Mire mindezzel végeztem, Miklós visszajelzett, hogy minden bizonnyal jön kirándulni pénteken. És ő is tök kedves volt.

Én viszont elalszom holnap a cégnél...

Ja, a bátyám megvan, írt két sor mailt Timinek.

Amikor jó élni

Akkor most megkísérlem valami koherensnek mondható formába ghozni egy gondolatsort, amely jóideje érlelődik bennem. (nagylevegő)

Szóval egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy csak úgy érdemes élni, ha az ember pozitív visszajelzéseket (is) küldözget a körülötte élőknek. Vagyis nem csak szapul, csepül, szid, átkoz, káromol, beszól stb. (btw a beszólogatás lélektanáról is van egy kisebb elméletem, de azt majd legközelebb); hanem igenis megdicsér, megerősít, rámosolyog, áld, örül és meg is mondja. Úgy bizony.

Mármost azon lehetne tűnődni, hogy a saját — kielégítetlen? — igényeimet kompenzálandó alakult-e ez így, de tény, hogy reflektálatlan formában évek óta űzöm ezt a játékot. Jó játék, csak ajánlhatom mindenkinek.

Az utóbbi időben azonban azt vettem észre, hogy egyre kevesebben vevők rá. Hogy nem érdekli őket, vagy nem tudnak vele mit kezdeni, azt nem tudom, de alig-alig volt a praxisomban, aki akár csak megköszönt volna egy-egy ilyen gesztust. Hogy viszonozza, horribile dictu, magától lépjen valami hasonlót, az szinte kizárt.

Persze az emberek különböző módokon tudják éreztetni a szeretetüket, és más utakon lehet őket elérni is. (Ez már nem az én okosságom, Gary Chapman itt.) Ez egyaránt jelentheti, hogy nem ér el az üzenet mindenkihez, akihez szeretném; meg azt is, hogy én nem vagyok fogékony, pedig ők alkalmasint visszajeleznek a maguk módján.
De valahogy mégis inkább az az érzésem, hogy nem tudnak vagy nem mernek.

Azért akadnak kivételek, s most mintha úgy látszana, egyre több. Peti pl. határozottan és meglepően jól vette a születésnapja körüli katasztrófa-köreimet, vagy még előtte Véss, mikor tiszta jókedvéből hozott nekem virágot, vagy a múltkor Péter azzal az sms-sel... De legfőképpen 1) Bálint az utcameberéből, aki válaszul az e-mailemre (hogy hová vették föl végül, mert múlt kedden éjjel tudta meg épp) nemcsak megköszönte az érdeklődést, de még azt is le találta írni, hogy "de jó, hogy itt vagy az utcaemberében :)". Úgy másfél óra ismeretség után. És 2) Nándi (a) tegnapelőtt. Amikor kifejtette, hogy "de hát mindenki azt kap, amit érdemel / ha úgy áll elém, hogy faszra vesz (urambocsá) / akkor visszakapja, na / de te nem úgy jöttél". Ez igen-igen megerősítő volt.

...Valójában persze, ööö, kénytelen vagyok belátni, hogy voltak ilyenek mindig, csak néha ehhez is túl magam alatt vagyok.
És még itt panaszkodom, nesze nekem. Hagyom is abba!

Zuhanyozás után :-)

Mindjárt szebb az élet. Újabb egeret nem láttam és nem is fogtunk (tegnap du. szembejött velem egy a fürdőben, de reggelre megfogta a svéd csapda, aztán Papa eleresztette valahol — dinka egy család vagyunk, tudom), amúgy meg enyém a ház a hét végéig. Istenem, ha nem kéne hat előtt kelnem, akkora bulikat csapnék...

Persze ilyenkor jön az is, hogy locsolni kell, figyelni, hogy ne maradjanak nyitva az ajtók-ablakok éjjelre-nappalra, alkalmasint megetetni Imikét (a "házi hajléktalanunk", ahogy egy osztálytársam aposztrofálta anno — de most nézem, emlegettem már)... de akkor is hihetetlenül vicces, mindig élvezem. Este salátát fogok gyártani, és ha elfogy a kenyérkém, sütök.

Hétfői kínlódás

Volt egy tanárom, aki a "Jó reggelt!" köszönésre többnyire azt morogta vissza nagy álmos fejjel: "Lehet egy reggel jó?!" Hát, ilyenek a hétfők is... nekem legalábbis.
De most itt a bankosfiú, hogy áttelepítse a szoftvert erről a gépről a másikra. Szóval ennyi.