A nettelenség átkaként blogtalan is lettem újabb időkben, így hát meg sem kísérlem öszeszedni, mi minden történt a péntek óta eltelt fél élet :-) során. Néhány címszóban azért: szombaton Talentum, kísérleti egynapos, s a kísérlet meghozott minden várt eredményt és tapasztalaltot, Edóval pedig jó együtt dolgozni. Este Andi ottalvósan, nagy beszélgetés; majd vasárnap 6,5 óra utazás 4 óra Budapestért, Podmaniczky utca, Deák és Nyugati tér, tea, zene, barátok és ismerősök. Tegnap semmi izgi estig, akkor viszont Bálint vasárnapi születésnapjának és a 2001-es húshagyókeddnek boldog emlékezetét ünnepeltük a kollégium konyhájában unicummal és sörrel. Jó vót.
Ma meg Nagy Bevásárlás a cégnek, LT, katekumen-kiválasztós mise, részemről ugyan csak a feléig, mert Pepe pécsi buszára várakozván jó fél órával később kezdtünk — így is megérte, szép volt nagyon, s a katekumen-liturgia picit mindig a saját alapjaim újragondolására késztet. Aztán homeless néhány hírrel, amelyek eddig elkerültek, de nyugodtabban is aludtam nélkülük. Na, ez van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése