2010. január 30.

Hójelentés

Felküzdöttem végre a képeket a Facebookra, ide már nem fogom újra, attól tartok.
A séta csudás volt, itt-ott térdig jártam a hóban, kicsit futottam lefelé a Vasvárin, és olyan puhán érkeztem a földre, meg úgy levett a lendületből a hó, hogy olyasmi volt, mint mondjuk valami másik bolygón lehet. Csináltam angyalkát is, csak nem sok látszott belőle (túl nagy volt már a hó), meg megkóstoltam, meg minden.

20. Hálát adok a nagy-nagy hóért, ami ma esett.
21. A bakancsomért.
22. Hogy a hó megváltoztatja a dolgokat: a szögletes formákat eltompítja, a koszt, szemetet eltakarja.
23. Azért, hogy már nem sötétedik olyan nagyon korán, mint egy hónapja.

Ezt láttam az ablakomból

úgy két órája.


(A Meteorológiai Szolgálat „vörös riasztást” rendelt el, már vártam a hurrikánt, de csak a hó miatt...)

2010. január 29.

A tanítvány túlnőtt mesterén

Kezdetben lehetett a Lelkészség. Egy hete sem volt ott, s már a helyi napilap faggatta (véletlenül „mert ott volt”). Volt egy közös szakunk, talán így kezdődött. Nem is tudom.


Később... osztoztunk sokmindenen. A kézírásunkat nemegyszer összetévesztették, ez mulattatott. Osztozunk az írás örömében – leveleztünk is, kézzel, s ez tán nem kis szó mai napság. Összekötött a könyv- és könyvtárszeretet, az utazhatnék, talán a cserkészet is.


Osztoztunk embereken (javarészt egymás után ugyan).


Előtte jártam – koromnál s kóromnál fogva – Kolozsvárt: nagy élvezettel vezettem be őt is, amennyire tudtam, s aztán mint több barátomon, rajta is féltékenyen figyeltem hamarosan, amint önálló életre kel benne a város. (Szégyellem, hogy minden ilyen esetet egy icipicit így élek meg; de sokkal inkább örvendek, mert ez az otthonosság már saját, nem kívülről adott.)


Előtte jártam a stoppolásban, a blogírásban, a korrektúrában, az LT-ben, a STVK-n, az életből-elszökésben... de mindez csak időbeli előny, nem több. Nem részletezem, mi mindenben volt mindig is, sokkal is jobb nálam, hány soha meg nem fogalmazott vágyamat valósította meg.


S most itt van mellettem nyomtatásban, ISBN-számmal. Transzírványok – erdélyi kötődésű bloggerek írásai. S én örülhetek, hogy magamra ismerek (lám, még mindig magamban próbálom fürdetni arcomat). A tanítvány túlnőtt mesterén, mert ez a dolga.



Vajon ki az én mesterem?



2010. január 22.

Mondtam-e,

hogy Angliába megyek esküvőre a nyáron? A kedves Tom eldöntötte, hogy elveszi Eleanor-t, és megígérte, hogy meghívót is küld, ha lesz.
Ennek az egyetlen szomorú következménye az, hogy az (egyébként általam fölvetett...) évi rendes JVC-találkozónkat ki fogom hagyni áprilisban, mert két angliázás aligha fog beleférni az évbe. (Ez mondjuk leegyszerűsíti állampolgári kötelességem teljesítését is, mert nem kell kitalálnom, hogy hol és hogyan válasszak vasárnap.)
Akkor már csak azt kell átgondolnom, hogy mikor (majd pedig, hogy hogyan) menjek Luxemburgba babanézőbe. :-)

2010. január 21.

Uhh

Na, erről nem szeretnék beszélni. Legyen elég annyi, hogy mellélőttem ezzel a munkával: teljesen inkompatibilis vagyok azzal az emberrel, akivel együt kellett volna működnöm. Az interjú nagyjából abban a hangulatban zajlott, mintha egynémely régi matekos és hittanos dolgozatainkat kombinálnánk: tíz kérdés -- tíz perc; a tőmondatnál hosszabb válasz nem értékelhető.
Plusz egy tanulságul pedig: Tomnak igaza van, nem minden jezsuita annyira jó arc.

2010. január 20.

Yet another failure,

írtam a Facebookra, azaz újabb kudarc: a Közalapítvány sem engem választott, idézem: „bár a feladat ellátására alkalmasnak találtunk, szakmai tapasztalatai miatt mással töltjük be”. Nincs rá bizonyíték, de gondolom, az a srác lett, aki már eleve ott van félállásban, és igazából ha így van, azért se kárhoztatom őket, mert ha munkáltató lennék, én is olyat választanék, akit ismerek. Csak kicsit olyan érzésem van, hogy egymás idejét (meg az én reményeimet) húztuk.

KülÖnben pár napja még egy függőben levő ügy lezárult, az egy egyházKözeli cIvilszervezetnél. A levelezés a következőképpen zajlott:
December 4.: Kaptam egy pársoros hirdetést.
December 6.: Írtam nekik 2, egy-egy mondatban megválaszolható kérdést a meghirdetett félállásról.
December 11.: Ezt kaptam: „Jelentkezésedet megkaptuk, hamarosan jelentkezünk. X. Y.
A kérdéseidre is nem sokára [sic] válaszolni fogok. Köszönöm a türelmedet.”
Január 15.: Még egyszer rákérdeztem a dologra.
Még aznap: „Bocsánat a késésért először is.
Közben meg is találtuk az emberünket, azonban mindenképpen köszönjük jelentkezésedet és érdeklődésedet.”
Azért még válaszoltam, hogy nem érzem feltétlenül korrektnek az eljárást, amit ők nyilván úgy értelmeztek, hogy savanyú a szőlő, de hát sebjaj. Vigaszul marad, hogy talán nem is baj, hogy nem ott dolgozom...

Holnap viszont újabb megmérettetés, bár a jelentkezés óta eltelt kb. másfél hónapban jócskán megkopott a lelkesedésem. Nem baj, tapasztalatnak jó lesz: „Hatvan jelölt közül válogathattunk, és első menetben 17 pályázót szeretném [sic] meghívni egy beszélgetésre. Ön az egyik.”

2010. január 19.

Ökumenikus

istentiszteleten voltam a szerbeknél az előbb -- vagyis hát, szép ortodox liturgiára volt hivatalos a pomázi keresztény közönség. Egyetlen hang sem hangzott el magyarul (pedig a kiírás szerint igét is hirdetett a pópa), viszont (ez lehetett az ökumenikus szellem hatása, most látom csak) nagyon barátian tömörre vették, nem volt több fél óránál az egész a teljesen fűtetlen templomben.
Ez az idő is elég volt viszont arra, hogy megállapítsam: nekünk is szép barokk ikonosztázunk van itt, nem csak a litvánoknak az egyik vilniusi templomben. Az ikonok nem a bevett színekkel-formákkal (statikus alakok, minimális plaszticitás stb.) készültek, hanem amolyan barokk festmények egyenként. :-)
Különben a templom nagyjából kétszáz méterre van tőlünk (ott volt egyébként mindenki, aki körülötte lakik, köztük a plébink), ehhez képest nagyjából harmadszor járhattam benne. Az első volt a legemlékezetesebb: nem voltam még iskolás, mikor a mamám egyszr átszalajtott, hogy esküvő van, s az milyen szép, menjek, nézzem meg. Így is tettem, aztán a szertartás végén a násznéppel együtt elsodródtam a lakodalomba is... Végül a bátyám szedett össze, úgy rémlik, mikor már hiányoltak itthon. :-)
A papámnak meg az óvodája volt a templom udvarán (ötvenes évek, hmm), ahol ő szépen megitta a kakaóját reggelente, majd átmászott a kerítésen, és uzsgyi haza a nagymamához. :-)

A mai hálaadás így alakul:
15. Az ökumenikus mozgalomért, amely kitartóan dolgozik a Krisztus-hívők egységén
16. A ma esti alkalomért, hogy sokan voltunk, s hogy volt valamelyes közösség-érzésem
17. Az ajváros szendvicsekért és a mézes almáért
18. Hogy a végén talán tényleg megtanulok vezetni
19. Hogy csupa normális autós oktatóval volt eddig dolgom

2010. január 14.

Váratlan találkozások

Tegnap, miután a Huszár Gálban már nem volt, elmentem egy könyvért a kiadóba: a kiadvány elfogyott teljesen, de letölthető (itt -- nőknek szánt bibliaolvasó vezérfonalról van egyébként szó). A szép az volt az egészben, hogy reggel ellenőriztem a honlapjukat, és innen nézve csak nagy üggyel-bajjal kerülhettem ki a KIFOGYOTT feliratokat... de sikerült.
Viszont ez az út összehozott Mariannal, akit jópár éve nem láttam már (eredetileg szegedi, most Facebook-friendship).
Aztán ma a HÉV-nél egy régi osztálytársammal, Krisztivel találkoztam, és remekül elbeszélgettünk Pomázig.
Ó igen, és egy igen jó hangulatú munkainterjún (?) is voltam ma, s nem tudom, min fogok jobban csodálkozni, ha engem választanak, vagy ha nem... :-)
Úgyhogy ma is van miért hálát adni.
11. Azokért, akikkel ma találkoztam ebben az irodában.
12. Mariannért és Krisztiért, s hogy jó vágányon halad az életük.
13. A jó időért, hogy nem esett nehezemre elsétálni a Nyugatitól a Margit hídig.
14. Azért, hogy végre valakik kitartóan sztrájkolnak Magyarországon.

2010. január 12.

Multitude Tuesday

6. Hogy amolyan relatív demokráciában élhetek, ahol nem ölik az embereket meggyőződéseik miatt.
7. A szépséges idei zsebnaptáram.
8. Hogy szinte bármilyen információhoz hozzájuthatok, persze szűrni kell mindent.
9. Hogy az én Kedvesem a világ legkedvesebbje.
10. A BBC, különösen a World Service és a Radio 4.

2010. január 7.

...és vesztettem is...

A forgalmi vizsga díja (az eddigi 3600-ról) január 1-jével 11 000 (!) Ft-ra emelkedett...

Nyertem

Ez az év jól kezdődik: most hívtak a PestiEsttől, hogy nyertem egy derékmelegítőt. :-)

Montázs-kollázs

2010. január 6.

Hírek

Van új lámpám a szobába, így fest. Még föl kell persze tenni, meg szerezni bele valami jó kis égőt, aztán gyönyöködhetek benne. :-) (Ezúton is köszönet Gáboréknak a karácsoni lámpautalványért.)

Aztán pedig még annyi, hogy belefutottam tegnap este egy (aznap határidős) félállás-hirdetésbe (adminisztratív, hajléktalanos), jelentkeztem, és ma írtak, hogy várnak meghallgatásra. Nem minden munkáltató malmai őrölnek olyan lassan, mint a többségé... A másik két címzettből egyet ismerek, s hát az őt ajánló tényeken nehéz lesz túltenni, de hát miért ne fussak neki?

Friss: fogadalomkövető táblázat...

Hogyan tudtunk élni nélküle: az amerikaiaknak már az újévi fogadalmaik állására is van nyomtatható űrlapjuk. Bár, Cili, a Tieidre sajnos nem fog működni...

2010. január 5.

Fogadalmak

Nem készültem nagyon megosztani őket, da ha hógolyó, legyen hógolyó, úgyhogy egypárat mégis:
  • Végigolvasom a Bibliát.
  • Megírok egy levelet kézzel minden héten.
  • Lefordítom a Finding the Still Point-ot.
  • Megnézem magamnak Etiópiát.
Röpül tovább Luxemburgba (van olyan, hogy családi fogadalom?), a Kodály köröndre és Bajára.

Új év, új élet...

holy experience

Hosszú ideje (?) először, tettem egy csomó újévi fogadalmat. Eddig egész jól is állok velük. :-)
Ez meg nem az, de láttam Maránál (már korábban), és megtetszett, hát megpróbálkozom vele: a "count your blessings" elv alapján itt is hálát adni 1000 ajándékért. [Hogy ma nem hétfő van? Nem tudok belenyúlni a képbe. :-)]

1. A hó csillogása a járdán
2. Hogy jó melegbe érkezhetek haza
3. A reneszánsz festmények, amiket ma láttam*
4. A pecsételgetés öröme
5. Az ingyenes múzeumi belépő

* A második látogatással is csak a feléig jutottam, de ha már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy bármennyiszer visszamehetek, ki is használom a lehetőséget.