2009. november 18.

Nem lettem

különösebben beteg, egy hőemelkedéssel végigtalpalt nap, s mára már csak nátha.
A múzeumban hajtás van az egész héten, múlt péntek-szombaton az őszi Éjszaka miatt, vasárnap romeltakarítás, ezen a héten meg a készülő kiállítás tart lázban mindenkit. Alighanem holnap is lehúzok fél napot, mert van még restanciám (hja, aki Finnországban lógatja a lábát...), és mert minden bizonnyal szükség lesz rám.
Ezenkívül indul A hét múzeuma akció, ugyanis kaptam ingyenes belépőt (2. 2 "c"). De erről majd legközelebb.

2009. november 17.

Beteg leszek

Egyrészt érzem a bőrömön, másrészt farkaséhes voltam, mégis úgy álltam föl a Fruccolában, hogy nem ezt vágytam enni.
Nem szeretem.

2009. november 6.

Turku

Tegnap este összeírtunk egy gyors listát, hogy mi mindenről is kéne írni, de ez azt jelenti, hogy a legkevésbé se leszek koherens.
Láttunk például egy szélmalmot a város fölött, és mellette vidoran ugrálni egy vadnyulat. (Nem biztos, hogy annyira vidor volt, mert éppen tetű hideg volt.) Mögötte pedig szabadtéri színpad áll, amelyiknek a nézőtere forgatható körbe, ilyenformán négy-öt színpado(cská)n lehet játszani körülötte.
Aztán itt szesztilalom van, jó, nem olyan, mint az igazi, de a boltokban kizárólag sört meg cidert lehet kapni, komolyabbat csak ebben. Itt meg persze drágán, már csak a jól ismert piaci törvényszerűség miatt is -- bár lehet, hogy itt még az államnak sem érdeke, hogy lejjebb nyomja az árakat.
A finnek persze meglelik a módját az alkoholhoz jutásnak, pl. vesznek a nemzetközi vizek jótékony takarás-, izé, hullámzásában. Jut eszembe, íme, a hajónk (illetve ez lesz a visszaúton).
Tegnap kirándultunk egy sort a környéken. Ciliék mögött az egyik irányba erdő van kisebb-nagyobb sziklákkal, aztán láp, aztán a tenger. És a tenger egy kicsi helyen már kezd befagyni! :)
Ma is kirándulgattunk, csak ma Naantaliban, amely ma minden volt, csak napos nem, de láttuk a szép régi óvárost meg a MúminWorldöt [a link zenél], persze üresen, csak az épületeket. Ma nem volt annyira hideg, viszont ennek megfelelően a tegnapi hó helyett az eső szitált egész nap.
Most este pedig Cili erasmusos ismerősei jöttek át hajában sült krumplit enni meg filmet nézni, egy lengyel és három magyar lány. Jól mulattunk. :)

2009. november 4.

El

A Fészbukot nem olvasó kisebbséget sietek tájékoztatni, hogy megléptünk Áronnal Turkuba egy hétre, és immár meg is érkeztünk ma reggel, alig 24 úton töltött óra után (földön-vízen-levegőben, mint annak idején az Utasellátó). Képek alighanem csak beltérből lesznek, kint a fényképezőgépre fagyna az ujjunk rövid úton.

2009. november 2.

Fall Into Reading (English Version)

Mmm, I guess I should re-post this in English to make it accessible for all of you. :-) So I'm going to read the following books:
It isn't a long list but I am pretty delayed anyway so I decided to just try and stick to these.

Őszi olvasósdi

A képecske egy amerikai blogger kezdeményezésre utal, igaz, némileg meg vagyok késve vele, de sebaj. Az a lényege, hogy ki kell választani néhány könyvet, amit ezen az őszön (= 2009. IX. 22. és XII. 22. között) el akarok olvasni, aztán közzétenni a listát, és majd a végén az eredményt is. Hát, az én listám nem lesz hosszú, de az elsővel már igen rég küzdök.
És akkor most okosan megírom ezt a bejegyzést angolul is, mert ezt ugyan hiába linkelném be nekik... :-7