2008. október 27.

A Szegény dolgozó árva panaszai ciklusból

Apukám elment Vietnámba,
anyukám elment Mallorcára,
(a bátyám Luxemburgban él,)
én meg itthon húzom az igát.

2008. október 22.

Az előző bejegyzés írása félbeszakadt (a minden reggeli rituális kapkodás keretében), de most már nincs kedvem befejezni, hát marad így.
A múzeum érdekes, meg unalmas is néha, mindenesetre rengeteg visszajelzést kapok (nem feltétlenül megerősítőeket, de biztosan elgondolkoztatóakat)
— és most megint mennem kell, jön a mamám. :-)
Holnap este Szeged, vissza vasárnap, de egyenest a múzeumba, szóval nem tudom, mikor írok legközelebb tisztességesen...

2008. október 19.

Veszprém

Pénteken Gabssyval utánastoppoltunk a maroknyi Lelkes népnek Veszprémbe. Először Ciliéknél ültünk le fokhagymáspirítósozni meg limoncellózni, aztán egy kicsit sétáltunk a városban (többek között a nem létező szenetekről elmélkedve), majd visszakanyarodtunk, és remek vacsorát kaptunk Cili mamájától: almás sütőtöklevest (ami sós), valamint stercet (stelcet?) majonézes-tojásos kukoricával.
Este meg játszottunk egy nagyot, mindenféle játékokat Ez-egy-tik-től valaki-kimegy-és-kitalálja-a-rendszert típusúakig.
Tegnap állatkert volt nagy erőkkel, meg törökméz, meg cukrászda, meg Laczkó Dezső múzeum, az állandó kiállítás nagyon profi, hallgatható, nézhető (filmecskékben is), igényes, szép, meg amit akartok. Kár, hogy mindössze háromnegyed óránk maradt rá.
Aztán még fölmásztunk a tűztoronyba, meg megnéztük a bazilikát, aztán én ültem is a buszra lassan.
Mögöttem egy ideig egy igen érdekes beszélgetés folyt (mindenféléről, a lízingelt illetve örökbefogadott gyerekekre emlékszem leginkább), aztán a lány leszállt (Fehérváron), és onnan inkább egy tíz-tizenkét éves forma kislány kötött le,

2008. október 16.

Spot the Difference // Keresd a különbséget

Egyrészt ugyebár, ott a prizma. Nem kis megrökönyödésemre tökéletesen illett a boldog emlékezetű előző tartójára, így oda eszkábáltam (a saját tartozékaival a kormányra ment volna).
Hanem ha már így belejöttem a szerelésbe (nem röhög, több különböző csavarkulcsot kellett előszednem és munkába állítanom a művelethez, mégpedig közben a bovdeneket is kerülgetve), visszaballagtam még egyszer, és vettem egy szépséges sárga csengőt is (hogy harmonizáljon a váltókarok közepével, bár ez sajnos innen nem látszik). Meg is vettem, föl is tettem.
Már csak lábravaló macskaszemek kellenek (igen-igen, az a cseles fajta, amelyiket gyerekkorunkban óraszíjnak használták, hogy csak úgy odacsapsz vele, és rögtön rátekeredik), valami kosár-féle, tisztességes (fém) sárhányók, meg sima külsők, és már készen is lesz a jó kis városi bicikli. :-)
Bár félő, hogy mire ezzel a tempóval idáig eljutok, éppen hozzáírhatom a babaülést is...

Van sok dolog,

bár semmi sem túl izgalmas. De hát így kell annak, aki énblogot olvas! :-P
Kedd este tehát moziban voltam, a film (Miért lett R. úr ámokfutó?) borzalmasan idegesítő, minden jelenet kb. kétszer addig tart, mint „kellene” neki („Uram, itt egy kicsit túl sok a hangjegy...”), lassú, vontatott, a párbeszédek már-már az Abigail's Party szintjén bicskanyitogatóak, az enteriőrök iszonyatosan keletnémetek... És mindehhez ez a cím ugyebár egy percig sem árul zsákbamacskát, azaz csak vártam, vártam, vártam az ámokfutást... ami meg is jött, egyetlen percben, vér nélkül; szerintem tökéletesen megalapozottan és kétség nélkül. R. úr azért lett ámokfutó, mert másként nem tehetett. Fassbinder meg profi volt, mese nincs.
Utána Tamással bizniszeltem (meséltem a két nap alatt megszerzendő CFR Kluzs-mez vidám történetét? Végül sajnos 3 lett belőle, de így is jól fogott. S most ment ki az ára Kolozsvárra), amiből kevésbé biznisz-jellegű sörözés/paradicsomlézés lett egy Szentendrei úti krimóban, cathing-uppal [erre se sok jó magyar szó van: felvenni a fonalat, mondjuk, képbe kerülni], telefon(?)-csoda-mutogatással, vidámsággal. Jó volna nem várni még két évet a következővel.
Tegnap munka volt ismét, vajmi kevés izgalommal azon túl, hogy az utolsó eddig ismeretlen kolléganőm a hétvégi lelkigyakorlat egyik előadójának a nővére. Vagy amint a múltkor egy másik bizalmasan megsúgta: „A múzeumban igazából majdnem mindenki keresztény...”
És jártam a pincében is, ahol van valami elképesztő csuda (legalábbis nekem az), de inkább fényképet teszek majd föl róla egyszer, azt hiszem.
Ma meg megcsináltam a RAP második harmadát, de ezen túl semmi okosat még. Mindjárt lesétálok a bringásboltba megnézni, árulnak-e fehér prizmát. Az enyémnek a felét 2000 nyarán vertem le, mikor elaludtam (?!) a biciklin, a másik felét ugyanekkor Gergely törte le egy határozott mozdulattal. Ideje lenne tán pótolni.

Ja, még pár link gyorsan:
Éghajlatriadó (alig hittem, de a megcélzott képviselők egyike tíz perc múlva jelentkezett egy egészen érdeklődő e-vélben, úgyhogy jól megmondtam neki a frankót a megújuló energiaforrásokról :-) );
szavazás az új kétszázas érméről;
blogger-antológia a MEK-en (PDF-ben, ez furcsa formátum a műfajhoz...);
és végül, de nem korántsem utolsósorban:
— a honlap, amely bármikor (és eddigi tapasztalataim szerint 100%-os pontossággal) megmondja nekünk, karácsony van-e!

Hanem most ki a jó időbe (állítólag az utolsó napja).

2008. október 14.

Csak beköszönök

A MÉCS Napok pöpec volt, ajánlom mindenkinek.
A budvári labirintus is jó, de még jobb a pici könyvkötő-dobozkészítő műhely a Moszkva tér fölött rögtön. Nézzétek meg!
A Biciklis történetek szintén remek volt, kicsit más nézőpontból láttam a (bel)várost megint, s ez érdekes, kíváncsi vagyok, megszeretem-e igazán. Valami már elkezdődött, mindenesetre.
A BC nem vett be kultúraközi navigátornak. A válogatóról is kéne írnom, csak most nincs cérnám itt ülni. Legyen annyi elég, hogy önismereti lecke volt... Borzasztó határozott és a sokféleség iránt rendkívül passionate csapat jött össze, csak pislogtam az idő java részében. Így mondjuk nem csoda, hogy nem választottak be. (Meg hát teljesen színtelen többségi is voltam két roma, egy zsidó, egy árva, egy mozgáskorlátozott és ki tudja, még ki mindenki más között.)
Tegnap este kiderült, hogy a múzeum is lehet stresszes, ha valaki zárás előtt tíz perccel vásárol be tízezerért, és nekem fajtánként föl kell(ett volna) vésnem az összes számolócédulát, amit megvesz 40 forintért (/db)... (Azért nem csak azt vett, szerencsére.)
Ma meg bemegyek moziba, Fassbinder-fesztivál van, hát, majd kiderül, (úgy) kellett-e nekem.

2008. október 9.

...

Nem is tudom, mikor jártam itt utoljára. Azóta jó sok dolog történt, pl. már dolgoztam 2 napot a héten, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hétvégén Baján jártam, többek között ifin is, és Béla bá' teljesen megörült nekem szemlátomást, aminek aztán én is. És utána „beszélgetés” fedőnév alatt lenyomott nekünk egy (református szemmel nem túlságosan hosszú) igehirdetést a jerikói vak története kapcsán, és, hát, az utóbbi mondjuk három hónap (de inkább több) általam hallott összes (katolikus) prédikációit kb. körökkel előzte le az a huszonöt-harminc perc. Le a kalappal.
És voltunk orgonakoncerten is, meg a Galéria cukrászdában utána Lucával, aki hihetetlenül ki van egyenúlyozva; és isteni az almás süti, de olyat még ilyen helyen nem láttam, hogy ne adjanak blokkot...
És pénteken, még mindezek előtt, Tranzituson voltunk W/V Borival Alsóvároson, és nagyon szép és jó volt. De erről lehet, hogy írtam is.
És hétfőn meg tegnap dolgoztam, a múzeum nem egy hajtós munkahely, nem fogok infarktust kapni benne. :-) Javarészt kedves és kevésbé kedves (de inkább az előbbi) öregurakkal csacsogtam a teremben, kapcsolgattam a villanyokat meg a magnót (spórolás van), illetve két vidám idősebb hölggyel is megismerkedtem: egyikük német, és kb. hatodszor jön Budapestre, és a kicsi, eldugott múzeumokat keresi, a másik finn, és sose tanult magyarul, csak hallásból, de úgy beszélt, hogy azt hittem, valami külföldön fenőtt hazánkfia. :-) A vendégek közti időben a földszinten szorgoskodtam, tanulgatom, hogy melyik könyv árát melyik borítékba kell tenni, hol van a tűzjelző, és mit kell csinálni, ha megszólal (nem, véletlenül sem elhagyni az épületet, mint a Boothban!), és más hasonló izgalmas és hasznos dolgokat.
Apropó, Booth, a napokban egyszer elemi erővel tört rám, hogy mennék már be, mint reggelente általában... furcsa volt. Ma pedig megérkezett tőlük az élelmiszerbiztonsági képesítésem, erőst kíváncsi leszek, mennyivel javítja a piacképességemet... :-P
Holnap budavári labirintus, kultúraközinavigátorképzés-válogató (220 jelentkezőből 80-at hívtak be, ennek a fele esik még ki), sajtófotó-kiállítás, aztán MÉCS Napok vasárnap estig. Hétfőn meg ez (vagy itt, csak mert mennyire más (szín)világ). Mondtam már, hogy bizonyos szempontból kezd tetszeni ez a Budapest?

2008. október 3.

Szeged

Eddig minden nagyon jó volt, meleg nap, Boriskával jöttünk, ebéd, ez-az ügyintézés, kávéház, aztán Tranzitus, igeeen. És most a klubban vagyok, várok Áronra, aki valószínűleg reggelig szerepjátszana, ha nem stresszelném itt szemközt.
És közben odakinn végre-valahára leszakadt az ég is, csak hogy ronggyá ázhassunk a Szent István térig. Érdemes volt itt ücsörögnöm. :-(

2008. október 1.

Nemtomnemtom

A nap eddig borzasztó, reggel 6-kor aludtam el, dél előtt keltem, és most szét vagyok csúszva, testileg-szellemileg egyaránt.
Jó hír, hogy másfél év után ma megérkezett az etikus betétlapom, az Állami Nyomda gépei lassan nyomtatnak, de nyomtatnak. Rosszabb (és e percben sokkal fontosabb), hogy a DIA nem tekintett el a kedvemért a belső gyakorlat feltételétől, úgyhogy nem leszek dél-alföldi regionális koordinátor, pedig be szép lett volna. De nagyon korrekt levelet írtak, benne még azt is, hogy a cuccaim alapján szívesen látnának a csapatban — mint gyakornokot. Ami remek, csak éppen az éhhalál rémét nem űzi messzebb.
Na jó, ez afféle romantikus túlzás volt, itthon azért használhatom a hűtőt.

A tegnapi koncert remek volt, a srác pöpecül zongorázott és nagyon kedvesen adta elő a szöveget is (magyar anya marokkói gyermeke, felváltva magyarul és franciául), csak azt vettem kicsit zokon, hogy valami háromszor is újra játszani kezdett, mikor (egyre kevesebben bár, de) visszatapsolták. Igazából az idővel volt csak a baj (szemlátomást nem egyedül siettem volna), meg a nyomorult kicsi hellyel a lábamnak. Még el se kezdődött az egész, mikor már fájt a térdem.
Utána Fkével nagyipalacsintázójáztunk, és a végén éppen elértem a 22.48-as hévet — hogy aztán Edinával találkozzak rajta. Az volt a nap fénypontja.

Kisszínes rovatunkban pedig: az első magyar ellenőrzött biokozmetikum, ide is eljutottunk végre.