2007. március 31.

Stopp

((Így már nem egészen visszafelé megy, de sebaj. :-)))
Szóval stoppoltam hazafelé. Verőfényes napsütés, de nem volt időm a napszemüvegem hiányolni, öt percen belül fölvett egy 35 körüli fazon, és hozott a Népligetig.
Az autópályán kérdezte meg, hogy van-e jogsim, mert ő hulla másnapos.
És akkor már elmesélte, hogy menekül a barátnője elől, illetve az menekül előle, szóval nyűgös a helyzet... a téma még egy-kétszer viszatért, és a végén szívbaj nélkül közöltem vele, hogy szerintem rúgja ki a csajt. Hömm-hömm. Azt hisszük, értjük, hisz távolról nézzük a szereplők történetét...
Különben ötven fok volt a kocsiban (üvegház, rulezz), úgyhogy az út utolsó harmadán szunyókáltam. Még a magnót is kikapcsolta a jóember, bár egyáltalán nem zavart — addig Republic, Fekete Vonat és arab zene ment... (Francia–arab szakon végzett először.)
Nagy Gondviselésem van, kétség sem férhet hozzá. :-)

Városi keresztút

((Visszafelé haladok, mert az jó. :-)))
Szóval péntek este városi keresztút. A tavalyelőttit úgy utáltam, hogy tavaly nem is voltam, idén nem volt apelláta, mert a miénk (HomelessTeam) volt a XII. állomás (meghal a kereszten).
És jó volt.
Próbáltam jelen lenni, például föl-fölidéztem azokat, akiknek a keresztjeit el szerettem volna hordozni picit helyettük, de inkább talán velük. Barátok, ismerősök, hajléktalanok...
Énekelgettem, néha úgy is, hogy közel s távol senki más.
És főleg: türelmes voltam. Nem nagyon szándékoltan, de ezt láttam magamon.
Bár a keresztet cipelni közösségben sem egyszerű. :-) (Alig bírtuk lebeszélni Imit arról, hogy nekünk már szinte ne is juttasson belőle.)

Osztálytalálkozó

12 évvel a ballagásunk után: általános iskolai osztálytalálkozó.
Jelen volt (míg én ott voltam) 10 ember a 19-ből, + a három osztályfőnökünk (1–2., 3., 4–8. osztály).
3 gyerek van, egy lánykánál kettő és egy srácnál egy. Minden bizonnyal az illető lányka az egyetlen házas a csapatban (de többen élnek stabil párkapcsolatban, gyereket is terveznek).
Egyedül én nem dolgozom közülük (meg még egy-ketten, akik nem voltak ott).
Egy lány ment a szociális szektorba. Hozzáteszem, ő volt a legkellemesebb meglepetés: olyan kis béka volt annak idején, most meg kinyílt teljesen, vidám volt, kedves — és öt év után most szakított a barátjával, mert az közölte, hogy továbbra sem óhajtja elvenni, illetve nem szeretne gyereket.
Egy lány színészkedik, egy pedig fuvolázni tanul(t?) Kismartonban meg Pármában.
A többiek cégeknél-multiknál.
21-en végeztünk, s már ketten halottak. Egy autóbaleset és egy öngyilkosság.

Wifi

Édesapám drót nélküli netet köttetett (izé, szereltetett) az első szobába. Kell még bizonyítanom valakinek, hogy a (számító)gépész kütyük iránti olthatatlan lelkesedésemet innen hoztam?

2007. március 30.

Kertitörpék dicsérete

Van itt még egy kis vidámság a tavaszi napsütéshez. :-) Meg kéne nézni az Amélie-t újra, jut eszembe.

Borgest olvastam tegnap

délelőtt magamban, este hangosan, a Bábeli könyvtárt, innen az alcím. Mottónak való szövegek is vannak benne, de a vidám cseh egyelőre győzött. Közelebb érzem magamhoz most a mostanit.
És: mindig szerettem ajándékozni, meg gondolkozni, hogy kinek mit; de ritkán vagyok annyira biztos a dolgomban, mint ma voltam. És: még ritkábban találom szembe magam ekkora örömmel a megajándékozott felől. Ráadásul pedig közös mulatság volt az utánajárás, és közös öröm a siker. Egyszóval szárnyakat adott Cili születésnapja. :-)

2007. március 28.

Alea iacta est
(Igyunk egy kanna szeszt.)

Elküldtem. És nem szállt el a semmibe, pedig vagy két órát ültem fölötte. Hát, innentől végképp a Gondviselés kezében vagyok.

Szabó Éva: Kézfogás



Elindul egymás felé
két gyanakvás nélküli
szelíd tenyér
felér
egy értelmetlen jóra
szövetkező kötéssel
kemény
mint a fák törvénye
ágain kihajt a remény



És ezzel befejezettnek tekintjük a jó két hete megkezdett folyamatot. És jó nekünk. :-)
(A vers Cilitől. S ha jobban meggondolom, nem csak.)

2007. március 27.

Mindennapi agyrémünket...

Nemzetközi Keresztény Internet Egyház, yeah. Társkeresővel, mégpedig egy ismerős referenciájával, mert úgy fest, Aki fölötte áll gyöngeségeinknek és megosztottságainknak, ebből is képes jót hozni ki.

Pályázat

Megvan az új utcai-szoc-munkás pályázat. Támogatás kérhető 2007. (!) január 1. és június 30. közé, a beadási határidő pedig április 12. Először az volt a bajom, hogy hol arányos ez, 7 hónappal korábbra bekérni, most viszont azt nem tudom, hogy eszerint visszamenőleg támogatnak?! Jaj.

Yártam a Yardon

Tegnap bejelentettem a városi keresztutat. Azt hiszem, a legpropfibb nénivel volt dolgom eddig (vakon és helyesen gépelt), de meg is becsülik, mert saját nyomtató volt a szobájukban, mégpedig lézer (mátrix is van még arrafelé, jócskán), sőt, lapos monitora volt neki.
Félóráztam is egy jót Mariannal.
Estve pedig további születésnapozás volt, ezúttal Áron és Az ezredes úrnak nincs, aki írjon. Így hiányoljam a könyveket ezután is! :-) (Épp tegnap gondoltam, hogy lám, idén ez senkinek nem jutott eszébe.) És valamikor az éjjel befutott Zita is a retekkel (egy zacskó zsenge retket kaptam tőle, leszállítással :-)), úgyhogy a reggelit már azzal — ráadásul valaki meg is csinálta nekem a túrós-kamemberes kenyérkét, a jó Isten tartsa meg jó szokását.
Ilyenek. Odakinn verőfény, de már kicsit félek, mert tegnap is így indult, aztán a rendőrségről jövet csak megáztunk Janival, jól.

2007. március 26.

Gyümölcsoltó

Mivel tegnap vasárnap volt, ma van Gyümölcsoltó Boldogasszony.
Ennek örömére el is szaladok az esjékhez misére. :-)

Hát-hát

Ilyen születésnapom még nem volt. Ugyan 1-ig aludtam (hála a hajnali 5-re befejezett huszárvirtusnak), viszont utána...
Egyrészt olyan idő volt, mint minden álmomban a születésnapomon. Ragyogó napsütés. Ha beborult, le is hűlt, de sebaj.
Másrészt meg... Bejáratták velem a belvárost, és mindenféle jóságok történtek közben. Chapman rendszerében fogalmazva: a szívességeken kívül valamennyi létező szeretetnyelven kaptam szeretetet, azt hiszem. Vagy egy kicsit még azon is (amennyire a helyzet adta, persze).
A szökőkútnál Nóri, egy szál rózsával. „Azt mondták nekem, gondolkozzak el, hogy miért szeretlek...”
A Dóm tér közepén Juli, papírvirággal. „És azt szeretem benned...”
A Klauzál téren Andi, fehér frézia, nyaklánc, gobleines kütyütartó és süti a teraszon.
A disznófejű fa alatt Zoli és Reni: „Na, madarat lehet-e már fogatni veled?” Sütit morzsoltam a galaboknak, és egyet el is értem. Közben egy kislányt filmezett a papája, asszem, bekerültem a háttérbe... Fehér szegfű és egy üveg Jelen pívó.
A Roosewelt téri játszótéren Áron. Nehezen hittem eddig, hogy valaha örülni fogok vörös rózsának... Meg piros szalag... és „azt hiszem, ez a kérdés nálam másképp értelmeződik...”
Aztán híd, „mert ott fúj a szél”, a túlsó lába, Cili, piros tulipán és Kényszerleszállás. „Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes...” Most szerettem meg a verset. És nyaklánc, és levél, és útravaló alma.
Liget, Jani. „Ülj ide mellém, valamit mondok.” Aztán mégis fölállított, „Figyelmezz szavamra, csak egyszer fogod hallani. Egyszer volt egy ember, szakálla volt, kender...” És a végén burek, igazi horgosi (!), virággal és Apatinsko pívóval. Nem lehetett nem ugrani a nyakába.
Aztán összeszállingóztak a többiek is, és lett piknik a napon, Juli-féle narancsos-csokis tortával, takarókkal és fej-összedugással. Cili olvasott, aztán Juli... jaj, nagyon nem akaródzott elindulnom a szupervízióra.
Aztán persze az is nagyon jó volt, sokat merítettem belőle, a többiekből. Utána tempós séta Áronnal haza, átöltözni, közben a hétvégéről és kapcsán beszélgettünk. Miséről jól elkéstem, aztán majd' elfelejtettem hirdetni, aztán szülinapos extra-áldás Paffytól, majd (elvileg homeless-)takarítás a Lelkesen (külön köszönet Cilinek!), végezetül kávéház.
Azaz csak az eredeti terv szerint végezetül, mert a Vitéz utca táján jöttem rá, hogy a virágokat lenn felejtettem a klubban, hát vissza. „Azon gondolkozom, egy virágokat szagolgató lány magasan ver-e egy virágokat nem szagolgatót...” S aztán édesanyám és a virágok, meg mindenféle családi dilik.
Nagy vonalakban ennyi. További szép hétfőt és hetet mindenkinek!

2007. március 25.

Ejha

Kedves!

váratlan
kalandra
készen
várunk
vasárnap
kettőkor

hátizsákkal
a hátadon

a
lelkészségen

(kulcsod legyen)

2007. március 25. eleje

(Különben valaki lecsalt egy órát a születésnapomból. Hát micsoda dolog ez?!)

2007. március 23.

Takarítós

Az van, hogy délelőtt nem is tudom, mit csináltam ((mondatátszövődés, yeah)) — ja igen, kis piaristák vol. 2.! Na, az megér még egy postot, de most nem megyek bele. Aztán Lelkes, ebéd, a Fesztiválban ilyen tömeget még sose értem, volt talán két nagy csoport is.
És utána hazajöttünk Julival, és kitakarítottuk a lakást, illetve a saját szobámra végül nem került sor, de na: konyha, előtér, fürdő, vécé, gardrób, Juli szobája. És kellett már ez a fizikai aktivitás nagyon.
Eszterék lekéstek egy csatlakozást, úgyhogy negyed 7-re érnek be, vagyis egyenesen megyünk a S.Ö.R.-re.
Ja, leért a kelesztőtál, a postás állati jó fej volt, kiakasztotta a csomagot a postaládánkra. Be is izzítottuk izibe — csak kicsit jobban a kelleténél, mert a tűzhely tetején megolvadt a tál alja... :-7

2007. március 22.

Kicsi piaristák

Az van, hogy ma is élveztem Szőnyi óráját, lehet, hogy le kéne beszélnem magam arról, hogy utálom (az órát; vele nincs sok bajom).
Utána meg BÁgival (+ a másik csoportban Jusztin és Helga) tartottunk lelkigyakorlatot (némi túlzással) egy 12.-es osztálynak a piárban. Hát, érdekes volt. A mieink eléggé elröhögcsélték, a túloldalt nagyobb volt a fegyelem vagy a motiváltság — BÁgival mindenesetre gyorsan ráálltunk a stílusra, és a végén azt kaptuk vissza, hogy ez volt a legjobb lelkigyakorlatuk. Szegényeim, miket hallgathattak eddig...!
És ez a kulcs, hogy hallgattak. Mi meg próbáltuk meggondolkodtatni őket, és persze a megosztásokat is nyomtuk rendesen. S ha az eddigieknek nem volt köze hozzájuk, az életükhöz, hát ennek igen: az életcéljaikról ment az egész.
Holnap egyedül kezdek velük, BÁgi késik. Kíváncsi vagyok...
A mamám írt egy tök kedves levelet.
Most viszont éjfél, és holnap reggel misére készülök. A Nokia PC Suite már csak föltelepül, a használatba vétele holnapra marad.

2007. március 21.

Meg kell várni a dolgokat...

Meg kell várni egy angyal vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok — emberek, eszmék, helyzetek —, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

Márai, a Füveskönyvben. Volt már dolgom vele, de most minden eddiginél aktuálisabb. És: várni jó!

2007. március 20.

A nemalvás hatásairól — todományossan

Hát idenézzetek. Az alvás időzítéséről nincs szó benne, de...

Borús-nyugtalan

Az éjjel jó nagyot rúgtam a böjtbe, amit az sem igen ment, hogy egy kicsit el is lettem csábítva. Észnél lenni csak a körülmények megválasztásában lehet, és nem csak az eredeti szituációban.
Ma reggel mindenesetre elég nyomottan éreztem magam, nyilván a szűk öt óra alvás következményeképpen is.
Ráadásul (vagy éppen ezért) nagy erővel tört rám az egyetem- (szakdologozat-)para, és mindehhez még be is van borulva odakinn.
Viszont a kefi(í?)r-retek-tejeskávé jó reggli.
És a fish&chips jó vacsora.
Valamint a ref-kat kerekasztal elindított egy beszélgetést, amely nélkül szegényebb és bizonytalanabb lennék. És tökmindegy, hogy közben csontig átfáztunk.
Tulajdonképpen jó élni, csak néha arcra kell esnem (borulnom), hogy (talán-talán) okosabban folytassam.
Így megy ez.

2007. március 19.

Megint egy reggeli párbeszéd

— Azon gondolkozom — mondom Melittának —, hogy péemes vagyok-e, vagy meg vagyok fázva. Meg hogy van-e értelme ezen gondolkozni.
— Hát nyilván van, mert ha rosszul vagy, az kihat mindenre.
— Az oké, de hogy nem mindegy-e, hogy mitől vagyok rosszul?
— De, az tényleg mindegy.
Amúgy a megfázás biztos, a másik nem egészen (ezt jobbára utólag tudom biztosan diagnosztizálni :-)). De a heveny rosszullét a hétfő reggelnek mint olyannak szólhatott, mert mostanra szinte nyoma sincs.
Megyek is, belevetem magam a mai ügyekbe (Plébánia, DM, vezetés, LT, könyvtár...). Csak el ne hagyjam közben a lelkem.

2007. március 18.

Amores Perros

Beültem ma délután a Korcs szerelmekre — harmadszor, ami már magában elmond valamit róla.
És az első két perc után rájöttem, hogy nem bírom végignézni.
Aztán persze maradtam, de feszengve, olykor szembecsukva.
És rövidesen rájöttem: életemnek az a szakasza, amelyet többek között ez a film fémjelzett (meg mondjuk A zongoratanárnő és az Intimitás... na jó, ezek tényleg a legkirívóbbak) — lezárult. Még nem tudom, hol kezdődött és hol ért véget, de valami köze bizonyosan volt a Volt Szeretőmhöz. És zűrkorszak volt, a javából.
A végén elnyesték a stáblistát, pedig egyre erősebb igényem, hogy végigüljem még, nyugodtan, sehová sem sietve; különösen egy ilyen film végén. És ez egyszer ráadásul a népek többsége ilyennek tűnt a teremben — ritka áldott helyzet. Hát erről ennyit.

Délelőtt meg istentiszteleten voltunk Áronnal a Honvéd téren, és „nekem tetszett”, el tudtam helyezni magam benne. Másrészt (az úrvacsoraosztás kapcsán) ismét elevenembe vágott az ökumenikus képzés kulcsmondata: „Valamilyen szinten gyötrődnünk kell ezen.”
Kereskényi tiszteletes (?) bácsi olyan kedvesen mosolygott rám az ajtóban, hogy biztos fölismert. :-)
És hazafelé az Alföldi utcán jót beszélgettünk, kellett.

Dél körül ismét hasaltam néhány órát a Mátyás téren, elolvastam a könyvecskét a szubszidiaritás elvéről az egyház szociális tanításában, meg aludtam is. És Juli príma pörköltet csinált ebédre. S a mise is jó volt este, amolyan semmiextra-de-mégiscsak-otthonvagyok.

2007. március 17.

Kifelé a függőségből

Az élet zajlik, zöldell, melegszik, ragyog — mindenesetre nem a gép előtt történik. Ezvan! :-P

2007. március 15.

Hosszú

Hosszabb nap lett, mint terveztem. S szebb, mint vártam.
Volt benne megemlékezés (Lékó Péter igazán príma beszédet írt — a felolvasás kevésbé ment neki, de na, elnéztük), Dugó tér (részeg és önjelölt jóssal, hehe), MillKa, borsófőzelék, Mátyás tér, Misszió, Boci, Hős... és még sok más.
Enyhe szellő susogása, tartósan, úgy fest (vö. 1Kir 19,12).

2007. március 14.

„Következő százalékkal”?!

Mi a radai rosseb ez vajon? A hirtelenjében csekkolt egyéb blogspotosoknál is megjelent (ahol eddig az alapértelmezett dátumkijelzés működött).

Afta

Megint le tudnám harapni a nyelvem, grrr...
Különben mászkálós nap volt, pici könyvtárral, ezzel a tempóval biztos nem jutok sehová.
De finom meleg volt délben, BÁgival ebédeltünk a Békén, aztán még fagyiztunk is egyet. A helyzetemért nem lelkesedett különösebben, de ez végülis tőle sem vehető rossznéven.
Este még eszembe jutott bevásárolni, erre legalább olyan büszke vagyok, mint hogy kokárdát gyártani se felejtettem el.
Most teregetés és kenyérdagasztás. :-)

Juli feje sem káptalan, avagy a reggel esemesekben

J.: „Minden ok? Ugye náluk vagy?”
Én: „Cilinél :-) ...Te dinnye!”
J.: „Áá ...elfelejtettem”
(szerkesztve)

Cilinél

Minek írjak sokat, amikor ennyi van most is

Voltam ma egy keveset a könyvtárban
a klubban
bevásárolni
otthon
a kávéházban: a két püspökkel volt műsor, és a kérdező néni olyan elképesztően dilettáns volt, hogy a hajunk majd' kihullott („laza csevejt” óhajtott folytatni, amint ezt ottlétem alatt kétszer is elmondta)
misén
homelessen
a Dóm téren
és most itt, Cilinél.

És olvassatok Szabó Éva-verseket, nagyon jóóók
csók

2007. március 13.

Jó élni

és a virág is virul

2007. március 12.

A kromoszóma-specifikus kommunikációról

találtam a múltkorjában ismét egy szöget-fején-találó mondatot Luciánál: „Meg általában azokat a dolgokat sem szokták érteni, amiket csak a saját fejében beszél meg velük az ember, több alkalommal, de ez, ha nagyvonalúak akarunk lenni, nem feltétlenül az ő hibájuk.”
Így hát írtam, és jól tettem.


Kezdődik a nap, és ma is
szavak kellenek:
köszönteni és megköszönni;
szavak kellenek
igent vagy nemet mondani,
a döntéshez is szavak kellenek.
Adj nekem helyes szavakat!

Szavakban és szavakkal
élünk és gondolkdunk,
döntünk és imádkozunk,
büntetünk és szeretünk.
A szavak olykor erősebbek,
mélyebbek és félelmetesebbek,
mint a tettek.
Add nekem a Szeretet szavait!

A szavak összefűzhetnek,
gyógyíthatnak és vigasztalhatnak,
eltaszíthatnak,
megsebezhetnek és gyilkolhatnak.
Taníthatnak és irányt szabhatnak.
Hazudhatnak és tévútra csalhatnak.
Add nekem az Igazság szavait!

Kimondok valamit —
és a szó fölött
nincs többé hatalmam.
A szó megkezdi saját életét:
segít vagy tönkretesz;
nem foghatom meg többé,
nem fékezhetem, vissza nem vonhatom.
Add nekem az Élet szavait,
hogy egyetlen szót se kelljen megbánnom,
ha majd lemegy a nap!

(Paul Roth: Szavunkra szorul minden nap)

2007. március 11.

Szeged

Leértem. Nem ez volt a főművem, ami a tréningezést illeti.
És most kicsit elbóklásztam a blogok között, és valami homályos rossz érzés vett erőt rajtam — de nem, ezzel most nem vagyok hajlandó végigjátszani a hétfőit.
A vonaton a Spielhóznit olvastam. Jókat göcögtem rajta olykor, szerencsére szemben a szerecsen szundított. Mindenesetre megint megvan a (kulcs)mondat.
Meg kéne várnom Julit ébren, viszont le is kéne feküdnöm aludni. Az az elemi tapasztalatom volt ugyanis a hétvégén, hogy leépítettem az efféle restanciáimat, vagy egyszerűbben: kialudtam magam. És most belefér egy-két rövidebb éjszaka, de az ilyen idők oly múlandóak, hogy talán jobb volna inkább a fenntartáson dolgozni — eltüntetni sokkal könnyebb, az megy magától is.
Közben még egy kis Augustinus; tolle, lege.

2007. március 9.

Scrabble

Délután Fkénél ücsörögtem: jólesett a végtelen nyugi, ami a lakásában uralkodni szokott, a hatalmas csésze-bögre teák, a csoki, a beszélgetés és a hallgatás... és ennyi. A manuális levelezésünk egy árnyalatnyival talán személyesebbé tette az ücsörgést, de minden hiába: fotelből minden más. :-)
A négyeshatoson a Nyugatinál nekem szorult egy fickó: ő is feszengett egy kicsit, de bakker, igazán fordulhatott volna máshogy, a sapkája sildje jószerivel az arcomat érte. Rémesen éreztem magam, míg végül egy félfordulatot sikerült tennem (a nagy hátizsákomban...), de mire valamelyest komfortosabban kezdtem érezni magam, el is értük a Jászai Mari teret, ahol a fószer sietve leszállt. Nem szeretnék a fővárosban élni.
Itthon brokkolileves és mákos szilvásgombóc :-), aztán meg játszottunk egyet, jó volt.
Holnap-holnapután képzek, vasárnap este jövök, talán.

Rövid szövegesben ma is egyértelmű a győztes:
<üres sms>

A részegekre, angyalka, vigyázz!

Ma eddig semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Az egyetlen említésre méltó a változások közül azonban az, hogy egy negyed órácskát (vagy ki tudja, mennyit, de kb. annyi lehetett) egy ismeretlen fiatalembert hallgattam Móravároson a közösségi ház kertjében. Valószínűleg nincs még 30, de 35 egész biztos. És alkoholista. Alkoholbeteg. Keményen. Előbb lelejmolt egy húszassal, aztán elkezdett beszélni. Szaggatottan, és nem volt benne sok összefüggés, de amit kiszedtem, valahogy azt sem akarnám publikálni; magánügy. És megint ott álltam, ahol Bogival a múltkor: mit lehet mondani a bűnbánó részegnek?! Annak, aki pontosan tudja, hogy elvesztette a háborút, és már csatát sem akar nyerni. Aki legszívesebben öngyilkos lenne. Amire, ugye, még nem is bólogathatok együttérzőn.
Hát hümmögtem. És imádkoztam.

2007. március 8.

Marioláéknál kiment a magvető vetni, és jó volt, bele is aludtam, tűnődtem is. És a végén: aggódtam. A jövőmért. És ez meglepett, bár igazán nem érintett komolyan.
Aztán búzát vetettünk, jó magot jó földbe.
És én ott felejtettem a Sörpatikában, ahová csocsózni ugrottam le egy félórácskára.
Aztán még beszaladtam Petihez, és a végén már itthon vettem észre, hogy elvesztettem a jövőmet.
De Áron vállalta, hogy locsolgatja meg szeretgeti (sic!), míg újra találkozunk. Így hát jó kezekben lesz. :-)

Virágos

a kedvem meg a konyhaasztal is. :-)
Szőnyit lenyomtuk, és utána ebéd a SZOTE-n, ahol emberemlékezet óta nem, és volt terasz (napsütés már nem, sajna), meg macska — minden, ami a SZOTE menzához tartozik. :-) Igen, a kaja is hideg volt, de h4-kor ezt még rossz néven se vehettem. Sőt, nem is akartam. Ott már jócskán benne voltam a virágos jókedvben, annak pedig nem árt meg a hideg gombaszósz.
Nem is hülyeség a nőnap. Különösen ha még egy ilyen sms is jár hozzá (betűhív átírásban):

kedves NO! szép nonapot!

Most pedig kiírom a használati utasítást a virághoz, hogy épen fogadjon vasárnap este. :-) Aztán lassan vissza, Marioláékhoz ezúttal.

TIKtak & horoszkópuszpókusz

Át kell helyeznem ide a székhelyem. Még be se léptem, mikor már megéreztem az okosságszagot.
Amúgy meg milyen már, hogy az éves horoszkópom szerint a legjobb hónapom idén a január?! És ezt most olvasom, márciusban!

Finom remegés

Az utolsó percek bizsergése... A Volt Szeretőm emlegette ezt olykor, úgy rémlik.
A handout elnyerte végleges formáját: inkább szép, mint informatív, de nem baj. És akkor azt kéne még valami vázlatformába öntenem, amit mondani fogok, mert olvasni nem elegáns.
Ez persze ismét az ügyintézés kárára megy, de hátha nem zúzzák be a diplomamásolatom...
Ja, és ültünk is Melittával, és megint nem a jóIstennek meditáltam, de legalább próbálkozom vele... az első 30 év nehéz...

Telefonvárás pórázán szűkölni

A két megbeszélés elég hatékony volt, a film megvan, a handout is, nem lesz semmi vész a holnapi referátummal, meg a hétvégi képzéssel se. Holnap délelőtt neki is állok ügyintézni végre az egyetemen.
Gabiék várnak minket jövő szombaton, szóval a 72 óra is kialakulni látszik.
És palacsintát majszoltunk ma a Szentháromságon, sokan, és nézegettük a flamencós filmet, és hallgattuk Bogdán Zsolt', és Juli most is ott fest, mi Cilivel el a One Day Off után. És azt érzem, hogy minden kavarog, de megingathatatlan a bizonyosságom, hogy minden jó, mindenhogyan jó. És jó lesz.

2007. március 7.

Mégsem lett az utolsó

Teljes megrökönyödés van. Most hallom/látom, hogy a blogot szemlézi a Web-cafe.ro (mégpedig az erdélyiek között, bizony! :-)); de ismeri a Miner is, meg a Gugli blogkeresője (ez a legkevésbé meglepő, belátom). A Blogsearch (még?) nem.
A szép az benne, hogy én bizony egybe se regisztráltam magam. A Blogringen fönn vagyok rég (bár lehet, hogy kiutáltak már, mert havonta se jut eszembe beszólni, hogy frissítettem...) — és ennyi. De hát ami webre kerül, az előbb-utóbb önálló életre kel... És persze minden egyéb is, amit leír az ember. Vagy kimond. Elénekel. Netán elhallgat.

Most viszont a hatékony munka érdekében kiszállok mindenféle meszindzselő meg mailrőlértesítő cuccból, és nekiállok a József Attila-dolgomnak. Irgumburgum.

Mára az utolsó, becsszó

De legalábbis estig.
Itten meg lehet hallgatni P. Mustót három részben. A leírás szerint javarészt Kolumbiáról, ami legalábbis izgalmasnak ígérkezik (Száz év magány, hmm). És szóljon, aki le tudja menteni, nekem csak helyben hallgatni sikerült.

A magányos Jézus

„Az élet egyedüllét. / Egyik ember sem ismeri a másikat, / mindenki egyedül van.” Hermann Hessének ezek a szavai sok ember életérzését fejezik ki. Sok ember magányosnak érzi magát minden kommunikációs hálózat, a mindig újabb kommunikációs eszközök ellenére is. Sokakkal érintkeznek valódi kapcsolat nélkül. Elmagányosodnak a nagy lakósilókban. Elmagányosodnak a tömegben.


Jézust mindig emberek vették körül. Nagy elvárásokat támasztottak vele szemben. Ostromolták őt, hogy tegye rájuk a kezét és gyógyítsa meg őket. Az evangéliumok állandó tolongásról tudósítanak, melyet Jézusnak el kellett bírnia. Ennek ellenére Jézus szerette a magányt. Mindig újra visszavonult a magányba. Szüksége volt a magányra, hogy önmagával és forrásával érintkezzék. A magányban tapasztalta meg, hogy kettesben van mennyei Atyjával.

Jézus egyedül volt az emberek között. Ez következik a János-evangélium egy megjegyzéséből: „De Jézus nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is fölvilágosítsa az emberről. Tudta ő, mi lakik az emberben” (Jn 2,24–25).

Jézus nagy nyitottsággal fordult minden emberhez. De titka is volt, amit nem szolgáltatott ki másoknak, amit egyedül magának tartott meg. Minden közelséget távolságtartás egészített ki. Voltak barátai és barátnői, mint Lázár, Mária és Márta. De lelkének mélyén mindig maradt egy darab magányosság és meg nem értettség.

Jézus más volt, mint az emberek. Tanítványaival sem tudta megértetni magát. Azok ismételten hamisan értelmezték őt. Nem értették, amit gondolt. Amikor a színeváltozás hegyéről jött, összetalálkozott tanítványaival, akik képtelenek voltak meggyógyítani a megszállott ifjút. Ahelyett, hogy az ifjúval foglalkoztak volna, a tömeggel vitatkoztak. Ekkor Jézus haragosan kitört: „Hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket?” (Mk 9,19). Jézus számára nem volt könnyű azt érezni, hogy követői nem értik meg, és egyedül van közöttük.

Péter, akit egyháza sziklájának választott, szemrehányásokkal illeti, amikor közelgő szenvedéséről beszél. Jézus élesen visszautasítja: „Takarodj előlem, sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol” (Mk 8,33). Jézusnak egyedül kell végigmennie szenvedésének útján, nélkülözve tanítványai vigasztalását és közelségét.

Amikor Jézus az Olajfák hegyén egyedül érzi magát, és szüksége lenne tanítványai közelségére, azok alvásba menekülnek. Csalódottan mondja Péternek: „Simon! Alszol? Egy óra hosszat sem tudtál virrasztani velem?” (Mk 14,37). Jézus Istennel küzd imádságában. Amikor ismét tanítványaihoz megy, intelme ellenére újra alva találja őket. Elfogatásakor „mindnyájan elhagyták őt és elfutottak” (Mk 14,50). Péter messziről figyeli a történteket. De amikor egy cselédlány, majd később más körülálló emberek háromszor Jézusról kérdezik, minden alkalommal megtagadja őt. Megesküszik: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” (Mk 14,71). Jézus magára maradva hal meg a kereszten. Csak messziről nézte néhány asszony, akik kísérték őt (Mk 15,40).

A János-evangéliumból kitűnik, hogy Jézus azért tudta magányosságát elfogadni és benne kitartani, mert egynek tudta magát mennyei Atyjával: „Eljön az óra, már el is jött, amikor elszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van” (Jn 16,32). Az emberek elhagyták őt. A tanítványai is visszahúzódnak, mindegyik a maga házába. Mindegyik csak maga körül forgolódik. Mindegyik csak a maga bőrét szeretné menteni. Mégis Jézus még ebben a magányosságban, magára hagyva sem érzi magát egyedül, mert Atyja vele van. Ez átváltoztatja magányosságát. Eggyé lesz az Atyával és az Atyában önmagával.

Jézus nem a sikeres ember példája, hanem a magányosé, aki az őt mozgató motívumokból sokat nem tud másokkal megosztani. Ez vigasztal engem magányosságomban. Szembeszállhatok magányosságommal. A magányosság nemcsak a közeli Isten sűrű megtapasztalása, nemcsak az Istennel való egység boldogító tapasztalata. A magányosság fájdalmas is lehet. Félreértettnek, elhagyatva érzem magam. Amikor komollyá válnak a dolgok, senki sem tart velem. Senki nem áll mellém, amikor kudarcot vallok. Mindenki jobban tudja nálam. Hagynak ázni az esőben. Jézus az számomra, aki magányosságom minden állomásán elkísér. Az ő közelében néha már nem érzem magam egyedül. A vele való kapcsolatban be merem vallani magamnak magányosságomat, szembe tudok nézni vele és ki tudok tartani benne.


Mikor érzed egyedül magadat? Voltál-e már elhagyatott? Felmerül-e benned újra meg újra az elhagyatottságtól való szorongás? Hogyan kezeled magányosságodat? Menekülsz előle, vagy elviseled? Segít-e neked a magányos Jézus képe, hogy szembeszállj magányosságoddal?

Dag Hammarskjöld, aki az ENSZ főtitkáraként másoknál nagyobb mértékben befolyásolta a világ történelmét, Jézushoz hasonlóan mély magányt élt át. De őt a hit képessé tette arra, hogy megbirkózzék magányával. Útját ezekkel a szavakkal foglalja össze: „Imádkozz, hogy magányosságod ösztönzésére megtaláld, amiért élni tudsz, és ami elég nagy ahhoz, hogy meghalj érte.” Talán hozzásegítenek ezek a szavak a magány kreatív kezeléséhez.


Anselm Grün: Képek Jézusról. Furcsamód épp azt a pár sort nem lelem benne, amiért eszembe jutott, de sebaj.

Sündisznó

Elég hosszút álmodtam, de részben nem emlékszem mindenre, részben lusta vagyok idevésni (és akkor még nem is vettem számításba a Volt Szeretőm véleményét, aki szerint ui. „az is bolond, aki az álmát elmeséli”). A lényeg (?) az, hogy találtam egy sünt, és mert ahol találtam, ott nem tűnt biztonságban lenni ((van ilyen szerkezet?)), kézbe vettem, és vittem kifelé a faluból (Pomáz-képe volt, de mintha Kolozsvár lett volna? vagy csak a másik álom miatt gondolom?). Aztán valami iskolai boltban (!) véletlenül leejtettem, és az egész ökölnyi, kérges gombóc (össze volt gömbölyödve) gurult lefelé a lépcsőn egy emeletnyit. Innen már túl bonyolult lenne, de annyit azért elárulok, hogy túlélte a traumát (sőt).
Ezen felül egy hét alatt másodszor álmodom azt, hogy valaki gyereket vár az ismerőseim között, de itt most egyértelműbb volt a helyzet.
A sündisznó Krúdynál „titkos ellenség”. Hát éljen. :-)

Álcél

A tegnapnak ez lett végül a kulcsszava. Különben Mátyás téri napsütés, kék ég és zöld fű, kutyákok és kiskölkök, „tipikus skorpió”, elvek és gyakorlat, szürreál, tükör és csábítás — de hiszen mindez mindegy. Egy bizonyos szinten. Kányádi tudta.

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

Aztán Talentum, aztán mise: oly szépen és egyszerűen (egyszerűen és szépen) beszélt Thorday, hogy el voltam bűvölve. Rövid az élet ahhoz, hogy rossz bort igyunk. S arról is esett szó, hogy Isten működik az emberek által is, úgyhogy némiképp felmentve éreztem magam a néhány perccel korábban megfogalmazódott dilemmában.
Aztán homeless, l. itt.

2007. március 6.

Helyzetjelentés

A vezetés jobb volt, mint vártam. Akkor is, ha vagy háromszor lefullasztottam. Közben el is szállt a feszültség — aztán vállon kopogtatott, ahogy fölvettem a kabátom. Majd alakul. Ha másutt nem, a sírban. De mindennek szabad lennie...

Metafizikus rettegés

Majd' meghaltam a sámlin az előbb.
Rémálmom is volt az éjjel, meg egy igen különös sms, meg a vezetés mindjárt...
Uhh.
Julcsi is stramm és bírja, ugye???

2007. március 5.

Zűrkorszakok és konszolidők

(Én Répánál találtam, ő meg Bächer Ivánnál)
Szóval igen, az ember életében ezek követik egymást. Csak néha sűrűbben, mint elképzeltem. Mert erre a nagyböjtre konszolidációt hirdettem magamnak, első- és legfontosabb sorban alvásilag — de ma megint szét tudtam esni röpke hat óra le

***
adásunkat megszakítva közöljük, hogy a szétesés utolsó cseppjét ((nem, nem érdekel a képzavar)) jelentő esemény, jelesül, hogy valami 15 áldozás utáni hálaadást kellett volna megírnom csütörtök estig, ezennel elhárult. A jó Isten tartsa meg a sok lelkes ember eme jó szokását (meg Zsuzsiét, hogy szétosztotta)!
***

tehát röpke hat óra leforgása alatt.
Pedig jól indult a nap, reggelivel a Lelkesen, Janival és Áronnal, Mariolával meg a csodagumóval. Áronnal utóbb véradás, vicces volt, szeretek vért adni, különösen társaságban. (Olvasd el az ő verzióját, nekem most nincs türelmem a gépeléshez. Bár ez nem látszik; de én tudom.) Aztán játék, mankala (körbevertük egymást), solitaire (az utolsó x darabot már csak ők tudták kirakni, nekem 2 maradt minimum — viszont nem tudtam rávenni őket arra, hogy egyet az elejéről nyomjanak végig), rögtönzött déli ima, ebéd (valami nyolcan, és az ilyen mindig jó hecc), egy rövid beszélés Nórinak (mért is nem -getés és -val?!), csocsó. Na, ennek örülök, hogy úgy tűnik, a játék valamiféle napi elfoglaltsággá válik, ez kell, mint a falat kenyér.
Aztán LT. Hatékonyak voltunk, de egy óra múlva én a leghatékonyabb munkában is kifáradok. Ez elég szörnyű.
És akkor Paffyval átmentünk 72 órás megbeszélésre, ami ha lehet, még az előzőnél is jobban kiakasztott. Olyan szinten ineffektív (?!) a csapat, hogy a hajam az égnek állt. Komolyan mondom, az LT-vel meg még öt emberrel ezt feleennyi hajtépéssel kétszer ilyenre meg tudtuk volna szervezni. A csúcs az volt, mikor az iroda a szponzorkeresést akarta delegálni. Hát ki, ha nem ők?! ((Ebből még lehetnek zűrök, de hátha nem...))
Utána elvileg vele (Paffyval) beszélgettem volna, de már késő volt... Eleve fogalmam sincs már, hogy mit és főleg honnan kezdve akartam mesélni neki, mikor csütörtökön fölhívtam... Másrészt egyikünk sem volt abban a lelkibeszélgetésre alkalmas állapotban.
Így hát kávéház, Zsuzsival kiegészülve. És a tejeskávé fölpörgetett, de olyan nemjólesőn. És közben Paffy megpengette a fent említett imákat...
Utána még fénymásoltam egy sort a Lelkesen, aztán BTK, Tamás megvétózta az esetleges etika-módszertani záródolgozatom, de jót beszélgettünk Mustóról meg mindenféléről.
Addigra már tudtam, hogy filmet nézni már nem megyek vissza (most, hogy a Porton megkerestem, jobban is tettem: Brazil), mindenesetre erről akartam még üzenni Áronnak, meg Janinak, hogy Balástya ugrik/csúszik (abba most bele se kezdek), szóval leültem a lépcsőházban levelet írni nekik, nem lévén otthon senki.
És aztán hazajöttem, és előbb valami rend-félét raktam a konyhában, aztán végigolvastam az ezer e-velem (és a jó részük érdemi is volt), párat megválaszoltam, belelestem néhány blogba, de most megint ott tartok, hogy pokolba a monitorral, üljek bele előbb a kádba, aztán rá a sámlicskámra, és utána majd tárgyalok a világgal meg az előttem álló három nap feladataival.

Jajj, Igor Lazin kölcsönadta a 1 Day Off-ot, úúúgy szeretem érte! :-) Már csak Petit kell rávennem, hogy hozza le kocsival, mert ha holnap adják postára a DVD-t, az neccesen ér ide csütörtök délutánra.

2007. március 4.

Pustó Méter

Ez az ember valami csuda. Nem is tudok most többet monadni róla.
A hétvége jól telt, csendesen (belül), meg viháncolva is (kívül). Néha jelen, többször másutt. Naplósan, és az bizony el-elkalandoztat... ha van ilyen, de ha nincs, akkor is. :-P
Mostantól iskola. Izé... TO, HSZI, órák, könyvtár.
Meg hétvégén képzés, meg utána 72 óra...
Most viszont cset.

2007. március 2.

A reggelt meg a délelőtt elejét néhány számmal-verssel (Edda, Toldalagi Pál, Weöres Sándor) írtam volna le, ha Juli nem alszik a gép mellett
Én közben voltam ülni, utána beszélgettem egy sort Tamással (a megosztásra ketten maradtunk már csak) és nagyon kényelmesen megreggeliztem itthon, CsehTamással
Aztán leültem naplót írni kínomban, és a vége az lett, hogy mégiscsak elmentem a bicikliért, amit aztán mégiscsak ott hagytam a végén, mert addigra komolyan esni kezdett, és mégis buszozunk Zöldfásra
De nem a győzelem, nem is a részvétel, hanem a fontos
És most erős a gyanúm, hogy boldog vagyok
Mert minden megvan, minden a régi
Vagy nem, de jobb

2007. március 1.

Tavaszi, juhéjj

Délelőtt voltam biciklizni, ihaj-csuhaj. Kabát nélkül, olyan jó idő volt. Már csak a napszemüveg hiányzott — komolyan!
Aztán a folyosóra teregettem.
Végezetül csinire vettem a figurát, és Juli tükre előtt megállapítottam, hogy muszáj leszek Dzsí. Í. Szőnyi előtt még a Lelkesen is tiszteletemet tenni a ciliféleharisnyában, a promodosszoknyában és az etamosblúzban-nyakláncban (az összeállítás egyéb darabjait, minthogy mutatkoznak még kisebb hiányosságok, itt nem részletezem). :-)
És érdemes volt.
Az óra is tök jó volt, meglepetésemre teljesen „involválódtam” a Kádár-korszak kapcsán, és egész okosakat is szóltam hozzá, remélem, MrSzőnyi valahogy csak elnézi nekem az elmúlt két hét ellógását.
Utóbb összefutottam BÁgival, aki azt mondta, szerinte vagy a tavaszt érzem, vagy történt valami bennem. Lám, ő se hiába végzi a mentált. :-)
És Cilivel is összetalálkoztam, és holnap bringával megyünk Zöldfásra. :-) És én viszem az Urat, Paffy megkért. :-)
És aztán egy szűk órát ücsörögtem Petinél, ezúttal előre rögzítve, és megnéztük a péntek-vasárnapi fotókat, és jól elcsacsogtunk fölöttük. És úgy megörült a csokoládénak, mintha nem szoktam volna általában (ez erős túlzás, mert csak onnan), és ennek meg én örültem meg.
És aztán hazajöttem, és szénné égettem a sajtos melegszendvicset, de megettem így is, mert ez volt a kenyér vége. Úgyhogy még jön egy Bornai Tibor-szám is:

Alig telt el néhány év
s te meghíztál és megőszültél végleg.
Arcod mint egy csatatér,
ahol harcban állnak egymással az évek.
Lefogadom, hogy Nőnapon
a feleségednek virágot se vettél.
Barátnőd lett a Koleszt Irén
s a cigarettától okkersárga lettél.

Ugyan mért, mért tűröd el?
vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Hova lett belőled az a tűz,
ami a gimnáziumban akkora lánggal égett?
Megöregedtél, öregem,
de azért se foglak békén hagyni téged.
Ne mondd azt, hogy a pozíciód
bizonyos cselekvési szabadságot tesz lehetővé.
Egy szénné égett pirítós,
ha megvajazzák, se válik már ehetővé.

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Tudom jól, hogy a bankkölcsön
meg az adó szinte szétmorzsolják az embert.
Néha úgy érzed, olyan ez,
mintha valaki folyton megsózná a tengert.
Mégis-mégis a te hibád,
hogy ott tartasz, hogy semmi közöd hozzád
s a valóságos álmaidból
nem maradt, csak álmos valóság.

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Most hallottam a Kossuth-on

Éltünk egy városban,
s a szemem láttára eltűnt, vagy álmodtam
bíztunk egy angyalban, egy ölelésben,
egy szóban, meg egymásban
az a város megvan még
s mi megtaláljuk újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

súgtunk egy fontos szót
a csendet hallgattuk s láttuk a nem látszót
s úgy tűnt, hogy együtt szól
ha zene áradt a százféle templomból

az a város megvan még
és megtalálom újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
még nem vesztél el, ne félj

érzem, hogy nagyon is jönnél már
nézem az arcod és látom a sebhelyeket
van még egy darab a térképből
s látom, hogy keresed azt, aki visszavezet

itt mindig furcsa por száll
és a lelkekre kéreg nő
az a város most is áll
s azóta vár, ránk vár
a szívem csak emberszív
a szemem fényeket érez és könnyet sír
múltam csak embermúlt
mint vásott bábut a sárból az Isten gyúrt
az a város megvan még
és megtaláljuk újra
bízzál bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
s ha eltévednél, segít, ne félj

(Kentaur (hát az meg miféle szerzet?), a szöveg Presser–Sztevanovity)