2007. február 28.

Arról, hogy miben hasonlít a tánc a főzésre

Az alábbiakban Polcz Alaine nénitől idézek, a Főzzünk örömmel!-ből.

Régi titkok, amelyeket nagyanyáinktól tanulhattunk — volna

Első számú titok: a főzés fantázia és szeretet kérdése. Az főz jól, aki bátran a fantáziájára hagyatkozik, és szeret is főzni, továbbá szereti azokat, akiknek főz. Ne szégyelld, ha magadat is szereted! Ez a harmóniához elengedhetetlen. Csak a késői kereszténység kezdte tanítani, hogy önmagunk szeretete bűn! A Bibliában ez áll: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
Általában az az étel sikerül jól, amit maga a szakácsnő is kedvel. Aki nem szereti az édes tésztát, nehezen tanul meg sütni.
A lélek titkai közé tartozik az is, hogy ha valamiben sikerünk van, azt szeretjük megismételni, mert jó érzés. Ha tehát a főzés számodra a siker forrásává válik, ne restelld, hanem gyakorold kedvvel, örömmel.

És akkor most helyettesítsd be a táncot... :-)

Ja, hétfőre

„sürgős véradásra” hívtak be, ilyen se történt még velem. Azon gondolkozom, ha sürgős, nem jobb-e nekik, ha előbb megyek. Vagy pont nem, mert mondjuk így szervezték be a népeket arányosan? Mindegy, momentán nem aktuális a kérdés.

Este van, este van...

Volt pár érdekes gondolat ma, Julival ebédnél rájöttünk, hogy még nekünk is idő kell, hogy fölvegyük a fonalat újra, hát mit várok azokkal szemben, akikkel nem vagyok ennyire szoros kapcsolatban; aztán a Kálvárián elkezdtem egy elég érdekes eszmefuttatást a határozott-zatlanságomról, de ezen még kellene dolgoznom.
Talentum-megbeszélésen amúgy összedöntöttem a flipchart-táblát és aláírtam valamit valaki más helyett véletlenül... Ja, és tudatosult bennem, hogy tíz nap múlva képzést tartok Pesten Gáborral. Végülis még épp jókor.
És most biciklizni szeretnék, meg ülni, meg teregetni (azt kevésbé, csak kell majd), meg kivasalni a szép új blúzom, meg olvasni (de mit is? — apropó, kinn befejeztem a Danny, a szupersrác-ot by Roald Dahl, és tökjó), meg naplót írni, meg... aludni is...
Megyek is, elég a virtuáléból.

Na végre

Arra az időre, míg kiosztottuk a reggelit (kb. n7–n8), életre pofoztam magam, aztán vissza az ágyba majdnem délig. De végre embernek érzem magam, a délelőtti teendőim meg ráérnek holnapig (TO, mi más).
Most tehát lezuhanyozom, aztán összerakodom a dolgaim: kisebb-nagyobb halmokban állnak a tegnapról félig kipakoltak és a hátizsákok, valamint az itthon kimosott cuccaim, az ágyneműm stb. Akklimatizálódásnak éppen jó lesz itthon tenni-venni.

Hát megérkeztem

Ééés délben Nórival shoppingoltunk az Etamban, és vettem egy gyönyörűséges blúzt meg topot meg nyakláncot, és ennek kapcsán beszélgettünk egyet a nyakláncokról meg a dekoltázsokról. :-)
Az úton kevés említésre méltó történt (a check-in-es nénit még meg tudtam volna győzni, hogy a 'Date of expiry' a kiállítás dátuma, de végül nem volt képem; aztán szinte szabályosan megmotoztak, de hiába, a detektor a lábszáramnál sípolt), a repülőn seteztünk; Kőbánya-Kispest kultúrsokk, de nagyon durván; a vonaton set és szundi.
És Juli kihozta elénk a fél homelesst, ideértve Áront és Janit is, és kicsit még eszegettünk-iszogattunk itthon, közben megjött Cili is; és semmi sem olyan, mint volt, de minden jó így is, mert mindennek szabad lennie.
(És a hétvégén lelkigyakorlat Pustó Méterrel. :-))

2007. február 27.

Családi fényképalbum

Rájöttem, hogy utoljára ezt a képet láttátok (hmm, látták a legrégebbi legkitartóbbak) az unokahúgomról -- mi tagadás, jól megnőtt azóta. Ez most egy friss, pénteki. :-)

2007. február 26.

Párbeszéd tegnap estéről

Luca (az ágyban állva, álmából ébredve): — Anya, anya, anya, anya...
Bátyám: — Anya eszik.
Luca: — Áisza, Áisza, Áisza...
Bátyám: — Ágica eszik.
L: — Tyúccsi...
B: — Julcsi eszik.
L: — Luca eszik.
B: — Nem, Luca nem eszik. Luca alszik.
L: — Nem.
B: — De, Luca alszik.
L: — Luca alszik...

Vettem egy teáskannát

A cég itt van, de sajna a kannámnak se híre, se hamva (de leginkább: se képe) a honlapon. :-( Mindenesetre én rém boldog vagyok vele, Ti meg majd meglátjátok. (Egyszemélyes, úgyhogy majd sorban. :-))


Aztán Trier: sokáig esett (aztán újra), ez nem kedvezett a kedvemnek. Különben jó hely, mindenféle épületek (!) maradtak fönn benne a rómaiaktól, láttuk a (szerintem rém csúf) „barokk felturbósítás áldoztául esett” gótikus dómot, meg rögtön mellette egy szép templomot, amiben inkább csak az üvegablakokat cserélték ki.
A dómban ott felejtettük Gáborék méregdrága fényképezőgépét, és vagy húsz perc múlva szaladtunk vissza érte — nem találtuk. Épp a kegytárgybolt felé igyekeztünk, hogy rákérdezzünk, mikor ránk mosolygott a templomőr bácsi, hogy nem keresünk-e valamit. Egy házaspár leadta, ő meg ránézett az utolsó képekre, és aztán kiszúrta Danit, mikor rohantunk volna fölfelé (a bolt a középső szinten van). Hát jó volt.
Ja igen: a dómból a mögötte levő kerengő érdemel komoly figyelmet, ha arra jártok. (Képet nyilván nem találok róla.)

2007. február 25.

Metz

Ilyen kék éghez nemigen volt szerencsénk, de a katedrális azért „nem semmi”.
Amúgy eléggé tré állapotban vagyok, minden csepp véremmel az erőmet éreztem elcsordogálni — fogalmam sincs, hogy bírta ezt a vérfolyásos asszony 12 évig... — mindenesetre két kapucsinó kellett, hogy végre nagyjából embernek érezzem magam.
Mégsem hiszem, hogy csak ennek volna a következménye, hogy valahogy igazán nem tudom megszeretni várost. Bajom sincs vele; de... nem tudom belakni, vagy valami ilyesmi. Olyan — semmiextra. Nekem. Tán csodálom, ámde nem szeretem. Mondjuk nem is baj, végtére ugyan mi lenne abból, ha egyaránt vonzódnék minden új városhoz?
A misén még az első adag koffeinnek is előtte voltam (a vonaton is ludtam), szóval arról inkább szó se essék.
Utána a városban bolyongtunk egy sort (addigra megittam egyet, automatást, finomat. A boltban alig-alig beszéltek angolul, no comment).
Aztán beültünk egy cukrászdába, olyan volt, hogy ihajja. (Jóllehet azok az apró igénytelenségek megdöbbenésemre itt is feltűntek: „bugyi”-ban kirakott, béna wördös árjegyzék pl.) Körbeettük egymás sütijét, megállapítottuk, hogy a sajátunk a legjobb, aztán Paffy öszeállított még egy sétaútvonalat, de én már a vasút felé vettem az irányt nyűgömben. Ott aztán vettem képeslapot (60 cent volt ráírva, de 50-nel számoltak, végülis ez a jobbik eset), beültem a kávézóba, és egy csudás csokis kapucsinó fölött megírtam őket. Jólesett nagyon.
A vonatból visszafelé láttunk egy olyan szivárványt, amilyet eddig jobbára csak képen. Kristálytisztán kivehető volt az összes (?) színe.

Hányingeres

Reggel rémesen rosszul voltam, görcs, hasmenés, hányinger... Végül a Timike által megmelengetett serpenyővel a hasamon aludtam el újra, és kicsit meglepődtem rajta, mikor fölébredtem. :-)
Az egész nem lehetett több fél óránál, de újra meg kellett állapítanom, hogy rettenetesen rosszul tűröm a fájdalmat. Valószínűleg leginkább mert nagyon nem vagyok szokva hozzá.
Most is van némi hányingerem, nem kellett volna ennyit vacsorázni (10-kor).
A többiek délelőtt piacoztak, én addigra tértem magamhoz, mire ők elindultak. Viszont ültem egy szűk órát, és végre a hajam is megmostam.
Aztán dolgoztunk is ma, agyaltunk egy s máson, amire otthon soha nem kerítettünk volna sort (időt), és fölmerült néhány tökjó újabb ötlet is. Hatékonyak voltunk, és jó hangulatban is működtünk (mondjuk ez már jó ideje így szokott lenni, Istennek hála).
És végül játszottunk, setet meg sequence-t; és beszéltem skype-on Á. Zolival meg Harkállyal. Esemesek is jöttek (és mentek is, izé :-().
Jóccakát mindenkinek. Holnap fél 7-kor kelünk, és indulunk Metzbe.

2007. február 23.

Mintha mi se

Van Paffynak néhány istenadta adottsága, ilyen az, hogy ráér. Nem tudom, mennyi időt tartott a mise, hetünknek, a nagy ovális ebédlőasztal körül... de hihetetlenül jólesett.
Előtte-utána játék: motkány, set, uno, zsírozás...
Most már aludni kéne. Vagy megváltani végre a világot Timivel, mert erre ki tudja, mióta nem került sor (gyanítom, utoljára valamikor az ősszel).
((Elméleti probléma: azáltal, hogy megint úton vagyok, ez a bejegyzés akkor most „Úton-útfélen”-e? Mert közben ugyanígy szólhatna egy szegedi estéről is, szóval semmi spec. luxemburgi vagy ilyesmi...))

Lejártuk a lábunk




Nagyot aludtunk, nagyot reggeliztünk és nagyot sétáltunk ma. Most meg jól bevacsoráztunk, és hamarosan nyomunk egy lájtos misét. :-) Tulajdonképpen semmi érdekes, csak gondoltam, írok a képek mellé pár sort.

2007. február 22.

Érvényességi ideje/Date of expiry:
2007 FEB/FEB 23

Holnap lejár a személyim. Bizony... A magyar határőr hívta föl rá a figyelmem azzal a megjegyzéssel, hogy ő gond nélkül kienged engem vele, csak ha esetleg ma már nem térnék vissza az országba...
A jó szerencsém/őrangyalom, hogy bevágtam az útlevelem is.
Viszont a német ellenőr nem szólt egy szót se, olyannyira, hogy meglehet, megjátszom egy kísérletet hazafelé is...

Különben kevés izgi, a gép késve indult, de csak azt az időt töltöttük a ferihegyi terminálon, amit Hahnban is várakozással kellett volna. A repülőút gyönyörű volt, nem is emlékszem, láttam-e valaha ennyire szépen a felhőket fölülről. Paffyval is beszélgettünk kicsit, emlékeztettem egy legalább másfél évvel ezelőtti ígéretére... :-) Az idebuszozás már kicsit sok volt, de csak-csak ideértünk.

És aztán akkorát vacsoráztunk, hogy... megyek is aludni.

Játszunk

Játszunk, játszunk, játszunk,
Addig jó, amíg csak játszunk lassan indulós nótát,
Játszunk bolondot, bölcset és némát,
Játszunk, mindegy, akárki szól rád,
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk, játszunk, játszunk.
Játszani segít neked,
Hogy te is játszol vele.

Játszunk a mások türelmével,
Játszunk a mások szerelmével,
Játszunk, játszunk szabállyal, tűzzel,
Addig jó, amíg csak játszunk.

És csak játsszuk, hogy játszunk.
Játszunk, amíg a deszkákon állunk,
Játszunk, amíg lejjebb nem szállunk,
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk, játszunk, játszunk.
Játszani segít neked,
Hogy te is játszol vele.
Játszunk, játszunk, játszunk.

(LGT, a Loksi c. régi-régi albumról. És úgy szeretném dalban is...)

Zabálócsütörtök (amelyet egyesek túlfinomkodva torkos-nak neveznek)

Napkelet, napnyugat... és ismét az édes álmok: azt hiszem, még nem írtam, hogy fél nap múlva már Luxemburg földjén kopik a bakancsom. Megyünk csapatépítésre az LT-vel. :-)
Persze egy hajszállal még jobban lelkesednék, ha a túrabakancsomon kívül is lenne egy pár haszanavehető cipőm, mert akkor ne adj' Isten még szoknyát is vehetnék-vihetnék; de mindegy, úgyis esni fog. S valójában ez nem is a lelkesedésnek a hozzávalója, csak úgy zavar egy picit.

Vicces dolog álmomból ébredve ránézni a telefonra, elolvasni és megválaszolni néhány sms-t, majd viszazuhanni, és reggel homlokráncolva kutatni a (benti) homályban, hogy mi is volt, mikor, kinek... :-) De megint szelektáltam egy sort, úgyhogy most talán ismét nem kell egy ideig csuklóból törölnöm a bejövőket (mert úgy az igazi a homlokráncolás, ha az üzenet már meg sincs).
És kintről nem írok egyetlenegyet sem, mert ingem-gatyám rámegy. Pont. (Önmegerősítő írásba adást olvastak.)

Most pedig eldöntöm végre, hogy melyik hátizsákkal megyek, és belepakolok. Írok majd kintről is, csók.

És IstenéltesseMelittát!!!! Meg a többieket is, jópár mai szülinapost ismerek.

A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat

Itt az alkalmas szent idő,
az üdvösségnek napjai,
hogy megtisztítsuk a szívünk,
lemosva vétkek szennyeit.

Illés is így tett egykoron,
kit elragadt a tűzszekér,
s világteremtő Istenünk,
ki testet öltve jött közénk.

Ezért imánk míg esdekel,
alázkodjék az értelem,
hajoljon földre térd s a váll,
arcunkat mossák könnyeink.

Vágyunkat űzzük messzire,
törjük meg testünk ösztönét,
így leszünk élő áldozat,
és bőkezűen adhatunk.

Szolgálván hogyha böjtölünk,
elszáll a belső lustaság,
elfut a lelki zsibbadás,
világosságra vált a köd.

Legyen bár vétkek temploma,
és bűnfekéllyel telt a szív,
a böjt lesz legjobb gyógyszere,
ha kegyelmével jő Atyánk.

Jézus, könyörgünk, irgalom!
Bánkódva hozzád száll szavunk:
hogy bűn világát rontva szét
irgalmad hozzon békülést!

Fiaddal add meg, jó Atyánk,
örök Lelkeddel add meg ezt,
kit háromságos névvel is
vallunk, hogy egy vagy, Istenünk!

Ámen

(Csak mert úgy szeretem ezt a himnuszt. A Magyar Kurírról, egyébként.)

Hamvazószerda

A böjtöt mérsékelt komolysággal űztem, pl. süti volt itthon... De elszaladtam misére az utolsó percben, és meghamvaztak, jól. Zsuzsi, (kis)kamaszkori Legjobb Barátnő oldalán ültem a kereszthajóban, kicsit pletyóztunk, volt valami az egészben a régmúltból. És karnyújtásnyira tőlem Tádé, aki egy hónapig lakott az előszobánkban (csekkolni kellett, hogy nem eszik-e még mindig a bogarak, miután a papámék elgázosították szegényt. De nem ették, szerencsére).
Eszembe jutott egy vers vége is: „...de imádkozni csak gyerekkorom / öreg templomában tudnék / ha tudnék”, Juli, segíts ki az elejével, kérlek...
És közben Zsuzsi férjhez ment (fogadott fiamhoz, akitől annak idején a Macskanadrág, az Alvin és a Mókusok, valamint a Hétköznapi Csalódások különb-különb kazettáit kapogattam volt kölcsön :-)), fölhúzták a házukat és első gyermeküket várják. Az eü. főiskolán tanít, és másoddiplomás képzést végez levelezőn Szegeden. És ebben már kevés nyoma a múltnk, ellenben jövő van... nem úgy, mint bennem.

A nap elejére térve: megcsináltam a korrektúrát ismét, összepakoltam, beballagtam a Lelkesre, közben elintéztem ezt-azt. Janival ebédeltünk, aztán ott hagytam a klubban a teázókkal — mint utóbb kiderült, a déltánt nagyjából ott ill. velük is töltötte. :-) A fél egyes busszal álltam ki a Corához, 23 perc alatt vett föl egy középkorú (házas)pár, és vittek a Népligetig.
Közben végigolvastam az összes releváns blogot a telefonomon. :-)

A Nyugati aluljárójában hirtelen felindulásból vettem két könyvet: Peter Brock Nelli című pöttyösét (erről is került szó kedden este: hogy jó néha olyasmit olvasni, ami nem igényel munkát az embertől), valamint az Ismerősöm, az oroszlán című ukránkisregény-antológiát. :-)

És aztán egy vagyont hagytam a Lush-ban. :-) Szó szerint. De nagyon élveztem. Különösen mivel nem magamnak vásároltam, így semmi lelkiismeret-furdalásom nem volt. És a pénztáros lány hihetetlen jó fej volt, egyenként lemérte a szappanokat, mert a kiszáradás után könnyebbek és így olcsóbbak, mint amit csomagoláskor ráírnak; valamint a felénél elölről kezdhette, mert akkor tettem elé a 10%-os utalványom...
Azért törzsvásárló egy ideig valószínűleg nem leszek (60 000 Ft egy év alatt..). :S

Húshagyókedd

Úgy kezdődött, ahogy írtam alább, teljesen átlagos keddként.

Aztán délután annyi nép volt kenyeret kenni, hogy csuda. Nekem már csak az almavásárlás jutott. És klubélet is volt ezerrel, hatalmas nevetésekkel, és egy jól megnyert csocsóval egészen miséig.
Ahol a karizmatikusok nyomták a zenét, lett jó kis fíling, naná. Ezúttal az sem zavart, hogy még vagy öt percet rátettek az áldozási énekre.
A hirdetésben kiéltem minden exhibicionizmusom.

Aztán homeless, ismét többen voltunk, mint ők, de sebaj. Jó kör volt, semmi nagy vész, és ugye no news is good news. Ebben a bizniszben meg pláne. (De a gyereknevelésben is, édesanyámnak abszolút igaza van.)
A végén Jani megkérdezte, „hol kell aláírni”, örülök neki.
Aztán szépen áttettük magunkat a minoritákhoz, Felsővárosra, húshagyókeddi (nagyon nem csak) rovertáncházba.

És jó volt nagyon. Menet közben ugyan eszembe jutott, hogy miért is kellett előző nap a Nyugiban ezer egyéb mellett éppen a táncról beszélgetnünk... És aztán kiderült, hogy Áron elég intuitív ahhoz, hogy módjával vegye komolyan azokat a szavaimat, amiket ott helyben tökéletesen komolyan gondoltam, egy nappal később azonban (szigorúan magamban) éppen komoly kritikának vetettem alá.
Alakul valamiféle táncelméletem, de ahhoz idézni kéne, pontosan, szépen, a könyv pedig Szegeden. Meg főleg csiszolgatni még rajta, ahhoz viszont táncolni kéne, amire a következő szűk másfél hónap vajmi kevés lehetőséget ad. Könnyű sóhaj.
Az egész buli hihetetlen felszabadítóan hatott, olyannyira, hogy a végén vidáman bejelentkeztem mosogatni, énekeltünk, csatárláncban adogattuk a poharakat, nevettünk nagyokat. Kellett az még oda.

2007. február 20.

A génkezelt banán :-)

Nevelődés és padlófék

Kaptam néhány ex- és implicit visszajelzést, amiket még forgatnom kell kicsit magamban. Nem mintha bármi új lenne, csak most már kezdeni kell valamit a jelenséggel.
De nehéz lesz.

És amúgy is még mindig az élethez-szokás szakaszában vagyok, a géphez sincs türelmem — egyszerűen le fogok feküdni hanyatt, és nézek ki a fejemből. De legalább már tudom, mi a baj: túl gyorsak az események. Egyszerűen nem tudom követni őket lélekkel. Ma jártam a tanszéken, a Somogyiban, a Lelkesen kétszer, vezetni, a gombboltban, a KerekPerecben, Didáknál, itthon... Lassítanom kell, mert a hányinger kerülget.

2007. február 19.

Kicsit másképp alakult a nap

Az LT-n kívül semmi reggel tervezettet nem csináltam meg... Ellenben megtanítottam a pultoslányt grogot csinálni a Nyugiban. :-)

Nem
írok
többet
.

Nem
üzenőfal
ez
.

Irgum
burgum
.

Avagy ahogy Áron találta volt a fején a szöget: „...nem lenne jó, ha egy-két ismerőssel ebben a formában közölnék fontos dolgokat, amiket egyáltalán nem is akarok közölni velük”.
Vagy... legalább talán nem akarok. De mindenesetre nem most. És nem így.

Spam-anomália

Megáll az eszem. Kezd az lenni az érzésem, hogy bizonyos rendszerek spammerként kezelik a címem. Aztán az is lehet, hogy nem, de mintha. A levél így fest:

Hi. This is the qmail-send program at yahoo.com.
I'm afraid I wasn't able to deliver your message to the following addresses.
This is a permanent error; I've given up. Sorry it didn't work out.

<>:
217.20.133.52 does not like recipient.
Remote host said: 550-Sorry, 66.163.179.152 is in a black list at dnsbl.sorbs.net
550-Escalated Listing (Spam or Spam Support) See:
550 http://www.sorbs.net/lookup.shtml?66.163.179.152
Giving up on 217.20.133.52.

Okos informaták, segítsetek!

Lassacskán akklimatizálódom

Reggel arra ébredtem, hogy ezer fok van, de annyi eszem nem volt, hogy kinyissam az ajtót. Nocomment. :-) (A konvektort nem akartam lecsavarni, hogy száradjanak a ruhák gyorsan.)
Mindegy, h7-kor teljesen kipihentnek éreztem magam, hát nem ártott meg fölkelni.
Ültem is 25 percet Melittával.
Azóta meg hellyel-közzel összeraktam a következő két nap programját, valamint megírtam néhány mailt (továbbra is vár 66 unread, pedig jócskán hajigáltam már kifelé), megnéztem jópár blogot (a VIP-kat tegnap még, az IP-kat most, kivéve a grafománok :-)), és átutaltam a telefonszámlát (bizony!). Erről további részletekbe inkább nem bocsátkoznék... (blush, vagy ahogy újabban szoktam, irul-pirul)
Ééés most egy gyors zuhany-teregetés-reggeli után jön egy kör a TO-n, mert a töri módszertant végül csak nem tudtam fölvenni erre a félévre. De jó...
(Fájdalmasan semmitmondó postot olvastak, de most ez van. :-P)

A hétről

különben nem fogok sokat írni, bizalmas magánügye ez kettőnknek, nekem és a lelkigyakorlatnak. (Apropó, ennyi csillagot emberemlékezet óta nem láttam. :-))
Néhány megfoghatóbb dologról azért lesz még itt szó. Ilyen például a böjt. Hogy lehet, mégpedig komoly megerőltetés és utóbb testi- szellemi-lelki károsodás nélkül túl, el, sőt át lehet élni három és fél napot (csak) folyadékon, és ezt én mondom, aki pedig. És ez nagy tapasztalat, és hálás vagyok, hogy védett és támogató közegben próbálhattam ki, okos be- és kivezetéssel. A rendszert majd máskor, most csak a kulcsszavak: az utolsó pótcselekvésétől fosztódtam meg, és bár tényleg nem gyötört az éhség (valamennyire éreztem csak, és korántsem folyamatosan), ez nehéz. Az is, hogy közben ott illatozott el előttünk a többiek (hústalan, de annál ötletesebb) menüje.
De végsősoron nagyon mítoszromboló volt, a legjobb értelemben. Vagy nem is mítosz-, hiszen ezeket a képeket én képeztem, nemigen hallottam erről soha. Előítéletromboló volt inkább.
Az meg, hogy valószínűleg az utóbbi kb huszonnégy évem :-) első hete volt kenyér nélkül — na, ezen igen jót mosolyogtam ma reggel (amikor semmi ingerem nem volt rá, szintén).

Ja, és poszt-lelkigyakorlatos hyperszenzibilitásban szenvedek (vagy nem szenvedek). Reszkessetek...

2007. február 18.

Mégisbejegyzés

Mi minden bír történni, ha hagyom...
Írtam a nőknek (különösen Melittának) valami két és fél oldalt az üzenőfüzetbe, aztán ledőltem, inkább sértődötten, mint álmosan.
Persze nem tudtam elaludni.
Gondoltam, hogy ha megjön, és még mindig ébren leszek, megölelgetem.
Így lett.
Aztán még vagy egy negyed órát meséltem a napról, egy darabig a csempén állva, papucs nélkül (a normálisat amúgy is otthagytam, szóval most kínai gumipapucs egy ideig, de jó). Ők közben vacsoráztak, sütit, tojásos nokedlit, ezt-azt... Hálás vagyok, hogy ezek most nem hoztak lázba.
Jó volt.
De aludni ezután se tudtam.
Váltottunk pár vidám esemest Áronnal, álom továbbra sem.
Melitta valami mailcím ügyében kérte a segítségem, átjöttem, és itt meleg van (mint kiderült, hetesen továbbra is lehet működtetni a miénket is — mire elengedtem a melegigényem, lett). Julival beszélgettünk egy jót, és most a gép előtt ülök, és gyepálom a lapos billentyűzet'.
Elégedetten, bár továbbra sem álmosan.
Hát így.

Feszült

Sok szépet és jót tudnék és szeretnék is írni, de most mégsem megy. Megyek vissza a csonthideg szobánkba (a főbérlő által egy hónapja beígért gázos azóta sem jelent meg — holnap lesz a napja, hogy kerítek egy másikat), amelyben másodszor vagyok megfosztva attól, hogy otthon érezhessem magam (egyszer már megtörtént, hogy Melitta átrendezte a szobát, mire jópár nap után hazaestem valahonnan).
Volt igazság a távozási pánikban — de a found solutionben több.

2007. február 9.

Most már tényleg indulok

Nem tudtam visszadátumozni: az előző még tegnap este született, igaz, publikálni csak most engedte.
És kimaradt belőle, hogy mennyire jó másfél órát töltöttem a szobánk padlószőnyegén Attilával és Ildivel, meg persze a lányokkal. Nagyon kellett már. Közben a pánik is felengedett.
És végül még találtam egy húszezrest a naplómban. Nem csak a kapcsolataim vannak jó kezekben... Kicsit korábban Marioláéknál azt találtam mondani, hogy bármily különös is mindaz, ami körülvesz: amellett, hogy boldogító, valahogy nagyon tenyéren van hordozva. Magam is meglepődtem, mert ezt eddig valahogy nem jutott eszembe komolyan átadni. És akkor el is simult minden kétségem afelől, hogy lesz-e még élet Szegeden, mikor visszajövök. (Aztán visszatért, de talán már nagyobb volt a füstje, mint a lángja.)
Jani pedig írt egy sms-t, miszerint „Ígérem, hogy nem rohadunk oda a gép elé. Gondolunk rád majd néha. És eszünk is.” :-)
Ó igen, és vonatozunk fölfelé. Rút idő van; meg főleg lett pénzem.

Erdőben a vadnyom

Pre-lelkigyakorlatos pánik vett erőt rajtam ma este, de olyan keményen, mint soha eddig. Furcsa; a 2003 télire ennél talán erősebb (< törlésjel) érzelmek között indultam — igaz, tökéletesen átlátott helyzetben. Most napok óta búcsúzom, olykor egészen esetlenül, utánam-az-özönvíz érzéssel: nem lesz két hét múva, az van, ami holnap délig van. És holnap vezetés, meg ülés, meg mise. Ma meg... ó, az nagyon sok volt. De például voltam ImaCoeurön, és lerajzoltam a mindennapjaim.
Amúgy először ökumenikus képzés, Andival, fölfelé stoppal; aztán vasárnaptól hallgatás. Böjttel, talán, valószínűleg. Megvan az Anselm Grün-könyv, már csak el kéne olvasni addig...
Ja, és egy legfeljebb harmincliteres zsákkal megyek. :-)

2007. február 8.

Tűnődés a tegnapon (foszlány-ciklus)

Nagy körben nyolc körül
vizescipő, vizeszokni, vizesláb
spagetti
tea, sok, meg még több
valami kell a kezembe

majdnem meghaltam
semmi nem érdekel
de én akarom, hogy érdekeljen

meglett a megoldás

bicikli, gyaloglás, gimi
meghívás

súlyosbít-e az előre megfontolt szándék
még nincs egészen veszve a lehetőség
erre nehéz ráfogni, hogy távolabbülés

az érdeklés is megkerült

a háromszög belső szögeinek összege 360 fok
asszem, ez a rövidebb szára
ez nekem nem tetszik
akkor adjál megoldási algoritmust is

jó együtt hallgatni
mintha megéreznél dolgokat belőlem
hülyeség
mégis, mégis

légy szíves, egy perccel hosszabban vedd le a kabátod

elszakadok a padlótól
a helyzettől nem tudok

Tündérkonyha
szerepet cseréltünk, nagyon furcsa
életemben ilyen faramuci helyzetben nem voltam még
és előkerül pár újabb tényező
talán önző vagyok
talán nem is talán
mi lenne velem nélküled

naplót szeretnék írni
de 2-kor már nagyon késő

Azt olvastam egy épületes Női Magazinban, hogy napi 17
érintés kell a boldogsághormonok felszabadítására
nyilván átlag
nekem tegnap a négy elég volt

2007. február 7.

JA

Egy József Attila-verssel ébredtem. Nem kerül ide. :-)
Aztán meg hihhetetlenül hatékony voltam: etikaóra (jó lesz! és próbálom elengedni afölötti felháborodásomat-megdöbbenésemet, hogy a Filozófia Tanszék (!) órát tart az első héten), hungarológia-ügyintézés (és igen, megvan a félévem első jegye: az ötös módszertanból :-)), ebéd Áronnal és Janival a Diáktanyán (és közben feltűnt Büky papa és Transzcendens Mesterünk is), majd posta (elment a szép boríték) és kisebb móravárosi séta (egy számítástechnikus bolt keresése címén — nem találtuk meg, de azért jó volt bóklászni).
Most kozmetikus, aztán Cili és egy esti padlónülés.

Romépítés?

„A szeretésen kívül minden tett — romépítés” — szokta Juli néha idézni valaki ismeretlentől, és nekem ez mindig ugyanolyan homályos, misztikus, ugyanakkor viszolyogtató volt, mint (kövezzetek meg) az, hogy a világon a legfontosabb a szeretet, meg ilyenek.
Mert miről is beszélünk tulajdonképpen, mi a csuda az, hogy szeretet, szeretés stb. Inkább nyálas, mint tartalmas fogalmak ezek mára, és kész.

S erre most ott tartok, hogy ma egy véletlen (< törlésjel alatt) találkozás hatására egyszercsak a Somogyi gyerekkönyvtárában ültem ölemben A kis herceggel, és azon morfondíroztam, tévedett-e a róka. (Nem, nem tévedett, csak nem mondta el a teljes igazságot, jelentem.)
És ugyanolyan erős volt a tömegvonzás ott, abban a fotelben, mint a parkettán jó negyed nappal később. Az elsőből a kötelességtudat (olyan is van, nem röhög! LT volt) segített kiszállni; a másodikból az a belátás, hogy ha nem tudok igazán szabadon ott ülni, akkor úgyis majdnem mindegy.
De a dolgom, az nem lett megkönnyítve. És utálok én lenni észnél.

2007. február 6.

Ééés megszületett

Írtam az angoloknak JVC-ügyben. Mintegy másfél sort. Ha ezután még szóba állnak velem, azt eleve jelnek fogom tekinteni. :-)
Alakul a hétvége is, lesz kocsi Pestről Psztlászlóra, ami későbbi indulást jelent, azaz későbbi ellépést is a képzésről. Jó. Az is jó volna, ha aludni tudnék rajta... de majd kiderül.
És asszem, megveszem ma a Böjt — test és lélek imáját by Anselm Grün. :-)
De előtte még összesítem a pénzügyeimet... (Meglehet, nem is előtte, hanem helyette...)

Utcabál

Hallgass-a-szívedre van

Tegnap délután ügyeltem két órát, hatalmas élet volt, hullára élveztem. Utána Ildivel pálcikáscsokiztunk, úgy kellett már. Végre valaki, aki jelen volt, mikor a dolgok elkezdődtek nekem-velem itt Szegeden, és nem kell neki magyarázni. Ráadásul még születésnap-előeste is lett belőle, egészen bíztató kilátás, hogy az enyém előtt folytassuk (merthogy utoljára szeptemberben ültünk le a Kárászon fagyizni egyet).
Végül hazafelé még bekanyarodtam Áronékhoz beteglátogatóba (már úgy benne vagyok — mint a mentőállomás, úgy érzem magam újabban), igaz, ebből formálisan semmi efféle nem lett. „Csak” egy jó beszélgetés egyetemről, irodalomról, s más ily fontos emberi lomról. Négyesben, mert hamarosan Cili is megjelent a táncból. És ez több okból is igen jó volt, például, de nem csak, mert a lehető leghatározottabban közölte fél 1-kor, hogy most megyünk.
Kezdek tartani a lelkigyakorlattól. Persze így megy ez. De akkor is. Eleve a távollét: Nórival beszéltük, hogy három nap alatt teljesen kiesünk a szegedi létből, hát még ha most valami 9-re megyek el. Ugyanez nyilván a vezetésből is hiányozni fog. És így tovább. Józsa Csaba pedig a böjtölés lehetőségét pedzegette, azzal, hogy lehetőleg kezdjük el még pénteken, otthon (azám, de én éppen Budatétényben fogok képződni) zöldség- és gyümölcsevéssel, hogy aztán ott valami rövid átvezetés után át tudjunk állni csak folyadékra. És persze visszafelé kivezetés.
Körülbelül mindenki azt mondja rá, amire számítok kitől-kitől, de döntenem végül csak nekem kell majd.
Ha mindehhez még hozzágondolom, hogy az elmúlt időkben kb. heti két-három tissztességes ebédet sikerült beiktatnom, a többi csokoládé és újabban narancs...
Megyek zuhanyozni. Melitta hív, ha valami gáz van vele, bement a Ságváriba (tegnap a BTK-ról elég nehezen jutott haza).

2007. február 5.

...de nem haragszom én rád, hétfő...

Erre a maira nem is lehet. Azon túl, hogy immár kétfelé kérdezgetem, hogy hogyvagy és mitsegíthetek, akár vasárnap is lehetne. Ezúttal Juli fogadott látogatókat (Mariann, Cili, Feri eddig), én takarítgattam, megterveztem a következő két hét utazásait (Szeged–Bp.–Pécs– Püspökszentlászló–Szeged–Pomáz–Luxemburg lesz, azt hiszem), borítékot szerkesztettem Szabad Ötletekből, és délután ügyelni fogok, este pedig Ildivel találkozom.
Bizonyos tekintetben akár hasznosnak is mondhatom a napot.

2007. február 4.

Egyszerű ez

„...akikre igent tudnék mondani. Mert elég jól ismerem őket, elég kedvesek a szívemnek és eléggé megbízok bennük.” (F. P.)

A hétvége kegyelmi idő volt olvasással, filmmel (Lora), Melittával, levélolvasással és -írással. Minden bizonnyal az utolsó ilyen májusig. Huhh.

Vasárnapi vers

Bálvánnyá vált
bánatomból faragott játékom
Most a bálványhoz fordulok
adja vissza játékom.

Bensőd óceánjából
sodródtam kezed partjára
Visszavethetsz a tengerbe
de nem látottá nem tehetsz többé.

(Bálint Lea: Boldogságom erdeje, 60.)

2007. február 3.

Jártam ezen a földön

Fölolvastam Melittának a Minden megvan-t. És ráismertem arra a korábbi ráismerésre.

Ha jól értettem, s a kérdés nem az, hogy mit jelent Jézus a világnak, az emberiségnek, az elmúlt és eljövendő évezredeknek, hanem hogy nekem, személyesen, budapesti lakosnak kicsoda Ő, akkor könnyű válaszolni rá. Uram és Megváltóm. Miként arra a kérdésre is van felelet, van szó, hogy például ki volt nekem egy kecskeméti születésű Szabó Erzsébet Ottlik Gézáné. Anyám. Fölöttem pedig a csillagos ég. De hogy mit jelent nekem a csillagos ég, anyám vagy Jézus, ezen sem elmélkedni nem szoktam, sem válaszolni nem tudok rá. Nem is tartozik másra, bizalmas magánügye kettőnknek, nekem és a csillagos égnek. Az emberi nyelv eddigi jelentéskészlete, összetételének szabályai, gondolkodásunk meglévő fogalmi felszerelése nem teszi lehetővé, hogy ilyen – nyelven inneni és nyelven túli, intuitíve megragadható – tartalmakat kifejezzünk (ahogyan egyszer a regényről szólva próbáltam demonstrálni). A legfontosabb dolgokról nem tudunk beszélni, vagyis gondolkozni sem létezésünk alapjai – a hallgatás mélyén – sértetlenül őriznek ép, teljes tartalmakat. A nyelv fel tudja bontani roppant összetettségüket részjelentésekre, érzelmi, indulati, etikai, esztétikai, gondolati, akarati jelentésekre. Ezek az értelmezések mind csonkák, hamisak. Az író a nyelvet nem ebben az értelmező, felbontó funkciójában használja, hanem éppen ellenkezőleg, mondhatnánk visszaélve a nyelvtan szerkezetével és a szavak jelentésrendszerével, versében, regényében a világ eredeti épségét és teljességét igyekszik visszaállítani. És ha ez egyáltalán sikerül neki, csak a szövegébe beáramló hallgatásokkal sikerülhet. Ha pedig nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne. Nem néven nevezve kell jelen lenniük – a vers nem a csillagokról szól, nem Jézusról, nem a költő anyjáról – hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott művembe – ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra –, akkor nem is hoztunk létre semmit.


Ottlik Géza: Körkérdés Jézusról. A Próza c. kötetben, amúgy pedig a Vigilia kérdésére. (MP3-ban itt, de fájdalmasan rossz.)


Kész

Befejeztem a könyvet, rövidesen viszem is Didáknak.
Utána pedig Ottlik, nagy lendülettel.
Yes, Sir, that's my baby...

2007. február 2.

Boríték

Ezek most ilyen blogolós napok. Majd lesz ez még így se.
Megjött a várva várt boríték.
És vele a várva várt ellenhatás.
Éljen.

:)

Még friss az élmény.
Paffy van itt, eljött meglátogatni Melittát, s ahogy ígérte, nem jött egyedül. Igaz, mi Györgyire tippeltünk... ő meg magát az Urat hozta. Így hát a gyertyaszentelés (előtte víz- is, persze) és az evangélium után Melitta áldozott is.
Az Úr Jézus másodszor is megszemlélhette a szobánkat. :)
A gyertyaszentelés az én ötletem volt (bár ahogy elnéztem, Paffy fölvetette volna nélkülem is). Különös ez a vonzalmam az efféle (magán? para?) liturgiák iránt. :) Kértem már születésnapos és évkezdő áldást is. Persze... nyilván nem kérnék bárkitől, de Paffy valahogy bírja a stílusom.
A többi kegyelem.
Sőt: minden az.

Napsütötte

Vezettem reggel, nem volt jó. Kell az ülés elé, mármint a sámlinülés, vezetőülés van az autóban :) , úgy fest. Azt hiszem, mióta a forgalomban vagyok, most először gondoltam arra, hogy sose tanulom meg. Nem tartott sokáig, de rossz volt.
Utána Lelkes, solitaire ezerrel, megtanítottam Mariolát is, jó volt. Aztán déli ima, hamburger Melittának, majd ebéd, Diáktanya, ahol évente kb. egyszer fordulok meg. De közel van az Irinyihez, és mégiscsak menza. :) (Értsd: olyan hely, ahol nem csak tojásból álló ételek közül lehet választani.) Jani átlósan telepedett le, mosolyogtam, ez most vajon távolabbülés-e? Az utolsó szálról egyszerre jutott eszünkbe Juli, fölhívtam, a legjobbkor. Az lett a vége, hogy ücsörögtünk még egy s(h)ort a Dóm tér lépcsőin a napon, és kivettem a Somogyiból is egyet s mást a hétvégére.
Melitta nagyon nemjól van, de rövidesen én is úgy leszek, mert a végén csak elértem, hogy sietnem kelljen a könyvvel. Grr.
De azért jó most. És jó dolog a cset, ahogy az sms is, bár kicsit aggaszt, hogy egyre nagyobb arányú a kommunikációmban az elektromos-írott.

2007. február 1.

Ábrándozás az élet megrontója

Végigálmodoztam a 2x30 percet a sámlin. (Jó, a másodikat nem, azt olyan 20-25-nél föladtam.)
A borzasztó az, hogy nem is zavart. Csak a végén, hogy ennyire nem.
Melitta jobboldali arcüreggyulladással és hörghuruttal fekszik változó lázban, itt maradok vele a hétvégére.

Kell egy kis áramszünet...

Azt hittem, ma (legalább délelőtt) már nem írok többet, de mégis.

A Szövetség a Bolygónkért (környezetvédő szervezetek csoportja) elektromosáram-mentes 5 percre hívja a Föld lakóit! Oltsuk le a villanyokat, kapcsoljuk ki az összes elektromos berendezésünket februar 1-jén hazai idő szerint 19:55 és 20:00 között. Természetesen ez az akció nem az öt percnyi árammegtakarításáról szól, hanem arról, hogy felhí­vjuk a média, a politikusok, s minannyiunk figyelmét arra, hogy azonnal cselekednünk kell. 5 perc igazán nem sok áram nélkül, nem is kerül semmibe, viszont egy komoly jelzés, hogy megkezdõdjön a vita a konkrét cselekvés lehetőségéről.

Miért pont február 1.? Ez az a nap, amikor az ENSZ Párizsban nyilvánosságra hozza a klímaváltozásról szóló jelentését. Ez az esemény mindannyiunkat érint, s jeleznünk kell, hogy ennek tudatában vagyunk. Ha mindannyian részt veszünk benne, akkor ez az esemény nagyon nagy media megjelenést és politikai súlyt is kaphat.

A Védegylettől jött.

Ööööö avagy váááá

Menthetetlen vagyok. Erre a félévre valóban nem voltam beiratkozva. Merthogy nem fizettem be a költségtérítést sem.
Ebből az következik, hogy ezt a módszertant most jegelhetem a következő őszi félévig. (Hogy ebből mi minden, azt most végig se merem gondolni.) Esetleg megpróbálhatok nyittatni magamnak egyet a második félévre (és év végén bevésetni ott a mostani ötösöm)... a tanszéken sokmindenre képesek...
Apropó, elfelejtettem az óramegbeszélést is. Éjjenéjjen.
Lúúúzeeer.

Igazolás

Annak pedig, hogy minden jó, mindenhogyan, és vannak fontosabb dolgok, most abban látom a bizonyítékát, hogy kiderült, a kijavítandó könyvnek valójában már több mint felével elkészültem (tanulmányok, és nem sorban csináltam őket), vagyis van remény, hogy nem esik szét ízzé-porrá ez a nap. Míg ha tegnap nekiülök, akkor ugyan lehet, hogy mára befejezem, viszont ma bizonyosan nem tud lezajlani mindaz, ami így tegnap.
Remélem, áll ez a vizsgázó vizsgájára és a hazamenő hazamenetelére is.
Más: Melitta beteg, 39,2-vel kelt, jöjjön látogatóba (és hozzon magával mesét), aki tud.
Most pedig harcra fel: irány a TO. Sok kérdést már megoldottam ott, mély lélegzet, Vonnegut a hátizsákba, és indul.

Visszafordulnék

Elég! Elégek!
Van még időm, de mindennek vége
Futnak a percek és elmennek
Felettünk az évek
És mi rohanunk utánuk kedvesem
De veled visszafordulnék szívesen.

Kereslek a városban téged
Az utcákat járva, élve elégek
Lehet, hogy nem vagy
Lehet nem is leszel
Sürget az idő
De sosem jön el
Lehet, hogy neked mindegy
De nekem nem
Veled visszafordulnék szívesen.

Oh, a fiúk a térről
Jól ismernek régről
De ők sem tudtak
Semmit az egészről
Hogy miért tűntél el
Olyan hirtelen?
Beismerem
Nem ismerem a szívedet
Itt hagytad nekem
De vele megkeresnélek szívesen
És veled visszafordulnék szívesen.

Semmit se nyersz
De nem veszthetsz ma semmit el
A világ végén ha kell
Bármit teszel, az enyém leszel

Elég! Elégek!
Van még időm, de mindennek vége
Lenn a taxi vár
Az óra áll
De én fizetek meg érte
És lehet hogy neked mindegy
De nekem nem
Veled visszafordulnék szívesen
Veled visszafordulnék szívesen

(PUF, a változatosság kedvéért. A többit pedig elmondta Cili és Juli.)