2006. július 30.

Visszaszámlálás indul

24 óra múlva már a reptéren leszek. :-) Most pakolás van, hatalmas elhatározásokkal (pl. hogy bele fogok férni a 70 literes zsákba, úgy értem, utánfutóval (= kis hátizsák) meg polifoammal együtt (tegnap abból is vettem egy kicsire hajtogathatót) — de közben máris kisebb kompromisszumokkal, mert a szokásos (max. 1 x fél araszos) neszesszerembe mosószerestül már nem fértem bele, külön viszont nem raknám a mosókencét, mert a hátizsákomnak van egy olyan hibája, hogy egyetlen „zsebe” van, a fejléce. Vagyis amit nem oda teszek, az után feltúrhatom a belsejét.
Szerencsére korlátoz a húszkilós limit is (repülő), bár azért azt valószínűleg amúgy se nagyon lépném át. Azért emlékszem még a Fogaras első kilométereire...
Amúgy meg még meg kell fordulnom egyszer Pesten is ma, mert tegnap végül nem jutottam ki az OKET-re (ellenben meglátogattam régen látott keresztanyám), így nem kaptam meg Gyöngyitől a Szegedről elhozott pléhbögrémet.
És közben odalenn is az utolsó órák Peti konferenciájáig...

2006. július 28.

Helyesbítés

Alig 8 óra 15 perc a legrövidebb vonatút Várnától Szófiáig. Az előbb bolgárosan írtam a menetrendbe (Sofija), amire az útba ejtette még a moldáv Sofiját is... (blush)
Közúton 5 és fél óra (447 km).
A lúzerségem története c. folytatásos teleregényünk legfrissebb epizódját olvasták.

Tegnap

Az előbb az uralkodó gondolat balkáni közlekedés volt, mostanra viszont eszembe jutott, hogy még valamit akartam.
Jelesül azt, hogy milyen jó is egy Virgin Mojito fölött ücsörögni a Millenárison egy ritkán látott emberrel, akivel négy évig a fél (vagy tán kétharmad) életünk közös volt. Mert bár ennek az időnek 7 éve vége, és bár akkoriban igazán nem a belső kör voltunk egymásnak, azóta pedig fél(?)évek telnek el úgy, hogy jó, ha épp összefutunk valahol — Judittal teljes bizonyossággal érzem a Közös Alapot. Aminek néha a hiánya is frissítő (vö. Mókusőrs), de a megléte hatalmas megerősítés.
Furcsa, (a)hogy a régi arcok is cserélődnek az ember körül. Aki akkor fix pont volt, barátok barátja, az alkalmasint most egy futó „hogy vagy?” több-kevesebb valós érdeklődéssel. Mások mardtak „a helyükön”, megint másokkal pedig jóval több kapcsoltom van most, mint valaha is a gimiben.
És kifelé még Szandival is szembetalálkoztunk, akit egészen biztosan nem láttam az utóbbi öt-hat évben.

Egy más életforma

rajzolódik ki előttem szép lassan. A Burgasz–Szófia utat (kb. négyszáz km) legkevesebb 30 (!) óra alatt lehet vonattal megtenni. 3 átszállás, 7 óra várakozás összesen. Kezdhetem szokni.
Amúgy egyre inkább benne vagyok a tervezgetésben, tegnap az utolsó (?) beszerzéseket intéztem, most meg a térképet bújom (jobb híján a Világatlaszt — mondjuk egész naprakész, igazából Montenegrón és Koszovón kívül minden helyes benne).
Miklóssal azért jó volna egyezkedni még egy sort, valami elvárástisztázást, ilyesmit... De hát ha addig nem, majd a repülőn. :-)

2006. július 26.

OKMI, vol. 2.

(Azaz Okmányiroda. Nem röhög; a néni ezzel írta föl telefonszámukat a múltkor.)
Délutánra már megokosodom, letelefonálok. Megvan, mehetek érte, csak húzzak majd számot.
Személyi, séta, számhúzás.
224, 2-es vagy 4-es asztal, várakozók száma 0.
Tíz perc, megjelenik a számom.
Odabenn az első meglepetés: 1, 3, 5, 6 számú asztalok vannak.
Aztán a második: adjam a régi útlevelem. Végülis logikus, két érvényes a kettős állampolgárokon és a kémeken kívül keveseknek adatik (kivétel természetesen a Nagy és Ügyes Bátyám).
Nosza, haza. Sebaj, így már bemehetek sorszám nélkül.
Kilukasztják a régit (ezt igazán megtehettem volna magam is, mondok), átveszem az újat, aláírom, hogy átvettem, és kész.

Ezen túl a mai aktivitásom addig terjedt, hogy szabályos időközönként belebújtam az alakuló rövid- és halásznadrágomba, megírtam vagy féltucat e-mailt, valamint csavargattam a rádió gombját. Így találtam rá a Gazdasági Rádióra, ami korántsem olyan unalmas, mint gondoltam volna. Beszélgettek egy márkamenedzserrel, megkérdezték a fogasztóvédőket meg az utazási irodákat arról, hogy miért nem írják ki a teljes árat, meg ilyenek.
Aztán persze csak ráuntam az ismétlődő hírekre, és újabb fél centivel (hmm, ez nem bizonyosan a legszabatosabb meghatározás volt) arrébb megleltem kedves Bartókomat.

És végül, de nem utolsósorban még egy bikini-vonatkozású hír...

Nagy Ráérősség

Legalább a nyár, de valószínűleg inkább az egész év legkényelmesebb napjait élem. Tegnap pedikűröztem, rakosgattam a szobámban, telefonálgattam, este pedig nekiláttam a Macska a zongorában című pöttyös könyvnek. :-)
Ma egy kényelmes zuhany és reggeli után leballagtam a patikáig, és egyúttal megpróbáltam megszerezni az útlevelem, de „Ilyen témában ma több ügyfelet nem tudnak fogadni” a sorszám-automata szerint.
Ebédre olyan Juli-féle cukkinistésztát rittyentettem, hogy ihajja. :-) Bár nem egészen a Juli-féle, mert együtt süttem a paradicsomot a cukkinivel, valamint került bele fokhagyma is, de azért az ötlet.
És már most rosszul vagyok a gondolattól, hogy holnap egész Óbudáig be kell vánszorognom.

2006. július 24.

Hazarepültem

Péteréknél és főleg -kel remek reggeli, látogatás Rösernél, végre magamnak is megvettem a 111 vers Kolozsvárról-t, rövid csacs Demény Petárral, majd szundi a vásárhelyi buszon, check-in, felszállás, leszállás, check-out. Komolyan úgy tűnt, hogy több ideig gurultunk, mint amennyit utazómagasságon töltöttünk. Viszont 50 perc ez is, mint Bukarest, ami vagy 300 km-rel odább van közúton.
Pesten aztán jót shoppingoltunk Anyánkkal: napszemüveg (!), egy szoknya, két fölső, Montenegró-útikönyv; valamint karnis a fönti fürdőbe végre (azóta föl is tettem), bambuszfüggöny a sufnira, nyakkendő- és övtartó Atyánknak...
Most fél kézzel csetelek, de rövidesen fölmegyek, elhelyezkedem az álom-ágyon hanyatt, és fölhívom Julit a hivatali (és katolikus) számán. Éljen.

2006. július 23.

Mottócsere

Az újat Julinak köszönhetem, ő mutatta még Hajdúszoboszlón, és mindjárt tudtam, hogy ide fog kerülni. De azért itt megőrzöm az előzőt is, különösen miután egy ismeretlen azt írta mailben (valamit keresett, és a Gugli adta ki a blogot), hogy „... engedelmeddel beleolvastam. Nem sokat csak annyit, hogy kiderüljön mennyire jó fej vagy. Különösen az idealista vonal tetszett. Az apokrif, nekem enyhén dekadens klerikális vonalat sugall. Persze ez így erős leegyszerűsítés (ami mindíg torzít), de a bizottságot én még 1982-ben a Jate-klubban hallottam először és ha egy egyetemista ebből idéz azt biztos, hogy sok minden érdekli és széles látókörű. Ezért előlegeztem a szimpátiát.”

Szóval a korábbi szösszenet, ami talán egy évet is kitartott:

...Az ember gyakran sikítani szeret, és egyeseknek rohamaik vannak. Be kell látnunk tehát, nem lehetünk örökké mindenkivel együtt. A mélység visszavág, az ember csókokról ábrándol, de nincs ereje élni mindig, minden hagyomány puszta. Itt kérem érzések vannak. A lényeg független. Kalandra fel!
(A. E. Bizottság)


Kolozsvár, te csodás

Véget ért az Éjjel-nappal Talentum c. ötszereplős valóságshow, amelyben hétfő hajnal óta éltem: gyakorlatilag napi 24 órát töltöttünk egymás társaságában Petivel, Edóval, Jusztinnal és Helgával. S a tréningtér mellett a szállás sem sok magánszférát engedett, idővel azért kezdtünk egymás idegeire menni.
Ráadásul kicsit utolért a lelkigyakorlat is, érzékeny voltam, nyűgös... Csináltam sok hülyeséget. Nemtomnemtom.
De most Kolozsvár, ha csak egy délután erejéig is, de Péterék, főtér, talán este valami kocsmázás is. Kezdhetek regenerálódni.

2006. július 16.

Nagyon nem itt kéne már ülnöm

Hanem pakolni-csomagolni, de... na igen. „Benéztem” Julihoz, és megirigyeltem. ;-)
A lelkigyakorlatról nem tudok mesélni, jöjjetek, nézzétek meg.
Maradok a külsődleges dolgoknál. Például hogy a pocakom egy kezdő kismama megirigyelhetné. Nem, ez nem a tahisi (?!) ellátás gyümölcse. De rémes.
Viszont egy álló héten át nem rágtam le a körmöm, pedig már akkor is hosszú volt, mikor elindultam. Az utóbbi két napban már rettenetesen zavart. Ez büszkeséggel tölt el.
A fejemen meg egy boglya van. :-) Mert jó a rövid haj, de egyetlen perc alatt elalszom. Viszont ötbe telik megmosni és másik öt, míg megszárad a napon. Ami meg jó nagyon.
Hát ilyenek. Megyek pakolászni, este Szeged, holnap hajnalban pedig indulok Marosvásárhelyre. És repülővel fogok hazajönni jövő kedden. Ihajja! :-)

2006. július 9.

Ép testben

Nincs időm hosszú mesére, de a wellness-happiness bejött. :-)
Most viszont indulok Tahiba egy hét „kussolós lelkigyakorlatra”, hogy a lelkemet is megpihentessem az egész évi (sőt...) pörgés után. Félek a sárkányaimtól, de valahogy majd csak megvívok velük.
Azért drukkoljatok (vagy imádkozzatok, as you like it).
Ó igen, és se telefon, se net, természetesen. Ihajja.

2006. július 6.

A Tócó partján

Nagy jelentőségű eseményt hirdethetek a T. Egybegyűlteknek esment: ma megvettem életem első bikinijét. :-) Az az érzésem, hogy úgy tíz évvel vagyok lemaradva az optimálisként tételezetthez képest, de mi ez nekem. Még megtehetem. Vagy hát szóljon, aki szerint túl nagy a disszonancia, mert ezt erősen szeretném elkerülni.
Amúgy meg jó minden, csak ilyen meleg ne volna. Rövidesen indulunk dodzsemezni meg az állatkertbe. :-)
Ó igen, és telefonon ne keressetek, mert azt Pomázon felejtettem.

2006. július 5.

Talán már rám sem ismerné-é-él...

Hogy szép-e Júlia, azt döntse el más; mindenesetre elég radikálisat váltott. Jelesül úgy négy-öt centisre vágatta a haját. Bezonyám.
A reakciók változatosak, a „gratulálok életed legjobb döntéséhez”-től (G. P.) a „szerintem borzasztó...”-ig (N. P.) terjed a skála eddig.
Maga egyébként nincs meggyőződve, hogy az arcához ez jobban menne, mint az éppen megszokott és megszeretett korábbi; arról viszont igen, hogy a váltás már igen-igen megérett.



A többi néma csend.

2006. július 1.

They didn't want (to fly)

Hát elkaszáltak, ahogy kellett, ezúttal szó szerint. Nem tört le különösebben.
Visszafelé negyven fokban, heveny rosszullét közepette álltam ki stoppolni, végül 4 forduló lett belőle, de még mindig szinte busz-időben. Éppen beestem a délutáni program kezdetére.
A mérleg kb. egyensúlyban van.
A szakmai résszel kevésbé tudtam azonosulni, mint tavaly, ennek több oka is van/lehet.
Emberileg összetettebb. Volt, akivel tovább erősödtek a szálak, és volt, akivel szemben bizonytalanabb vagyok, mint voltam. Volt „új”, aki órák alat meggyőzött, hogy itt a helye, és van „régi”, akivel szemben mit sem gyengül az ellenállás. Kaptam megerősítő visszajelzéseket, és kaptam (fél évvel megkésve) fájdalmasat is. És mindemellett az az iszonyatos kognitív disszonancia a pedagógia és az androgógia között...
A csütörtöki UNO és a tegnapi vodkanarancsozás mindenesetre úgy kellett, mint a falat kenyér.
És ma ott volt a sok-sok gyerek, meg BÁgi, és ez megint nagy öröm volt.
Holnap diplomaosztó. Majd igyexem úgy csinálni, hogy kinyitni ne akarja/tudja senki...
Hétfőtől pedig munka ezerrel. Pályázati elszámolás, marosvásárhelyiképzés-megbeszélés stb. Csak ki tudjam pihenni addig magam.