2005. szeptember 30.

Afroaid

Ismét partizánakció, tételezzük föl, hogy a cél Anita szerint is szentesíti. Itt van tehát hozzá a levél is, némi korrektúrával, de az eredeti ékezetlen formában:
„Keszul egy 2006-os A3-as meretu naptar afrikai fotokkal. Az Afroaid nevu humanista szervezetunk nyomtatja, hogy az ertekesitesbol befolyo penzekbol tudjak tamogatni a kenyai, liveriai, kameruni terveket. Most ugy nez ki, 1 db 2000-2500 Ft lesz.
Az az otlet, hogy arra biztassalak benneteket, hogy vegyetek ilyet es ezt adjatok ismerosoknek es uzletfeleknek karacsonyra. :)
Es meg kell kerdeznem, hogy akartok-e ebbol rendelni, ha igen hanyat, mert nagyjabol ezeknek az elorendeleseknek alapjan fogjak eldonteni, hogy hanyat nyomtassanak.”

(Amúgy Pomáz.)

Napos-nyugis délelőtt

Nagy az öröm: az előbb vidám Dicsértessék-kel rámköszönt maga CsePeti! Váltottunk is pár mondatot, aztán fölhívta egy plébános jóbarátja, aki éppen mindent elért a püspöknél, amit eddig álmodni is alig mert, így hát Peti el is karikázott hozzá. De jön az El Camino-ra délután.

Aztán: az előbb egy reklámról szembevigyorgott velem — Dimény Áron. Sokk volt.

Aztán: vidám cikk a házfoglalásról meg — feltehetőleg, bár a képeken nem ismertem föl — az AK57-ről. Ja, és Pumukli is látszik az egyiken hátulról. :-)

2005. szeptember 29.

Folytatás

Szóval a prezentációból nem lettem sokkal okosabb, mint voltam ezelőtt is (hellyel-közzel rendszeresnek mondható) Filmkultúra-olvasóként, viszont kaptam egy 2002-es Filmspirált, és az is kiderült, hogy az itteni gépeket lehet használni kedvünkre.

Ez a hely valami nagyon szép, az OTP, még mielőtt kiköltözött volna, jól rendbe tette. Az ismerősek kedvéért a színházzal szemben ülök, egy szép szecessziósra megcsinált épületben.

Most nézhetnék egy roma road-movie-t, de maradok Eizensteinnél. :-)

Nagyapót kikérdeztem a világháborús múltjáról: fura, hogy ez eddig sose érdekelt különösebben. Elég olcsón megúszta egyébként, a '23-as születésével csak '44 októberében vitték el, és '45 májusára már itthon is volt. Nagyi természetesen aggódott egy sort, hogy akkor én most éjszaka fogok jönni-menni... ezért mentem inkább Béláékhoz aludni.

A város egyre jobban tetszik. Mindig rácsodálkozom, ha erre járok... Kicsit kisebb, mint Szeged, legalábbis szűkebbek az utcái, de a belváros itt is pöpecül helyre van állítva. És tényleg van benne valami mediterrános.
A ház meg, ahol Nagyiék laknak, na, abban úgy el tudnék lenni. A város kellős közepe, és mégis tök csöndes-nyugis, ráadásul az ő lakásuknak a fekvése meg a beosztása is nagyon jó. Ha lenne bármi, amit dolgozhatok itt, meg főleg kicsit több kedvem az ismerkedésre; lehet, hogy beneveznék egy-két év múlva. Ők márciusban kiköltöznek Bólyba, a szülőfalujukba.

Pécs

Szép ez a város. Tegnap este próbáltam elképzelni, hogy ide járok az egyetemre, nem nagyon ment. Még a levegője is más, mint Szegednek.
Most egy csomó mindent le akartam írni, hogy voltam a nagyszüleimnél, meg a nagybátyáméknál, meg mászkáltam, meg láttam tegnap este egy sor hallgatói filmet, meg ilyesmik, de tíz perc múlva kezdődik (szerencsére innen 3-ra) a Filmkultúra bemutatkozása, és azt meg szeretném nézni. Aztán Patyomkin páncélos (nem annyira a fiatal közép-európai film, mint inkább az Orosz Kulturális Évad jegyében :-)), este epdig, ha sikerül, megnézek egy VJ-mókát (elsősorban GyePeti tiszteletére) és egy halom rövidfilmet.
S ha sikerül lecsalnom Sziszt, maradok holnap estére is, megnézzük Maris és Nándi vizsgafilmjeit. Az lenne csudajó!
(Amúgy egy szinte teljesen "igazi" Sárinál ülök egy netezőben, modemestül-CD-meghatóstul majd' százezerért vesztegetik. Azért ez túlzás egy PII-esért, nem?)

2005. szeptember 27.

Tipikus

Ahelyett, hogy fontosnál fontosabb dolgaim [:-)] intézném, itt ülök az U2-ben, és írok.
De mit csináljak, tisztára meghat, ha commentálnak a népek, és ilyenkor aztán végképp nem tudok ellenállni az írhatnéknak.
A náthából immár kifelé, szerencsére. Tegnap este voltam MEKDSZ-bibliakörön, az egyik srác zongorázott nekünk a konziban, meg mesélt hozzá a szerzők kapcsán (akik közül az egyik ő volt). Sok éve eltemetődött zeneiskolás múltam köszönt vissza, nagyon jó volt.
Utána meg Mojo, számos szép emlékkel szintén...

De most irány a dolgozda. Majd talán jövök még. (És válaszolok a civilszervezetes commentre is.)

2005. szeptember 25.

Kutya a kútban

(Úgy unom, hogy még mindig igaz, mit a külföldiek annyiszor felrónak: nem lehet 15 percet úgy beszélgetni egy magyarral, hogy el ne kezdjen Trianonról sápítozni. Nem folytatom, de ez rettenetes. Majdnem annyira, mint a németek parája a nácizmus miatt.)

Amúgy nem erről akartam írni, írni sem akartam, csak ezt kellett megírnom A mi időnk-nek, mert nem állhattam tovább (hallgatói véleményre reagálva). Amúgy hulla rosszul vagyok, taknyom-nyálam egybefolyik stb. Az iskolában egy életmód és egy mozgáskultúra óránk volt, érdekesek voltak, a másodikon pl. abból kiindulva, hogy lássuk, mit árul el a járásunk, rövid úton átmentünk csoportterápiába... Kinek-kinek megvan a saját története itt is.

Azt hiszem, megyek föl, ledőlök.

2005. szeptember 24.

Mindennek van határa :-)

Általánosságban azt vallom, hogy a dolgok (élelmiszerek etc.) nem követik odabenn a szavatossági idejüket, így érdemes őket a lejárati idejük után is előbb egy empirikus kísérletnek alávetni azt eldöntendő, hogy fogyaszthatóak-e még.
Azonban a T63390 03 01 számsor a (megsárgult) Kalmopyrin-levél oldalán egy kicsit túlzásnak látszik.
Vajon visszaveszi-e a patika a lejárt gyógyszert mint veszélyes hulladékot?

Képtelen vagyok aludni, úgy be van durranva a fejem.

Meg amúgy is meg akartam volt osztani itt azt a felismerésemet, mely szerint valószínűleg életem első olyan napját töltöttem el ma, amelyen senkivel nem váltottam egyetlen szót sem, akit ne ma láttam volna először.
Ez akkor is elgondolkoztató, ha van benne egy kevés túlzás: este itthon köszöntem az utcán két távolabbi ismerősnek is, és telefonált Jutka néni Sopronból (bár persze nem engem keresett). S bizonyos tekintetben ide vehetem akár a mai két megválaszolt sms-t is.
A poén azonban az, hogy kb. mire ezt végiggondoltam, megérkezett az üzenet Ilditől, hogy fölhívhatnak-e még ilyen későn. :-) Úgyhogy 19 percet beszéltünk telefon', azaz sajna inkább én, de így is elmondhatom: minden Rennes-ben Bretagne-ban.

Családi idill Luxemburgiából

A bátyámék beszereztek egy fényképezőgépet. :-) (És már a képfeltöltés is működik, nem úgy, mint egy órája.)

S. O. S.

Nem megy ez a netezés máshogy, csak ha linkelgetek is rögtön. Most éppen azt találtam, hogy a HUlladék MUnkaSZövetség lehúzta a rolót, értsd nem tud tovább élni azok nélkül az állami pénzek nélkül, amelyeket tavaly márciusban (!) ítéltek meg nekik. Olvasd itt, kommentár itt.

Mi jöhet még, ha most a civil szektort is szétveri a kormányzat?!

Panem et circenses

Az előbb szokatlanul komoly tűzijáték-zaj ütötte meg a fülem (maga a műfaj mára már szinte mindennapossá vált — még mondja valaki, hogy nincs pénz ebben az országban), kimentem, és rájöttem, hogy Pomáz Város Napja van, annak szól az ünneplés. Ráadásul oly szerencsésen lőtték (a Szelistyén), hogy az udvarról tökéletesen látszott.

A te orrod akkora...

...mint egy nagy sós uborka...
Dátházs vagyog. Dagyod. De nem ez a lényeg, hanem hogy, kapaszkodjatok meg, ismerősök: a

Nők Lapja Iskolája

hallgatójává léptem elő erre és a következő hétvégére.
Ne fojtsátok el a feltörő vígságot, egészségtelen lenne. Meg aztán én is hasonlóképpen vettem, mikor tegnap reggel megtudtam. Persze édesanyámnak sikerült úgy kommunikálnia az ügyet, hogy abból az derüljön ki, hogy a) korántsem elégedett a nevelésével (alkalmasint beleértve ebbe a saját hiányosságait is), és b) meg van győződve róla, hogy egy szerencsétlen trampli vagyok; de sebaj, az ötlet jó, mondhatni zseniális, lássuk, mitől lesz az ember lányából Nő. (Szerintük. De ebbe most nem megyek bele.)

Így aztán most, vigyázz, le ne ess a székről, kisminkelve ülök a gép előtt, igaz, emellett édesapám fürdőköpenyében, mert ez volt a legközelebb, megfagyás ellen védekezz. Ráadásul, hogy az óra (mélyvíz az elején: hat óra sminkelmélet és -gyakorlat) még viccesebb legyen, az arcunknak csak a felét csinálta meg a néni, a másikat nekünk kellett. Az volt az egyetlen mázlim, ha ez így gonoszság is, hogy van a csoportunkban (alighanem korosztály szerinti a beosztás, így mi vagyunk 18-tól 39-ig) egy igen-igen bicebóca kislány, kb. 13-14-nek tűnik (látszatra és hallásra is), ami nem valami előnyös helyzet így az utolsó gimis éve elején; na, mindenesetre neki sikerült nálam is többet szerencsétlenkednie a feladat végrehajtásával.
Közben egy győri lánykáról kiderült, hogy egyetemi évei alatt a jezsuitákhoz járt misére Szegeden, meg a Szent Imrébe is sokat járt be első-másodéves korom táján; legfőképpen pedig ismeri Billie-t, úgyhogy így talán a nyomára jutok újra így öt-hat év szünet után.
És mindezen túl is jó az alaphelyzet, 9 egymás számára ismeretlen nő egy csapatban: sajnos semmi ofisöl bemutatkozás nem volt, mégis mindenkiről tudom már nagyjából, hogy ki és merre van hazája.

Utána még megtanultunk az intimtornáról mindent, amit tudni érdemes, ez állati érdekes volt, csak lenne két életem, vagy legalább ezt az egyet nyomnám kicsit tudatosabban. A sminkes néni is kedves volt, de ez a második egyenesen megnyerő, vagy ilyesmi.

Ja igen, arról sajna nem került szó, hogy miért is kellene nekem egyáltalán festenem magam, úgyhogy így most itt maradtam egy halom okos tanáccsal meg némi ajándék-szerrel magamra. Nem mondom, a játék szépségeiből egy s más átjött, de nem győződtem meg teljesen, azt hiszem, legalábbis erősen örültem, hogy hazafelé nem találkoztam senki közelebbi ismerőssel.
Meg ki is szárította a számat a szájfény (amelyről immár tudom, hogy korántsem színtelen, mint hittem egész eddig a napig :-)), vagy ha azt esetleg rá is fogom a dáthára, a szememet a szemfesték biztosan.

2005. szeptember 23.

Mozgalmas este & torokfájós reggel

Mozizni más nem jött, Renivel ellenben igen jól szórakoztunk a filmen. A leírások persze semmit sem adnak vissza belőle... Nekem leginkább a Korcs szerelmek norvégiasított-puhított változatának tűnt sokhelyütt, eleve a belesetes alaphelyzet, az időben-térben össze-vissza kószáló szálak, de még néhány zsáner is.
Évek óta tűnődöm, hogy írok egyszer valamit a bérgyilkos-filmekről, de lehet, hogy mégis inkább az autóbalesetes nyitóképek kapcsán kéne (l. még pl. Mindent anyámról is).

Aztán éjjel még valami 35 percet hallgattam Mártit a konferenciáról (igyekeztem hozzá is szólni, de a helyzetből adódóan nem nagyon sikerülhetett). Rettenetesen csalódottak voltak, hogy az ott levők nemhogy elméleti síkon bár, de okosakat mondanának, de egymásnak esnek minden olyan szó után, amely nem egyezik meg szó szerint az övékkel. Mi tagadás, azt sejtettem, hogy unalmas lesz, esetleg még azt is, hogy a pénzről fog szólni a munka helyett, de azért arra nem számítottam, hogy „a kétszáz ember 199 felé menne”.
Viszont beszervezték az utcaszínházat és az Alkonyzóna pár költőjét a virrasztásra. :-)

Fél 9 felé a mamám telefonja ébresztett. Már tudom, miért kell hazamennem a következő két hétvégén... (Linket még nem találtam. :-))

2005. szeptember 22.

Add tovább — page 23 játék

1. Ragadd meg a hozzád legközelebb eső könyvet.
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon.
3. Keresd ki az ötödik mondatot.
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.
(Itt találtam.)

És most az eredmény, Gabssynál:
„Hadd ajánljon két dolgot Gambarovnak: A pestist és a Dosztojevszkijről szóló forgatókönyvet, amelyet készülök megírni.” (Andrej Tarkovszkij: Napló)

Ja, de ez nem a legközelebbi volt, most nézem csak. Az ugyanis a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete by R. L. Stevenson:
„— Szegény barátom — mondta, — ön rosszul járt ezzel a kliensével.”

(Az 5. mondatot az első ott kezdődőtől számoltam.)

Amúgy meg azt akartam elsírni, hogy még mindig van, aki egynyelvű (norvég...) honlapot gyárt a filmjéről. Azaz lehet, hogy van másik verziója is, de norvégül nem beszélők számára elérhetetlen formában. Vagy ne általánosítsunk: én nem találom. (Hawaii, Oslo, ezt nézzük este Renivel (+ ki tudja).)

Isten áldotta nyugalom

Az elmúlt hetek legráérősebb napja van, mostam-teregettem, elhoztam a Talentum-irodából a közösségépítés anyagait, és most netezgetek Gabssynál.

Tegnap lement a karitatív fórum, úgy 35-40 résztvevő lehetett plusz a szervezetek: jó volt. Valószínűleg nem termelődik ki minden évben 100 segíteni vágyó ember, majd meglátjuk, lehet, hogy érdemesebb kétévente megrendezni.

Mikor este hazaértem, Melitta szaladt le elém teljesen kivirulva, hogy végre tisztességes közit tartottak három lánykának, végig, sőt a vége után is angolul.
Aztán hazajött Juli, és hatalmas vigyorral mesélte, hogy 9-10-en vannak, és mennyire jó emberek, és mennyire jó közi volt.
Csak úgy hömpölygött a boldogság. :-)

Ma-holnap Era és Márti ezerrel nyomul a balatonföldvári homelesses konferencián, kíváncsi vagyok, miket mesélnek... Az előbb telefonált Márti, állítólag 170-en vannak, és ők a maguk részéről egy akkora apartmant kaptak, hogy alig találják meg benne egymást. Mondták is, hogy ellennének a negyedében, a többit meg fordítanák inkább hajléktalanellátásra... Megnyugtattam, hogy ez a szemlélet a jelenlevők közül egyedül őbennük él, a többiek tudják, hogy ők ezt megérdemlik, hiszen hosszú napokat görnyednek az íróasztaluk fölé megoldási lehetőségeken törve a fejüket. :-7

2005. szeptember 21.

Spam-háló

Gabssy nagy ráérzéssel találta ki, hogy mivel lehet az automatikus commentek ellen védekezni, hát most láthatjátok Ti is. Kicsit macerásabb lett a hozzászólás, de azért csak nem riaszt el senkit.

A Kosztolányi-cucc meg lement ohne Weiteres. Ha most elszánnám magam, és a következő egy-két hétben megírnék egy comparative essay-t is pl. a Márai-féle Halotti beszéddel, ami szóba sem került ma, akkor a félév hátralevő részében nem lenne más dolgom, mint bejárni az órára, és élvezni. Mert lehet.
Miért gondolom, hogy nem fog menni...?

De addig is, a két vers. (A második kicsit gyanús, egy magán-honlapról szedtem, a központozás enyhén szólva hiányosnak látszik.)

Kosztolányi Dezső

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

*

Márai Sándor

Látjátok, feleim, szem’tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet?...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli, oké
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat...”
De már tudod: igen, lehet... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz?... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad...”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad...”
S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten...”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért?
Vagy: „Rosszabb voltam mint ezek?...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenyefáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk

Körömrágás, szívdobogás, rémlátomások

Úgy másfél óra múlva tudom meg, hogy abszolváltam-e a komparatisztikát, vagy két tárgyat újra föl kell vennem, vagy... Az az egy szerencsém, hogy Anettel megyek, aki ugyanebben a cipőben, és őt is szorítja eléggé...

Good news, új blogger-tezsvér, meg méginkább homelesses: Márti. Háromszoros hurrá! :-) És még rám mondják, hogy grafomán vagyok! :-7
És Klári is újrakezdte-folytatta, már most igazán ideje volna eltűnődnöm a novemberi Alter-Native-on... Igaz, előbb még a jövő heti pécsi Filmünnepet kéne valahogy beillesztenem a program'ba. Ajjaj, be sűrű az élet.

És mire idáig jutottam, azaz végigolvastam mindenkit, már csak 1 órám maradt a Nagy Találkozásig. Uhh.

Ómagyar, Kosztolányi, Márai...

A Halotti beszédről lesz szó Hungarian Literature-ön. Mennyi esélyem van fölkészülni Kosztolányi életéből, angolul, úgy 20 perc alatt...?

Most néztem, van vmi antispam-megoldás a commentekre. Ha lesz időm, beállítom, reszkessetek, unwanted commenterek!

2005. szeptember 20.

Fárasztó nap (as usual)

Aludni kéne, de már nem lesz időm a homelessig.
Holnap nem lesz képzés, Pontyos nem tud lejönni. Ez akár jó hír is lehetne (pl. bemehetek referálni irodalomra), de már egészen hozzászoktattam magam a gondolathoz.
Ma megint voltam a cégnél vagy hat órát, hanem most már muszáj lenne az iskolával is foglalkoznom kicsit...
Ja, tegnap este megnéztem Gabssyval a 80 nap alatt a föld körül-t, csak ne 11 felé kezdtük volna el... Így bizony valahol Kína után menthetetlenül bealudtam.

2005. szeptember 19.

Sokféle nap

Valaki mondott valami elbizonytalanítót ma A szolidaritás éjszakájával kapcsolatban. (Muszáj leszek Virrasztásnak hívni, mert túl hosszú, de a „Szoli” nekem gázosnak tűnik...)
Este Juli egy idiótával találkozott a Kálvária–körút kereszteződésben, hazáig sprintelt szegény.
A fórumról kiderült, hogy valamit eléggé elszerveztünk.
Másrészt viszont kialakítottuk az irodát, és tiszta profi lett.
A Translation zseniális volt, ez a fickó azon ritka oktatók közé tartozik, akik oktatni is tudnak. Jó a stílusa, kár, hogy meg van győződve a fordításelmélet unalmasságáról.
Vagy hárman jelezték, hogy nem tudnak jönni lakást szentelni pénteken, aztán szóba került pár újabb név is.

Esik az eső, szakad...

(...iszik a dinnye, dagad.)

Hihetetlen tetterővel ébredtem, f6-kor már az angol fordítás fölött ültem. Igaz, távoli hasonlóságot is alig mutat Melitta változatával (ugyanebből a szövegből, persze, úgy a jó), de csak megvan. És eső ide, eső oda, most úgy érzem, ezen a héten minden sikerülhet. Pedig szerdán a Mester elé kell járulnom az indexemmel...

A hétvégén végre elolvastam Timi múltkori hosszú levelét Luxemburgiából, izgalmas lehet az élet. Egyszer, majd...

2005. szeptember 17.

Utolérem magamat 1

Ezt a hétvégét ennek áldozom. Kezdtem ma egy 11-ig alvással, utána vidám omlettes regebéd, majd takarítás, de nagyban: ablak- sőt redőnymosás, porszívó, padló- és bútorápoló lötyik...
de a java még hátravan, a rendrakás (vö. „Vízszintes felületeken tárgyak képződnek” — B. R.).

És hogy itt is érjem lassan utolfele, jön pár link: egy szimpatikus hajléktalanügyi elmélész bácsi, aki még nem tudja, hogy vmi spambiztosabb módon is közzétehetné a címét :-); aztán pesti szoléj-szervtal-plakát, amely ugyan mintha a horror vacu(u?)i jegyében született volna, de a logó pl. pompás rajta. El is loptuk rögvest.
Más témában egy cityzen-csacsogás Nándikával, sajna kissé bennfentes szöveggel, vagy tán nem ez a jó szó, de félek, kb. én vagyok a legkívülállóbb, aki még ért valamit belőle. Emellett válogatás az Erdély-imázs versenyre beérkezettekből, tanulságos, hmm-hmm. :-)
S végül, de korántsem utolsósorban: RAJTunk múlik!

2005. szeptember 15.

Kritikus Tömeg








Eredetileg a nemmozgót akartam, de gif-et egyszerűen nem hajlandó megjeleníteni. Ehhez meg volt kód. Terjeszd, jó lesz.

(A Firefox 3x halt be az előbb, Opera alatt viszont összesen 2 gombom van a szerkesztőablakban. Semmi sem tökéletes.)

Csak 1 furcsa tapasztalás

Ma éjjel másfél órát aludtam, és mégsem voltam álmos egész nap. Egyetlen kávét ittam kora délután, de azt sem annyira szükségből. Na jó, nem voltam éppen teljesen összeszedett, de az átlagnál szétesettebb se. Különös.
Bead(at)tam a Fried-cuccokat, most már csak egy hét para, hogy mit szól a késéshez.
Lenyomtuk a félév egyetlen ügyrendi közivezetői találkozóját, hosszú volt, de most jóideig semmi efféle. Az emlékeztető mailt azért most már nem írom meg.
Holnap elköltöztetjük az irodát is, és utána lassan talán tényleg valamelyes mederbe terelődik az élet... bár lehet, hogy még mindig naiv vagyok...

2005. szeptember 14.

Megint meghalt egy jó ember

Majzik Mátyás, a hazai börtönpasztoráció megálmodója-elindítója. RIP.
Amúgy nem tudom, mit keresek itt, amikor otthon kéne írnom Friednek, hátha-hátha...
A tegnapi 0. (típusú) homelesses este nagyon jól sült el, pl. voltunk valami 13-an. Jó lenne többet is írni, de...

2005. szeptember 12.

Az első órám a félévben

ill. valójában csak óramegbeszélés: Translation into Hungarian I. Izgalmasnak ígérkezik, a fordítás mindig motivált. És itt legalább nem kell a kiejtésemen-nyelv-nem-tudásomon stresszelnem az angolosok között. Magyarul végsősoron elég kompetensnek gondolom magam. :-)

Leboltoltuk Gabssyval a félállást, övé lesz. Már nem vagyok biztos benne, jó lesz-e ez nekem, de majd úgy intézem, hogy jó legyen. :-)

A Szolidaritás-projekt görög, már kezdi a lavina képzetét ölteni bennem. Most írt Norbi, hogy 10-15 máltás ifjút beszervezett... A pestiek is hihetetlen támogatók, szóval lassan oszlanak a görcseim. Egy időre. :-)

Ellenben a komparás dolgozataim réme egyre közelít...

2005. szeptember 11.

Földmágnesesség

Alighanem ez az oka, hogy itt( honn) valahogy mindig úgy alszom, mint akit fejbevertek, és ólmos-álmos fáradtság ül meg, ha muszáj fölkelnem.
A mamám Balázzsal tárgal valamit, a papám éppen hazaért kulcskeresőbe. Pakolni kéne a szobámban... (Az őszi-téli babaruha-kollekciót összeraktam még tegnap.)

Az lesz majd a jó világ, ha weben is lehet majd IC-jegyet szerezni. Rohamsebesen fejlődik amúgy a MÁV: a központi kék számukon immár mintha vidékről induló vonatokra is lehetne jegyet rendelni. (Azért nem vagyok benne biztos, mert a szegedi számukat hívtam, de a 40-es menürendszere jelentkezett be.) Első körben persze a budapestieket oldották meg, ebben az országban még mindig mindennek a fővárosssal kell kezdődnie. (Hogy ilyen szép általánosítással éljek még a végén. :-) )

2005. szeptember 10.

Rövid látogatásra hazájába érkezett

Hazajöttem úgy egy napra, össze kell pakolnom a babaruhákat Csillagnak. Meg akkor már a szobámon se ártana rendezgetni egy kicsit...
Ehhez képest itt ülök a nyomorult számítógép előtt, bár épp hogy csonttá nem fagyok.

Az esküvő vidám volt és bensőséges, az ebéd szintúgy. Örülök, hogy ilyen barátaim vannak.

És közben Gabssy megcsinálta a honlapot, és most, hogy elindul, és fölküldtem Az Utca Embere listájára, érzem, hogy önálló életre kelt a program, és kezdek félni tőle. Meg a visszajelzésektől is kicsit, senkivel nem egyeztettem a szöveget, ez az, ami bennem él róla — és ezután Szegeden elsősorban ez fog mindenki másban is. És ez felelősség, vagy valami hasonló...
De amikor hetek óta ez motivál, éltet, mozgat: nem gondolhatom, hogy ne lenne Valakinek valami terve az üggyel.

2005. szeptember 9.

Takarítós péntek

Kitakarítottuk a hétfőtől üzembe lépő klubunkat, ami maga sem volt kis meccs, de még van hozzá egy — gyönyörű, szűk, falépcsős — lépcsőház is, ami aztán végképp betette az ajtót [micsoda képzavar! :-)]. Ja igen, és hogy el ne felejtsem, délelőtt a Dóm meglehetősen tágas altemplomából próbáltuk eltávolítani az elektromos hálózat cseréjével járó centis port... Viszont voltunk vagy tizenöten, szóval hangulat is kerekedett, meg elég hatékonyak is voltunk.

Közben Paffy a TIK góréjával tárgyalt egy esetleges helyiségről, amiből kettő lett, és ha minden-minden összejön, itt lesz az irodánk is, meg egy asztal, ahol albérletet közvetítünk meg beszélgetünk meg minden. Ez hatalmas lépés lenne az egyetem és lakói felé, adja Isten, hogy minden összejöjjön.
Ha az egész nem fér bele bármi okból, akkor az irodahelyiséget felejtjük, és átvisszük a menedzsmentet :-) a Kárász utcára, itt meg marad a nyitott asztal.

Iszonyú koszos vagyok, meg fáradt is eléggé, de most muszáj még megírnom egy hosszú levelet Attilának, nagyon rég tartozom már vele.

((Ezúton is elnézést mindenkitől, aki egy vak hangot sem ért mindebből... Bár ez vélhetően a műfaj egyik adottsága, úgy kell az Olvasónak. :-) ))

2005. szeptember 8.

Babakocsi esment

Létezik, hogy Luxembourgh-hoz legközelebb Metzbe menjen Volán járat? Na mindegy, ha gyors a cselekvés, szombat reggel nyolckor ott lehet a járgány.

Amúgy meg befigyelt egy újabb pályázati lehetőség, csak tudnám, ki írja meg.........

Ja, és úgy tűnik, a botok (?) legújabban a commenteket használják spamhelynek. Vérlázító. Az az egy szerencse, hogy törölni tudom őket azért.

Netezőben

Itt vagyok, mert egyszerűen nem vállaltam be a TIK-kabinettel járó örjöngést. A népek sorban állnak a 160 gép mellett, míg a benn ülők fele honfoglalózik. Szép is a korlátlan hozzáférés...

Közben ma lement a leporellós pörgés utolós állomása is [hogy tud egy állomás lemmeni, szép képzavar volt], a BTK, ennek tehát vége. Jön a zsebnaptár.

A lelkes telefonon meg fölhívott egy fickó a Hajléktalanokért Közalapítványtól, hogy fönntart nekünk egy helyet a szept. végi konferenciájukon, menjünk csak. Előzmény: írtam nekik egy mailt a múlt héten, hogy mi lenne, ha — de nem vagyunk ám szakmaiak, csak mit tudom én. Teljesen váratlanul ért a hívás, még a honlapot se írtam a mailem végére, nemhogy a telefonszámot. Viszont ha ennyire számítunk nekik, akkor érdemes lenne bevállalni... Péntek estére terveztük a lakásszentelő bulit, szombat reggel pedig otthon kell lennem... Hátha valaki a Teamből kap rajta.

Az albérlet egyre jobb... :-)

2005. szeptember 6.

Babakocsi

Jelentkezzen, aki (lehetőleg ezen a héten) ki tudna vinni egy összahajtogatott babakocsit Luxemburgba... A repülőre nem tudtuk föltenni. Köszönjük!

Évnyitó hajtépés

Tegnap összesen úgy 50 percet áldoztam az életemből a postának. Néha azt hiszem, a MÁV-val egyetemben ők is a monopolhelyzetükkel élnek vissza.
De föladtam végül a két (határidős) hajléktalanos pályázatot, 5-5 példányban (!), plusz lemezen, plusz 3-3000 peták regisztrációs költség. Félelmetes.

A Veni Sanctéra úgy estem be 35 perc késéssel, felajánlásra. Átöltözni, horribile dictu, hajat mosni reményem sem volt előtte.

Hazafelé vettünk Julival egy üveg Vilmost + körtelevet, és azt szopogattuk a teraszon, míg jobb nem lett valamelyest az élet. Ha lesz valami idén, ami megtart, akkor az ez a lakóközösség lesz, Juli és Melitta.

Ma valami lehetséges lelkesklub-helyet nézünk meg, délután pedig Talentum-megbeszélés, amire persze vannak elmaradásaim.

2005. szeptember 3.

Basszus...

Most vettem észre: eltűntek jobbról a nagy munkával összerakott linkjeim. Ez azért disznóság.

Megáll az ész

Román–magyar kémbortány! Röhej. Két ilyen befolyásos nagyhatalom között, mint mi itt a Köztes-Európa Varieté színpadán...

Néha mikor nyomaszt már az elégedettség
Sok fényes ötlet áraszt el, hogy mi is kéne még
Sok használt szöveg kellene, mely kifordítható
És ráhúzható minden rosszra, hogy lássuk milyen jó

Sok futballmeccs, meg vetélkedő, nagyon kéne még
Hogy legyen amit önfeledten élvezhet a nép
És néhány újabb sikerlista szintén kéne még
Hogy megismerjünk minden egyes külön véleményt

Egy hirdetés a reklámoknak, az is kéne még
S egy újabb, mely az utóbbinak csinál hírverést
Sok ösztönzés, hogy készüljön a jövő nemzedék
És hozzá néhány jó tanács, mely a túlzásoktól véd

A másik szép az aktuális politikában: a decemberi népszavazás „a Fidesz miatt hozta azt az eredményt, amit, mert ha Orbán Viktor nem áll a kettős állampolgárság mellé, akkor az MSZP nem kényszerül ellenkampányra”. Azt hiszem, mostanra senkinek nem vagyok a feltétlen híve, de ez bicskanyitogató.

Ismerkedem az új sablonnal

Pofára jobban passzolt az előző, de azt a rút zöldet meguntam. Egyszer majd megtanulok programozni úgyis...
Az is béna kicsit, hogy az egészet újragyúrja. Jobb lenne, ha a váltásig írottak maradnának az addigi formában.
A linkes címek kék-aláhúzott formája meg aztán rémes. Ezentúl valószínűleg nem csinálok linket a címekbe.

Borongó

Egyre levertebb vagyok. Holnap Timiék is el, a telefonom 8 gyorshívás-számából négyet törölhettem egy hónap alatt. Ez azért valamit jelez. (OK, egyet föl is töltöttem már közülük.)
Persze Timit amolyan „szívbéli barátnőm” formájából még Lucka születése táján elvesztettem. Nyilván ez az élet rendje, de kicsit azért fáj. Régi megfigyelés, hogy azokkal jövök ki a legkönnyebben, akik hasonló életállapotban vannak — a többieket szükségképpen más dolgok foglalkoztatják.

Az esküvő amúgy szép volt, az egyetlen, amit nem értettem, hogy miért orgonálták végig az esküt. Így csak a lelkészt hallottam (amúgy az ifjú ara édesapja), a házasulókat nem.

Megtanítottam Miklóst wapozni

Már nem volt hiába a tegnapi nap.

Amúgy a homeless-pályázatot írtuk Julival, hazafelé a vonaton vagy a kétharmadáig eljutottam. Hihetetlen, hogy Sárival a térdemen milyen hatékony tudok lenni néha.

Itthon rövidebb-hosszabb lucázások, most pedig az új IKEA katalógus. Egy óra múlva pedig Kata és Gergő esküvőjére indulok. Sose láttam még református esküvőt, jut eszembe.

2005. szeptember 2.

Az állampolgári részvétel hete

Igen sikertelen a magyar fordítás, de az ötlet jó. Közösségalapú társadalom, részvételi demokrácia... Meglássuk, mi leszen belőle.

Pók a falon

És ha még csak rohangálnék, de valami más gáznak is lennie kell, tegnap este nagyon kiakadtam. És nem tudom megfogalmazni, mi bajom, de valami nagyon. És a Lelkessel, vagy ezzel a gályázással, ami ott ment az elmúlt tíz-tizenkét napban.
Írtam egy sms-t Attilának, egy az egyben megértette (megérezte), mire gondolok (mit érzek), de a megfogalmazáshoz semmivel sem kerültem közelebb általa. Paffyval kell beszélnem, de míg azt sem tudom, miről...?!

Uram, valamit kezdj el már velem, mert látod, hogy nem megy semmi.
Pedig még tudnék lelkesedni, még nem múlt el az első szerelem,
ha be is temetem, vagy betemeti más,
a munka vagy a fáradt, sűrű megszokás.
Már nem is tudom, hogyan is kellene, hogy szolgád derűs szelleme
tartson még bennem és tudjak valami küldetést
látni ebben a robotban, ami még lelkesít,
ha már az emberek nem is igénylik azt, amit teszek —
vagy Te igényled bennünk azt, Uram,
és mégse minden céltalan?

2005. szeptember 1.

Szűnőben a függőség

Úgy tűnik, visszanyergeltem a hagyományos naplóformára, a web-addikcióm pedig mintha sose lett volna. :-) A Lelkes-hajtás talán kicsit enyhült, most a homeless-pályázat(ok) és A szolidaritás éjszakája köti le a gondolataim.
Igen, még mindig nem az egyetem.