2004. március 31.

Az éjszakai telefonálgatás után kevéssé meglepő módon elaludtam a délelőtti Posztmodern(izmus) szemináriumot, beértem viszont az előadásra, amely ismét zseniálisnak bizonyult. Berszán az utóbbi órákon Lyotard elméleteit fejtegette arról, lehetséges-e a modernnek folytatása, s ha igen, érdemes-e folytatni; ma a közösségi identitás megképződéséről, a világok neveiről és a nevek világáról beszélt, és persze mindent illusztrált is a kasinavák és a miklósfalvi székelyek mitológiájával.

Utána kortárs magyar irodalom intravénásan: fél 3-tól fél 7-ig Hazai Attila (vagy itt) , Térey János és Varró Dani (esetleg itt, bár nem naprakész). Csodáltam Imrét, jól bírta. Nekem meg megint az a furcsa nézőpont jutott, hogy ezeket az embereket, szövegeket nekem ismerenem kellene...

Az esti mezteleneket elcseréltem népdalkörre. :-) Délben szúrtam ki a tanszéki faliújságon egy kézzel írt lapot, hogy ma este nyolckor "a Piros Ládánál" lesz gyülekező, aztán kapóra jött, mikor itthon Valter Linda (PPKE) mondta, hogy Bogi (szintén pázmányos) úgy szeretne színházba menni, de nincs jegye.

Útközben volt még egy jó élményem. A villamosról a filó előtt leszálltunkban odafordult hozzám egy barna srác, akivel már a bentlakástól együtt mentünk, de a köszönésnél tovább nem foglalkoztunk egymással, szóval rám nézett, és megkérdezte MAGYARUL, hogy honnan jöttem, Magyarországról-e. Néztem nagyot, mondtam, hogy igen, de ő ki, és hol tanulta meg ilyen szépen a nyelvet. Olasz, felelte, és Rómában, ha jól értettem, magyar szakon végzett, most pedig valamiféle olasz-román intézet munkatársaként van itt. Kristálytisztán és hibátlanul beszélt, ha kicsit lassan is (szabadkozott is, hogy valaha jobban tudott).
Még mondja valaki, hogy nincs jövője a magyar-mint-idegen-nyelvnek!

A lánykát, akivel énekelgettünk, Szegedről ismerem: a kedves Szajbély tanár úrra vártunkban találkoztunk össze egyszer a tanszéken.
Kár, hogy nem tudtam elvinni Linda diktafonját, mert így alighanem másr most sem emlékszem a három énekre... (Az egyiket már tanultam egyszer: Terecskén, '97 nyarán...)
Hihetetlen távlatok nyílnak meg a szemem előtt!
Letöltöttem egy webtelefon-programot, és csodák csodája: MŰKÖDIK! Beszéltem (hmm, inkább ordibáltam :-)) egy sort VidaPetivel, mikrofonnal azért alighanem kényelmesebb lenne. Lesz. Az azonosítóm graphoman, hívjatok!

A másik nagy élmény ma: ökumenikus istentisztelet a kolozsvári egyetemi lelkészségekkel. Méghozzá hazai szemmel nagyon ökumenikus, minthogy az unitáriusok szervezték. Voltak még reformátusok, evangélikusok, baptisták és (római) katolikusok, vagy százan, s a fele ott maradt játszani is a végén (és jól tette).
Megszületett a Nagy Elhatározás is, hogy ilyet máskor is szervezünk. Szerveznek. Furcsa volt a tudat, hogy én vagyok az egyetlen "határon túli" köztük...

2004. március 30.

Közben írtam még, de az eltűnt. Be kellene látnom végre, hogy nem nekem való műfaj ez az e-napló...

Szép nap volt a mai, mozgalmas. Délelőtt Berszánnál voltunk a Bevezetésen (az orosz formalistákról mesélt), a szünetben odajött hozzánk, hogy megvan a fogadóórája időpontja, úgyhogy most már nincs menekvés, olvasnunk kell, hogy legyen mit kérdeznünk -- ráadásul magunknak ástuk, ahogy Orsi megállapította...
Utána lemásoltuk a Hazai Attila- és Térey-penzumot a szerdai Balázs Imre József-szemináriumra, ebédeltünk az Agapéban, aztán nekem magiszteri órák: nyelvi kapcsolatok, geolingvisztika szeminárium és nyelvi jogok. Ez utóbbi különösen megragadott, sokat lehetne írni róla, ha lenne türelmem.

Nyolckor aztán átbaktattam a ferencesekhez végre, megkerestem az egyetemista csoportot. De miért csak ma?! Végtelenül barátságos, nyitott és nyílt banda, az első tíz perc után éreztem, hogy megpecsételődött a hétfő esti színházaim sorsa.

2004. március 25.

Orsi reggel jött, de nem vonattal: van egy kisbusz, amelyik a vízumosokat szállítja a konzulátusra küzedni. Ennek megfelelően éjjel jön és délután megy is vissza, hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken. Potom 2500 forintért, igaz, nem teljesen legálisan, a határon legalábbis elordibált velük egy darabig az ügyeletes jóember.

Délre bementem Berszánhoz Posztmodern(izmus)ra, jó volt, csak ne lennék folyton ilyen álmos. Utána kószáltunk egy kicsit Gabssyval a belvárosban, ettünk egy tonhalas pizzát a Music Pubban, ami majdnem úgy hatott, mint Proustra a Madelaine sütemény... Rengeteget ültünk és (többnyire tonhalas)pizzáztunk ott Ibolyával anno.

Esett is egy kicsit, és egyre inkább azt érzem, hogy az eső jót tesz ennek a városnak. Leköti a port és felfrissíti a levegőt. (Hogy utána pár napig sár van, attól most eltekintek.)

Orsiék most színházban, a Vadkacsát nézik, nekem végül nem jutott jegy. Sebaj, majd április elején.

2004. március 23.

Vannak még rejtélyek, persze, hogy miért nem tudom törölni a fölösleges bejegyzést, és miért nem az utolsó javított változat került be, de mindegy.

Most lassan már alszom, csak még előbb Isten éltesse a Gáborokat nevük napján. Otthon a Bátyámat, egy szinttel lejjebb Gabssyt, s aztán Steinbach és még sokan mások: boldog névnapot!

(Írtam Orsinak, hogy a Koronával jön-e: az sms odaért, de eddig nem jött válasz.)